Élet egy nárcisztikussal

"De hát miért hagytad magad?"

2017/04/30. - írta: Nárciszkertész

Poszt azoknak, akik sosem éltek még bántalmazó kapcsolatban (vagy még nem vették észre, hogy abban élnek)

654ed3d644d98e174e92b08dc0a851aa.jpg

Szögezzük le mindjárt az elején: azért hagytad magad, mert fogalmad sem volt róla, hogy hagyod magad. A nárci hétköznapi működése nem más, mint a sorok között élés tökéletes performansza. Te nem feltételezed, hogy a lényeg a sorok között és az apróbetűben van. Miért is feltételeznéd? Ami a sorokba van írva, az önmagában egy szép, kerek történet. Azt sajnos nem tudod, hogy a sorok valójában csak arra szolgálnak, hogy lehessen közéjük írni.

Legalább három oka van annak, ha nem veszed észre, hogy bántalmazó kapcsolatban élsz.

1.

Látszólag semmi nem utal arra, hogy bántalmazva vagy, mert a bántalmazás a sorok között történik az apróbetűben. A szavak mindig a szánsájnhepinesszről biztosítanak. A tettek soha. És te a szavaknak hiszel. Mert az ember arra van kondicionálva, hogy arról, aki azt mondja neki, szeretlek, nem feltételezi, hogy közben hátba szúrja.

Te szentül meg vagy róla győződve, hogy egy viszonylag normálisnak nevezhető párkapcsolatban élsz. Nincs tudomásod a mátrixról. A színfalak mögé nem látsz be, mert mindig, amikor be szeretnél nézni, a nárci ott terem, és ügyesen eltereli a figyelmed valami olyasmivel, amitől nyomban elalélsz, hogy ő mennyire figyelmes (pl. évek óta könyörögsz, hogy menjetek el kettesben végre valahová, és most hirtelen elvisz). Mire magadhoz térsz a kellemes elalélásból - aminek nagyon örülsz, tekintettel arra, hogy előtte elég sokáig volt víz alá nyomva a fejed -, addigra már rég el is felejted, hogy egyébként a színfalak mögé indultál volna körülnézni. Hálás vagy neki azért, hogy mégsem olyan borzalmas vele az élet, mint ahogy azt kicsit túl gyakran érzed.

Te azt hiszed, hogy az ember, akit szeretsz, soha nem hazudna neked. Tévedsz, de nem tudsz róla.

Azt hiszed, hogy a szavak azt jelentik, amit minden normális ember szerint jelentenek. De sajnos nem.

2.

Mivel egy normális párkapcsolat nem arról szól, hogy állandó jelleggel monitorozzuk egymás hibáit, te sem teszed ezt, és az az alapbeállítás a fejedben, hogy „mindent meg lehet oldani”. Ezt a nárci is elég sokszor elmondja, csak azt nem teszi soha hozzá, hogy a megoldást kizárólag tőled várja.

3.

Rosszul definiálod az agresszió fogalmát. Az üvöltést, verést, ütés-rúgást, csapkodást, arcon köpést, asztalborogatást, erőszakot, gyilkosságot, terrortámadást tartod agressziónak. Igen, ezek az agresszió társadalmilag is elítélt, nyilvánvaló formái. De ez csak forma.

Agresszió az, amikor valaki olyasmit tesz veled, amit te nem akarsz. Mindegy, hogy azt mondja hozzá, hogy drága Izéke, csak a kedvemért; vagy hogy szeretetből teszem, majd később megérted, miért jó ez neked; vagy adj egy puszikát a Manci néninek, aranybogaram! Mindegy, hogy mi az agresszió kifejezési formája. Az aranybogaram-típusú agresszióval az a nagyon nagy baj, hogy nemhogy nem elítélt társadalmilag, de egyenesen elvárt. Ide sorolandó továbbá az összes olyan társadalmi sztereotípia, aminek ha nem felelsz meg, te érzed magad rosszul (a férjnek jár a napi egy liter sör, mert ő férfi; a férjnek akkor jár a szex, amikor ahhoz neki kedve van, mert ő férfi; ha kisgyerek mellett kiteszed otthonról a lábad és fodrászhoz mész, szaranya vagy; ha kisgyerek mellett dolgozni szeretnél, szaranya vagy; ha nem patikatisztaságú a ház, és nem várja a férjet minden este meleg kaja, szaranya és szarfeleség vagy…stb.). Amikor valakinek valami úgy „jár”, hogy attól neked kell rosszul érezni magad, pláne ha az neked még káros vagy rossz is, akkor gyanakodj, hogy éppen agresszió áldozata vagy.

