Élet egy nárcisztikussal

Az eltűnt idő nyomában

2017/04/09. - írta: Nárciszkertész

the-melting-watch.jpg

A nárci nem tiszteli az idődet, de legalább abból él (semmit nem tisztel benned, az idődet se, természetesen). A nárci úgy veszi el az idődet, hogy időd sincs arra, hogy elgondolkodj egyáltalán azon, hogy hová tűnhetett az időd.

Korábban rendkívül hatékony voltál az időbeosztásban, most meg azt tapasztalod, hogy semmire, de tényleg semmire nincs időd, pedig egész nap rohansz, és este 9-kor van alattad először a nap folyamán szék, pedig reggel 6-kor keltél. És fogalmad sincs, hogy vajon hová tűnt annyi perc és annyi óra. Az idő egy nárci mellett a következő módokon tűnik el az életedből:

  • a gyerekek és a háztartás teljesen a te dolgod, ezzel végtelenül sok idő megy el;
  • mivel a nárci megígéri ugyan, hogy ezt vagy azt megcsinál/elintéz, 10-ből 8-szor nem fogja megcsinálni/elintézni, így ezeket is neked kell megcsinálnod;
  • ő nem akarja rabolni az idődet, de megtennéd-e, hogy… Természetesen megteszed (a saját dolgaid intézése helyett. Naná.);
  • az ő állandó szüttyögésével és patópálkodásával rengeteg alig-alig látszó 5-10 perc adódik össze nagyon gyorsan órákká;
  • az állandó kiszámíthatatlanság: 5 perccel egy esemény előtt változtatja meg a programot, amiatt minden borul, neked kell újratervezned néhány perc alatt az egész család teljes napját - ez pedig nem ritka esemény, hanem mindennapos;
  • te nem zavarhatod őt munka közben, de ő bármikor megzavar téged a munkád közben. Ezzel kiesel a ritmusból, és mire újra fölveszed a fonalat, elment egy csomó időd;
  • mindig rá kell várni, ezzel megszámlálhatatlan mennyiségű idő megy el.

Megvan tehát az eltűnt idő, nagyonis: az ő zsebében. Csak sajnos te azt már soha nem kapod vissza. És ami szintén bosszantó: ő sem használja föl semmi értelmesre. A lényeg az volt, hogy tőled elvegye.

Mivel a fentiek miatt állandó rohanás az életed, nagyon nehezen és lassan veszed észre, hogy mindig akkor és csak akkor késtek el valahonnan, ha olyan helyre mentek, ami neked fontos. Ha neki fontos, akkor oda fogtok érni.

De ha neked, az így zajlik:

Esküvőre vagytok hivatalosak családilag, a házasulandók a te közeli és fontos barátaid. Ő soha nem találkozott még velük, mert mindig pont megbetegedett, amikor erre alkalom lett volna. Előre görcsbe rándul a gyomrod, amikor arra gondolsz, hogy vajon oda fogtok-e érni időben. Nem szoktad külön felhívni a figyelmét az időben indulásra, de most elmondod neki, hogy számodra ez az esemény nagyon fontos, és szeretnéd, ha időben tudnátok odaérni, amihez ekkor és ekkor ki kell lépni az ajtón. Meglepett arccal néz rád, és szemrehányóan kérdezi, hogy mégis mikor fordult elő, hogy ne értetek volna oda időben valahová, ami neked fontos volt. Te hasonlóan meglepett arccal nézel, mert az eddigi tapasztalatod alapján SOHA nem fordult még elő, hogy időben odaértetek volna bárhová. Persze nem mondasz semmit, csak hálásan megköszönöd, hogy ezúttal figyelni fog az időben elkészülésre.