Ha fel kéne sorolnod a környezetedből bántalmazó kapcsolatokat, az utolsó, ami eszedbe jutna, az a saját kapcsolatod volna. „Inkább gyanakodtam volna magamra az üldözési mániám miatt, mint rá.” (részlet a Lélek meggyilkolásának 100 módja c. könyvből) Így van. Minden inkább tűnik valószínűnek, mint az, hogy te valójában egy bántalmazó kapcsolatban élsz. Mégpedig azért, mert magyarázat mindig mindenre van, és azok többnyire hihetőek is. Ha te nem hiszel bennük, magadat fogod rosszul érezni, és magadat fogod egy gyanakvó bizalmatlan idiótának érezni, mert annyira meggyőzően vagy biztosítva arról, hogy a hiba a te készülékedben van.

Minden bántalmazás agresszió. Teljesen mindegy, hogy nyílt agresszió, vagy passzív agresszió. Egy nárci mellett általában az utóbbit tapasztalod. Laposra verni a nyíltan agresszív vadállat fog.

Még egyszer: agresszió az, amikor olyasmit tesznek veled, amit te nem akarsz. Ennyi. Egy ujjal sem kell hozzányúlni valakihez ahhoz, hogy bántalmazva legyen. Sőt. Ránézni sem kell. Sőt. Megszólalni sem kell.

 

A bántalmazás pszichológiájáról bővebben olvashatsz például itt vagy itt.

21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://narciszkertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr4312466973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsuzsi25 2017.04.30. 20:34:32

Hat en ezt nem egeszen ertem....
Azt viszont tudom, hogy amikor megutott egyszer egy pasim, ott helyben kiraktam mint macskat szarni! Es hiaba nyüszitett, hogy tobbet nem lesz ilyen, nem masztam bele ujra a kapcsolatba

Kedves cikkiro! Illetve bantalmazott nok!
Tovabbra is kerdezem, - MIERT hagytad magad?
(Most tekintsunk el azoktol az esetektol, amikor gyerek van, ugy tenyleg nehez elszakadni, mert a bantalmazo rohadeknak jogaia vannak, a nonek meg eselyei)
Szoval tovabbra is kerdezem: Miert??

2017.04.30. 21:04:52

Tudod olyan ez, mint a mesebeli béka: ha forró vízbe teszed, elugrik, de ha hidegbe, és lassan melegíted fel, nem veszi észre, hogy vacsora lett belőle.
Egyik ok a fokozatosság, az áldozat lassú és ügyes kondicionálása, ahogy a bántalmazó mindig egy kicsit kijjebre tolja a határokat, egy kicsit feljebbre az ingerküszöböt.
Másik az elszigetelés, elfogulatlan külső visszajelzés nélkül nehéz felismerni ezt a tologatást.
Harmadik a passzív agresszió csúcsra járatása: nem ordít, nem verekszik - "csak" manipulál - ilyenkor nagyon nehéz azonosítani, hogy a rengeteg jó szándékú, segítő észrevétel, a hallgatások, plusz mondjuk a homályos diagnózisú betegségek sorozata valójában bántalmazássá áll össze.

Almandin 2017.04.30. 22:23:38

@Zsuzsi25: Sok nárcisztikus egyáltalán nem alkalmaz testi erőszakot. Sőt, a lelki terror sem mindig egyértelmű.
Másrészt ez nemcsak párkapcsolatban létező probléma. Ha valakinek pl. a szülője nárcisztikus, akkor születése pillanatától be van idomítva. Esélye sincs védekezni, mert a szülő ismeri minden gyenge pontját. Ezért van az, hogy a külvilág gyakran semmit sem észlel, pont az ellenkezőjének tűnik-mintacsaládnak. A szülő is úgy kommunikálja le a dolgait, hogy ő jót akar, szereti a gyerekét.Nem ritka, hogy még pszichológusokat is megtévesztenek.
Az áldozathibáztatás pedig nem segít azokon, akik nehéz helyzetben vannak.
Nagyon az az érzésem, hogy a kommentedben azon van a hangsúly, hogy bezzeg te különb vagy ezeknél az akaratgyenge nyomorultaknál (ugyanis te annak gondolod őket). Az ítélkezés nem szimpatikus.

Nárciszkertész 2017.04.30. 23:02:48

@Zsuzsi25: Ne haragudj, de az első érzés, ami átfutott a fejemen a kommented olvasása után, hogy ez kísértetiesen hasonlít a saját bő évtizeddel ezelőtti önmagamra. Néhány számmal nagyobb mellényt hordtam akkoriban. Meg voltam róla győződve, hogy ez velem soha nem történhet meg, mert okos vagyok, ügyes és szép. Így sétáltam bele mellényestül egy nárci óvó és védő karjaiba.

Nem, sajnos nem látszik rajta sem első, sem második, sem századik ránézésre, hogy bántalmazó. A nárci nem üt. Nem kiabál. Mindenki úgy tudja (te is), hogy egy kedves, megnyerő ember. De nem az. Mire rájössz, miben élsz, már nyakig ülsz a csapdában. NEM TUDOD, hogy bántalmaznak.

Tudom - mert én is jártam abban a másik mellényes állapotban is -, hogy kívülről nagyon nehéz elképzelni, pláne elhinni, hogy ebbe bárki belekerülhet, AZÉRT, MERT NEM LÁTSZIK. Akkor kezd el látszani, amikor elköteleződsz egy ilyen embernek. Neked őrült nagy mázlid volt, hogy egy borsóagyú idiótával hozott össze az élet, aki rögtön ütött, és nem épített köréd előtte egész bunkerlabirintust. A nárcik legnagyobb részének nem borsónyi, hanem dinnyényi agya van, szuper labirintusokat tudnak építeni úgy, hogy közben te azt hiszed, hogy kacsalábon forgó palota épül csak most, csak neked.

Ha valóban szeretnéd megérteni, hogy miért „hagyja magát” valaki, kérlek olvasd vissza a korábbi posztokat (kommentestül - sok csuda szórakoztató történet van bennük, és nem, egyiket sem borsóagyú áldozatok írták). Igyekeztem arra fókuszálni, hogy a hétköznapokban hogyan működik az ilyesféle bántalmazás, és miért nem nyilvánvaló. Ha visszaolvastál, és érted a folyamatot, akkor kérlek mondd el, hogy te hogyan szálltál volna ki valamiből, amiről nem tudtad, hogy micsoda?

A bántalmazás pszichológiája egyébként ugyanaz, ha ütnek és ha nem ütnek (hiába nyilvánvaló a bántalmazás ténye ott, ahol ütnek, és nem nyilvánvaló ott, ahol nem). Akit sikerül elszigetelni és/vagy atomjaira aprítani az önbizalmát, annak körülbelül zéró esélye lesz kiszállni.

Almandin 2017.04.30. 23:36:10

@Nárciszkertész: Zsuzsi25 egy kifejezetten kíméletlen, empátiamentes és gátlástalan személy. Szeretek profilt tanulmányozni, sokan saját magukról állítanak ki gyakran orbitális nagy szegénységi bizonyítványt:
"
Zsuzsi25 2017.02.13 18:25:17
Jajjjj. Hat ilyen "Sara + Mark" story majd minden novel tortrnt mar.
Javaslatok az elkerulesre:
1, Elso randik egyiken keresni olyan alkalmat, amikor atkutathatod a tarcajat. (Oda teszik a gyurut, mert ott nem veszik el) Nezd vegig alaposan, hogy van e benne fenykep gyerekrol stb. (Ha nincs akkor is gyanakodj)
2. Ha nagy taskaval jar, gyanakodj, v.szinu abban hordja a tisztacsomajat, amiben ott a tusfurdo, parfum valtas also!
3. Trivialis dolog:Nezz bele a telefonjaba! (Ha billentyuzaras az szivas) sebaj, vannak meg jelek.
4. Este nem ered el.....SMSt viszont lazasan ir. Hivd fel. Probalj vele beszelni, ha nem akar, az gyanus
5. (Ez a legbiztosabb) - ha azt mondja: Hozza nem lehet menni, mert "atepites alatt van a lakasa.( Hogy en ezt hanyszor hallottam. )
6. Ha beszoptad az 5os pontot, es nalad vagytok...-- > telefonnal megy ki a mosdoba, az is jel.
7. Kerese nyomomat a gyurusujjan (sajnos nem mindenkinel latszik)

Vegezetul pedig, ha ilyet megcsinal veled, jogod van tonkretenni az eletet, es kitalalni a felelsege elott, ha attol jobban erzed magad!
Nincs azzal baj, ha egy pasi szeretot tart (es forditva) de a masiknak joga van tudni, a mar meglevo hazassag tenyet."