Mivel tudod, hogy a nárcid még borotválkozni, fürdeni, ötször átöltözni, hajat mosni, kávét inni…stbstb. akar majd indulás előtt, ezért fél órával korábban szólsz neki (valójában a normál készülődés neki általában 1 óra, de ha 1 órával előbb szólnál, megsértődne, hogy nem kisgyerek, minek szólsz). Fél órával korábban természetesen a számítógépe előtt találod. Szólsz neki, hogy nemsokára indulni kell. Sértődötten rád szól, hogy tudja, és ha nem dumálnál bele folyton (két órája hozzá sem szóltál), akkor hamarabb végezne a munkájával (híroldal van előtte nyitva a gépen). Oké, te szóltál, odébbállsz. Nekilátsz felöltöztetni, rendbe szedni a gyerekeket és magadat. 10 perccel később benézel a szobába, a nárci még mindig a gép előtt olvassa a híreket. Kezded elveszíteni a türelmedet, és szólsz, hogy 20 perc múlva indulni kell. Újabb sértődött válasz, hogy tudja, nyugi, ő férfiből van, neki 5 perc összekészülnie - ellentétben veled - teszi hozzá. Mivel tudod, hogy indulás előtt tuti fog kérni egy kávét, megkérdezed, hogy főzz-e neki (legalább ezzel haladjunk ugye). Nem, ne főzz, most nem fog kérni. További 10 perccel később benézel a szobába, ül a gép előtt. A gyerekek felöltöztetve, te felöltözve, ő pizsamában. Bepróbálkozol egy utolsó: légy szíves, ez nekem tényleg nagyon fontos-sal, mire ő ingerült ciccegéssel föláll a gépe elől és elvonul a fürdőszobába. 25 perc múlva kerül elő vizes hajjal. Te már a hajadat téped, már csak azért is, mert mostanra a gyerekek már nem élvezik nagyon az ünneplőben feszítést. Hajszárítás és séróigazítás: további 5 perc. Fogmosás: 3 perc. Még nem borotválkozott, 3 perc, de mivel sietett (mert siettetted, naná, mi másért), ezért megvágta magát, és dől a vér a fejéből (egy pici pötty van az arcán). Hűha, a szekrényből elővett inge gyűrött, ki kéne vasalni (de te persze nem gondoltál erre időben). Keresel és a kezébe nyomsz egy másik inget, fölveszi, 3 perc. És amikor mindez megvolt, közli, hogy még szeretne inni egy kávét. Mondod, hogy fél órája még azt mondta, nem kér. Hát mert akkor még nem gondolta, hogy kérni fog, de most mégis kér. Szólsz neki, hogy már rég elkéstetek így is, nem volna-e olyan jó, hogy lemond a kávéivásról. Na jó, kegyesen lemond, de egész délután azt fogod hallgatni, hogy mennyire fáj a feje, mert nem ihatott kávét. Nem baj, előre tudod, hogy ez lesz, és tényleg ez lesz, mindegy, csak üljetek már be a kocsiba. Beültök, ő vezet (mert mindig ő vezet, ha sietni kell valahová, hiába tudod te is, hogy hol van a kocsiban a gázpedál). Elindultok végre, de döbbenten veszed észre, hogy a másik irányba, mint amerre menni kéne. Kérdezed, hogy mégis mit csinál? Erre ő magától értetődő természetességgel: hát virágot kell vinni a menyasszonynak, ezért még beugrik a virágboltba. Ekkor már igencsak emelt hangon megosztod vele, hogy erre már végképp nincs idő, éppen ebben a pillanatban kezdődik a szertartás, ti meg még 35 percre vagytok a színhelytől. Jó, jó, ne hisztizz már, csak 2 perc, ezen már nem múlik. Leparkol a virágboltnál, és 12 perc múlva jön ki egy hatalmas és gyönyörű csokorral. Na ugye, hogy ezért érdemes volt várni. A gyerekek közben türelmüket teljesen elvesztve ordítanak a kocsiban. A boldogító igenre csokordobásra még pont odaértek. Két üvöltő gyerekkel (mindkettő a te hónod alól lóg), neked vörös a fejed, a vérnyomásod az egekben, és mire lenyugszol, fel is oszlik az ünneplő tömeg.

Következmény: te egy ingerült, türelmetlen, ideges, hisztis liba vagy, aki folyton őt sürgeti és bántja. Pedig ha nem tennéd, akkor ő mindennel mindig időben elkészülne. Azért és csak azért nem készül el időben, mert te folyton piszkálod.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://narciszkertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr1812395211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emma Paula Keresztanyuja 2017.04.09. 10:24:53

Na de drágám... csak annyit kell mondanod (teljes átéléssel, HIHETŐEN!!!) hogy mennyasszony barinőd csak arra vár h a nárcit köszönthesse elsőnek az ünnepélyen, és a múltkor is el volt ájulva milyen csodás okosokat mondott. Mennyire megtisztelve fogja érezi magát h nárci ott van a templomba való bevonuláskor. Ha! Ti lettetek volna az elsők.

Nárciszkertész 2017.04.09. 10:49:03

@Emma Paula Keresztanyuja: :DDDDDDDDDDD Visítva röhögök :DDDDD üdv a klubban, kedves Keresztanyu! :)

Ulrika 2017.04.10. 18:07:50

Ha csalafintaságra vetemedik az emberlánya, és a kezdő időpontot egy kicsit előbbre hozza, akkor a drága ember nem állítja le a már járó motort, hogy hascsikarás miatt visszaszaladjon a házba. Akkor nem megyünk előbb az ellenkező irányba az úticéltól, mert ott egy benzinkút, ahol 1 Ft-tal olcsóbb a benzin. Mind a hat keresztező sorompó nyitva lesz, forgalom alig, így hallgathatom, hogy agyilag csak az különböztet meg a tyúktól, hogy nem csinálom össze az udvart.

A késés-kényszer Roald Dahlt is megihlette, az Út a mennyországba novellájából készült egy Meghökkentő mesék epizód is:

indavideo.hu/video/Meghokkento_mesek_Ut_a_mennyorszagba

Emma Paula Keresztanyuja 2017.04.11. 14:28:00

Ulrika, nem tudsz ilyen módon csalafintáskodni, mert a nárci ugyis kiszúrja h manipulálni próbálod, és nagyon megbosszulja! Ez nem működik! A nárci nem egy idióta, kicsit elbaszott férj. Asszem nem érted, bocs!

Ulrika 2017.04.12. 11:15:24

@Emma Paula Keresztanyuja: Félreérthető voltam, pontosan az volt a szándékom, hogy rámutassak, hogy nem ez működik. Hányszor lehetett volna ezt így eljátszani? 32 éve vagyok a felesége egy nárcinak, de csak négy éve tudtam meg a diagnózist, addig súlyos kényszerbetegnek tartottam...

Nárciszkertész 2017.04.12. 11:32:02

@Ulrika: Igen, pontosan egyszer lehet ezt így eljátszani vele. És legközelebb nézhetsz...
32 év? Hát, minden elismerésem a tied. :(
Nálatok van hivatalos diagnózis is, vagy egyszercsak összeállt a kirakó?
süti beállítások módosítása