"
Zsuzsi25 2017.02.28 22:04:10
B+! Még van olyan, aki templomba jar? Mi a francnak? En ertem, hogy a nagyszuleinket abban hitben neveltek, hoylgy amennyiben nem jarsz misere, es nem fohaszkodsz a kepzeletbeli baratodhoz, akkor pokolra jutsz, de hogy ma, 2017-ben, a fiatal generacio templomba jarjon? Nem normalis..."

"
Zsuzsi25 2017.03.03 20:21:43
- pusztán a szegénység nem jelent automatikusan elhanyagoló szülői magatartást --> Mert szerintetek az lenne a normalis, ha a cigany 10 megellett kolyket a tarsadalom tartana el????

Amelyik szulo nem tudja eltartani a gyerekét az egy nagy 0! Annyit is er! Ott a csaladipotlek, a csaladi adokedvezmeny, (ja hogy azert dolgozni kell?) ingyen etkezes az iskolaban, ingyen tankonyv.
Jelenleg az allam nagyon is csaladtamogato. Ha minden masban egy kalap szart sem er, a csaladpolitikaja abszolut igazsagos es jo"

"
Zsuzsi25 2017.01.19 18:39:34
Es kit erdekel par doglott hajlektalan? Sajat hibajabol fagyott meg....miert nem ment be a szallora?
Aki viszont terrortamadas aldozata lett,az nem a sajat hulyesege miatt halt meg."

Elég nagy a gyanúm, hogy pszichopata ez a nő. Nem lep meg, hogy HR-es.
Az az érdekes a blogkommentelésben, hogy olyan erkölcsi nullákat sodor elénk az anonimitás, akiket nem lenne alkalmunk megismerni, mert élőben általában nem ekkora a pofájuk.

monte rosa 2017.05.01. 01:43:53

Én sem vettem észre.
Hosszú évekig nem vettem észre.
Mivel szüleimnél, a környezetemben a kapcsolatok terén leginkább pozitív példát láttam, sok párkapcsolati tapasztalatom nem volt - a volt barátom nárciságára csak a szabadulásom után jöttem rá, hogy voltaképpen mibe is sikerült balgamód belesétálnom.
(8 év egy nárcira - ez azért szükségtelenül nagy luxus;-)

Éreztem ugyan, hogy nincs rendben a viselkedése, de nem tudtam magam megvédeni.
A nárci rettentő kifinomultan és módszeresen pont az "önvédelmi vonalat" vágja el.
Azokat a kis parányi önvédelmi biztosítékokat, amik megvédenének , csilingelnének-villognának veszély esetén, nos a nárci ezeket az évek során módszeresen kiiktatja az "áramkörből", hatástalanítja.

Egyáltalán nem borsónyi az agyuk, kifejezetten okosak, színes-érdekes egyéniségeknek látszanak.

Kívülről az egész egyszerűen nem látszik:
senki nem hiszi el neked, hogy milyen agyament dolgokat mond, cselekszik, az alattomos manipuláció (ami persze nála ÉRVEK, TÉNYEK , VALÓSÁG néven létezik) mindig, de mindig fedőnév alatt fut.
Egy "becsomagolóbűvész" - mondhatni. A látszat és a láttatás nagy művésze.
Kételkedsz, meginogsz, elfutnál?
Hopp, itt egy trükköcske, ami azt igazolja ugyibár, hogy lám-lám rosszul gondoltad, tévedsz (ez egyébként is standard elem).

Nem látszik (max. csak utólag, ha túlélted;-), mert az egész a szeretet nevében történik. Részéről.
Ha kialakítja a kötődést, akkor te csak a megtestesített főgonosz lehetsz, ha esetleg kételkednél abban, hogy ő nem szeretetből cselekszik.

Ha elmeséled barátnőidnek, bizalmasodnak, akkor is legtöbben "egy kis, vagy éppen szokásos párkapcsolati problémának" tartják.
"Össze kell csiszolódni, kompromisszumokat kell kötni egy kapcsolat során..."
"Ugyan, rosszul értetted/félreérted, ő csak jót akar neked."

Nem merem elképzelni, hogy min mennek keresztül és hogy bírják azok, akik gyerekkel vagy éppen gyerekként szenvednek egy nárci társaságától és nem szakíthatnak meg vele minden kapcsolatot.

Na az a lelkierő, nem a magabiztos "kiteszem a macskát..." megnyilvánulások.
Egyébként is a macsekokkal rendesen és tisztelettudóan kell bánni:-)

Ilcsi Szabo 2017.05.01. 09:29:58

Pontosan tudom mirol beszelsz. Az osszes tema igy igaz, igy mukodik a valosagban. Kiegeszitenem viszont azzal hogy szerintem azert hat annyira az eleje vagyis az idealizacio mert 1.)az aldozat gyerekkorban mar hasonlot atelt 2. )kulonlegesseg erzet keresese 3.) masok elismeresetol valo fuggoseg 4. )Onbecsules /onertekelesi zavarok miatt 5. Elhagyastol valo felelem miatt. Valahol azt kell mondjam nem mentes az aldozat sem narcisztikus vonasoktol. (Pl: En majd megmentem...vagy En jobb/kulonlegesebb vagyok a tobbieknel.) Raadasul a fuggoseg tud olyan sulyos lenni hogy komoly "elvonasi tunetekkel" nez szembe az aki kilep egy ilyen kapcsolatbol. A lenyeg hogy erdemes az aldozatnak alapos onvizsgalatot tartani mert kulonben az elet megismetli onmagat..

Nárciszkertész 2017.05.01. 11:17:44

@Ilcsi Szabo: Igen, az önvizsgálat elég hasznos, másképp nem nagyon megy a túlélés.
Azt azért pontosítanám, hogy az áldozattal többnyire pont az a baj, hogy hiányzik belőle az egészséges nárcizmus. Ahogyan a nárciszból is. Csak az utóbbi ezt azzal kompenzálja, hogy parazita-üzemmódra vált.
Ha pedig előkerült a gyerekkor: MonteRosa is írja föntebb, hogy pont hogy nem nárci családból jött. Én sem. Én egy biztonságos, kerek világból jöttem, amiben nem sérült az ősbizalom... És magam körül is normális, jól működő kapcsolatokat láttam. Szuper alapanyag egy nárcinak ez is.

2017.05.02. 10:45:14

Nem Az Önbizalom Hiány miatt kap el a nárcisz, NEM !!!!!!! Utálom a sztereotipiákat ! Itt idézném a pasi dilidokimat : Ki ne akarna szerelmes lenni ? Ki ne akarna igazán szeretni ? És ki ne akarná megmenteni azt, akit szeret ? És kinek nem esik jól az imádat, amit kezdetben olyan sokat, olyan tökéletesen adnak, ez hipnózis ! Nagyon okosak cizellált az agyuk...és meghallgatnak és reagálnak, kezdetben....Na kinek nem kell ez....? Pont ez, pont ennél az igenis érthető és racionális vágynál támadnak. Ez a kitettség !!!
És pont az önbizalom az ő csalijuk..az áldozat akkor izgalmas, ha van neki, meg tengernyi esze, ez indítja be az ő étvágyukat felék, hiszen ha értékes az áldozat ők is értékesek. És még értékesebbek ha ezt a maga által is irigyelni való személyt manipulálják, az az igazi siker, ekkor van a kapcsolat a zenitjén...ő baromi jól érzi magát...te bekábítva lebegsz. Aztán mindig hirtelen jön a váltás....amitől elszédülsz, de szószerint.....aztán enyhülés aztán mégnagyobb pofon, mégváratlanabbul.....kiköpött légiós kiképzés.

Nem lehet örök gyanakvásban élni ! szintén idézem a dokit : " magával egy közlekedési baleset történt..Ön szépen megállt, körbenézett nem jön e jármű, nem látott semmit ezért megkezdte az áthaladást a kijelölt gyalogátkelő helyen..és ekkor kétszötvennel lassítás nélkül elgázolják...pedig maga nem szegett szabályt !"
Szóval én nem vagyok hajlandó hibáztatni magam.
Ja és még a kedvencem: miért nem húztunk még időben határokat ? Te olyan erős okos, határozott nő vagy hogy hagyhattad ?
Hát úgy hogy szerelmet beszéltek a gyomrunkba, pont azért kábítanak el, hogy ne jöjjünk rá, hogy mit tesznek...pont ez a lényeg.....és persze próbálhatsz határt húzni...a lángoló szerelmes lelkedre jeges vizet öntenek, így tanítanak arra, hogy mi lesz ha kinyitod a szád...
Nárcisz elől nincs menekvés, ha van önbizalmad, ha nincs, ha van akkor gyorsabb és kegyetlenebb lesz a csata...

Nárciszkertész 2017.05.02. 12:49:11

@drlover: "miért nem húztunk még időben határokat ? Te olyan erős okos, határozott nő vagy hogy hagyhattad ?"

Jesszus, hányszor hallottam pont ezt... :O

Jaj, hát ez nagyon jó így, ahogy van (mármint amit írtál). :)

2017.05.02. 16:21:00

@Nárciszkertész: még egy aranyköpés a dokimtól : mondom én, hogy az is érdekes volt, hogy - a kapcsolat jellege miatt, ugye..- kb. két hetente pár órára találkoztunk, átlag egyben max. 3 óra....és hát nem értettem, hogy miért pont ennyi és vajon ha minden olyan jó velem (mert velem minden olyan jó volt...szavak) miért nem gyakrabban ? Mire a doki: maga szerint az átlagos színdarab meddig tart..mondom kb. 3 óra...a doki: na látja egy színész is eddig bírja a koncentrálást és átélést, aztán önmaga lesz...ja és a darabokat se játszák minden nap...van amit csak egy hónapban egyszer....mit várt attól a szegény embertől....
arra is gondoltam, hogy a hallgatásnak, a csendnek is lehet ehhez köze...ha épp nincs adás szinten (mint a mátrix. c filmben gyakran mondják....csak véletlen egyezés...lol), mert a manipulálás fárasztó ám, vagy éppen nincs kedve a sajnáltatáshoz, mert akkor meg drámázni kellene...., akkor pihen, hallgat, felkészül......bonuszként épp büntet...kellemeset a hasznossal...

Zsuzsi25 2017.05.02. 17:04:39

@Almandin: Vicces, hogy olyan nevez pszihopatanak, aki idemasolta nehany kommentem amiket korabban irtam....(Raadasul szovegkornyezetebo kiragadva,cikk nelkul....

Almandin 2017.05.02. 18:38:22

@Zsuzsi25: Mindenki magáról állít ki egy képet a kommentjei alapján. Elég érdekes eset vagy. De ha akarod, kikeresem és bemásolom a linkeket, amik a posztokra visznek.

habzsolvaazelettortajat.blog.hu/2017/02/12/par_mondat_az_oszintesegrol

pidaboo.blog.hu/2017/02/28/mert_a_pokolba_jutsz_az_anyaddal_egyutt

avarosmindenkie.blog.hu/2017/03/03/emberi_jogokat_sert_ha_az_allam_szegenyseg_miatt_emeli_ki_a_csaladbol_a_gyermeket

tenytar.blog.hu/2017/01/18/eddig_kozel_szazan_fagytak_halalra_ezen_a_telen_tovabbra_is_nagy_problema_a_lakhatasi_szegenyseg

Amúgy pont most találtam egy olyan kommentet, ami arra is utal, hogy erősen nárcisztikus lehetsz (meg az anyád is):
"
Zsuzsi25 2017.01.08 15:57:46
@Jakab.gipsz: Anyukam azt tanitotta, hogy nekunk noknek a legjobb jar mindenbol...es soha ne erjuk be kevesebbel. Igaza volt! Az, hogy jol valasztottam e, valoban nem most derul ki. De eddig ugy tunik, igen."

Szövegkörnyezete:
kulturpara.blog.hu/2017/01/07/oseink_es_a_szex

Nárciszkertész 2017.05.02. 21:07:32

@drlover: :DDDD
"manipulálás fárasztó ám, vagy éppen nincs kedve a sajnáltatáshoz, mert akkor meg drámázni kellene....,"

Na, ezzel vitatkoznék. Ha életstratégia a manipulálás és a dráma, mert annyira zsigerből jött, akkor egyáltalán nem fárasztó. Gondolkodás nélkül volt manipulatív, ösztönösen, ezért nem lehetett soha megfogni. Mert ugyan nem jár lassan az én agyam sem, de mire képes voltam feldolgozni, hogy ezzel már megint milyen zsákutcába akar belevinni, addigra már benne is voltam. Abszolút ez volt az alapbeállítás, szerintem neki az lett volna fárasztó, ha gondolkodnia kellett volna azon, hogy hogyan kell NEM a sorok között élni.

Almandin 2017.05.02. 21:14:05

@Nárciszkertész: Valóban, sok embernek egyszerűen ilyen a genetikája.

annamanna 2017.05.03. 05:16:07

Az ember szerintem azért hagyja magát, mert azt hiszi, hogy egyenrangú a másikkal. Mindketten ugyanúgy emberek, tehát ugyanúgy éreznek, ugyanúgy látják a valóságot.
Egyenrangú emberként vár az "áttörésre", arra, hogy a másikhoz eljutnak az érvei, hogy a rengeteg áldozata meg lesz jutalmazva.
Nem fogja fel, hogy a nárci a maga szemében istenség, akinek imádói vannak; ha teljes erejéből dolgozik a nárciért, az azt jelenti, hogy odaadó híve az istenségnek, de legalábbis hasznos hülyéje. Ha ellustul, ha nem a nárcit teszi első helyre, akkor lázadó eretnek.

Persze, ebben van egy olyan logikai hiba, hogy ha az alsóbbrendű lény képes minden saját szükséglet nélkül létezni (pl csecsemőként beéri a fényevéssel), és ráadásul még a nárci szükségeit is kielégíti, akkor valójában az alsóbbrendű lénynek kellene logikusan istennek lennie, a nárcinak pedig hozzá képest alsóbbrendű fogyatékosnak (vagy legalábbis idióta csecsemőnek); na de ilyen logikai csavarokba a nárcisztikus istenség nem bonyolódik.

A nárcisztikus világban minden a nárcisztikusé, másoké pedig semmi. Semmiféle erőfeszítés nem számít, másnak semmihez sincs joga, mert itt az atyaúristen egyedül a nárcisztikus, a nap is őmiatta kel fel.
A balek dolgozhat, amennyit akar; amit létrehoz, az a nárcisztikusé, mert ez így természetes. Elveszi és cserébe nem ad semmit. A munka, a befektetés, az adás mindig csak alulról szállhat felfelé, mint az isteneknek szentelt áldozati füst.

Ez olyan bődületes, amire az ember képtelen felkészülni, képtelen védekezni ellene. Ez nem lehet igaz. Képtelenség, hogy a nárci tényleg ennyire öntelt és rosszindulatú legyen. Ha még jobban érvelek az igazam mellett, ha még több erőfeszítést teszek, ha még többet gürizek, ha még többet adok és adok és adok és adok, akkor egyszer majd biztosan eljön az "áttörés", és megérti az érveket, megérti a jóságot, a szorgalmat, a munka örömét, a szeretetet stb, és valamit viszonoz belőle!
De akik nem állnak egy szinten, azok nem is nivellálódhatnak, soha.

Egy nárci apa mellett felnőtt író novellájából idézek. A szöveg egy szerencsétlen emberről szól, akit az első vh-ban besoroztak, földönfutó koldus lett, és a téli hideg ellen (kitartó munkával) egy kunyhót épít magának egy üres grundon. Aztán jön a telek tulajdonosa, és lerombolja a kunyhót. Az teljesen rendben van, hogy szegény emberek az életüket adják a jómódúak jólétéért, vagy ha túlélik a frontot, akkor házatlan bujdosóként tengődjenek; de azt mégis hogy képzeli egy ilyen alsórendű szolgafajzat, hogy odapofátlankodik az isten szakrális helyére?
Az alábbi részletben a hajléktalan megpróbál érvelni (mint ember egy másik embernek), mert nem lehet felkészülni arra, hogy teljesen fölösleges.
A két létezési szint között nem érvényesek az érvek, ahogy egy állathoz sem intéz szózatot a gazda (kivéve Petőfit, aki előadást tartott Morzsa kutyának).
A hajléktalan alsóbbrendű és ennyike. Megszentségtelenített egy templomot (egy szeméttel teli grundot). Hogy neki bármire is szüksége lenne, hogy rajta segíteni kellene, az föl sem merül; az istenek már csak ilyen kegyetlenek.

"Mikor a két úr elég közel ér a házhoz, Pettersen leveszi elõre a sapkáját: - Jóestét kívánok, nagyságos urak.
Nem kap rá választ.
Az idõsebb s tekintélyesebb úr szipogva lélegzik az orrán át. S csak nézi Pettersent, aztán kicsap a száján: - Takarodik innen!
- Ez mégiscsak felháborító! - s mintha asztalra ütne, úgy hat ez.
- Ki engedte meg magának, hogy az én telkemen garázdálkodjon?!!
Elvörösödve nézi a kályhacsõbõl szeliden lengõ füstöt.
Pettersen csak áll. Olyan odafönt az ég, hogy hó fog esni. Nem néz föl, de mintha mégis látná az ég hamuszínû arcát. Mit mondjon?
Szelíden és alázatosan beszél. Nagyságos úr kérem, nem volt szállásunk, csavarogtunk én és a feleségem is és itt annyi tégla volt és csináltunk egy kis kunyhót. És tavaszra hoztam volna ide fekete földet és csináltam volna egy kis kertet.
Éneklõn, könyörögve, behízelgõn mondja ezt, mint egy alázatos állat...
- Kertet akart maga itt csinálni? az én telkemen?
Pettersen (...) meg van zavarva. (...) nagyságos úr kérem, hiszen nem történt semmi baj, tisztább lett a telek a sok szeméttõl.
De a nagyságos úr sarkon fordul. Az ügynök hallgatagon követi.
Nem, õ bizony nem áll oda verekedni egy ilyen csavargóval.
Van itt a közelben rendõr. (...)

a nagyságos úr amúgy is vérmes, indulatos ember. Meg éppen rossz napja van máma.
Amint Pettersen visszanéz a telek sarkáról, azok ketten vastag sétabotjukkal már lökik szét a ház falait. S dühük nõttön-nõ, amikor meglátják a berendezett kis kuckót, az ágyat a rongyokkal, a szemétbõl kiszedett lábasokat s a tüzet a lopott kályhában.
A rendõr pedig egykedvûen viszi ezt a két embert - s azok úgy fordulnak vissza a grund végérõl, mint Ádám és Éva a paradicsom kapujából."
epa.oszk.hu/00000/00022/00575/17967.htm

2017.05.03. 11:03:54

@Nárciszkertész: nem tudom.....ezen még én rágódok....lehet hogy ennyi különbség azért van a nárciszok közt.....de lehet, hogy azért gondolom így mert az enyém folyton fáradt volt...igaz ő valóban beteg is volt (nem részletem miért, de ez nem volt kamu, kivülről látható volt)....de akkor is foglalkoztat, hogy mennyire kiterveltek vagy mennyire ösztönösek.....van még kutatási téma (fekete vicc)
Erre a doki se tudott biztos választ adni, de alapból veled értett egyet, de hozzátette, hogy (amilyen hülyeségeket összehodott az enyém) azért van amit ki kell találni...pl: a gázlángozás is szándékos, kitervelt technika.....

2017.05.03. 11:19:05

@annamanna: brilliáns...az dupla csavar rész különösen....ma elkapott a fekete humor sorry....de gondoljunk bele milyen jó pszichológusok lennének...úgy látnak belénk, úgy tapogatnak le mint MR vagy CT
....jó...jóóóó.....csak vicc volt, mert nem választanák ezt a szakmát....negatív előjelű empátiával....
....háát az áttörést, jó a szó, azt én is kitartóan vártam.....jutalmul kirúgattott engem magammal...mert van az a pont, ahol a kábult légy felismeri, hogy ha tovább marad, bónusz plusz, akkora rongyot csinál magából, hogy még a nárcisz is joggal hányja le....miközben az áldozat éppen magától rókázik....
belegondolva...nagy sakk művészek.....
mert ugye most még sértettek is lehetnek....indul az önsajnálat, egy újabb bántalmazó gonosz nő a múltból...lesz majd mondva a következő versenyzőnek..
a többit a Kertész mér szépen kidolgozta..

kismokus41 2017.05.03. 11:35:15

@Zsuzsi25: Mert annyira jók a magyarázatai, h a végén mindig elhiszed, h csak te képzeltél rosszat róla és valójában neki van igaza és nem is akart ő rosszat, és tök véletlen, h te szivtad meg a végén. És ezt elég sokáig képes játszani. Nagyon nagyon sokáig. És ha te szerelmes vagy belé, akkor meg is bocsátod neki, még ha esetleg véletlenül nem 150%-os a magyarázata (de legtöbbször az), akkor is.
Szerintem kb. 50%ban ösztönös ez nála és 50%ban csak élvezi a hatalmát, h akármit eltűrsz tőle.
Az enyém ettől érezte magát férfinek, a családfőnek, a nő felett állónak. Az, hogy egy kapcsolat egyenlőségen is alapulhatna, teljesen elképzelhetetlen számára, hisz képtelen megbizni vkiben saját magán kivül. Magában is csak akkor, ha élhet az elnyomás eszközeivel, anélkül meztelennek érzi magát.

cukrostakony 2018.03.30. 06:00:25

@Zsuzsi25: Mert magadat tartod hibásnak. Ezért. :(
süti beállítások módosítása