Állandóan mentegeted valamiért a nárcidat. Mint egy szófogadatlan és/vagy ügyetlen kisgyereket, aki bajt okozott, de nem tehet róla, mert… Hát mert nem tehet róla. És már gyártod is neki a kifogásokat. Hamar profi leszel ebben, bármennyit legyártasz egységnyi idő alatt. Észre sem veszed, hogy szinte hivatásoddá válik az ő mentegetése. Mert persze neked is végtelenül ciki és kínos, amit művel: a halogatása, az idővel való extrém idegesítő viszonya, az ígéretei be nem tartása, a borzalmas szociális működése, a döntések másra hárítása, a mellébeszélés, a ködösítés, a soha-jelen-nem-levés, a szarul elvégzett munka, a sehogysem elvégzett munka, vagy éppen a citromarca amikor rajta kívül mindenki más örül.

Olyanokat mondasz naponta negyvenszer az őt kritizálóknak, hogy:

Ti ezt nem értitek, mert

- neki tényleg annyira nehéz;

- neki tényleg súlyos problémái vannak;

- ő tényleg mindig beteg;

- neki tényleg nagyon sok dolga van;

- ő tényleg nagyon igyekszik.

Nemcsak hogy mentegeted folyton, de- szintén mint egy önmagára vigyázni képtelen kisgyereket - állandóan meg is mented mindentől: bekötözöd a lábikóját, amikor ráesik az Értelmező kéziszótár (oké, 99x bekötözöd, századszorra feladod); megvéded a gyerekeitől, akik állandóan rettenetesen elfárasztják; megvéded a családodtól és a saját családjától, akik időnként szóvá teszik neked, hogy ezzel az emberrel így kívülről nézve valószínűleg nem lehet együttélni; megvéded a barátaitól, amikor szívességet akarnak kérni tőle, és elmondod nekik, hogy sajnos nagyon fáradt/beteg/nagyon nehéz neki, de mindenesetre most nem ér rá; és megvéded saját magadtól is, tőled, aki állandóan akarsz tőle valamit, hisztizel és bántod.

Állandóan úgy érzed, mintha tojásokon lépkednél, és már a legelejétől (tehát már a cukrostakony időszakban) érzékeled, hogy a nárcid egy mérhetetlen méretű mimóza. Aztán persze szépen lassan meggyőz róla, hogy neki tényleg mindenkinél mindig nehezebb, és teljesen jogos, hogy mindenért mindig őt kell sajnálni, és neki kell segíteni emiatt persze. Amikor már magabiztosan hozod a fősajnálómester szerepét, és tévedésből sem esel ki belőle egyetlen pillanatra sem, akkor jön el a pillanat, amelytől kezdve 0-24-ben azt fogod hallgatni, hogy te ezt nem értheted, és amúgy mindenről te tehetsz. Az eső elered, és ettől kedve folyton esni fog.

Mivel a pálmalegyezővel való legyezgetés, valamint a napi mókuskerék miatt (azokkal a dolgokkal megfejelve, amiket helyette végzel el, mivel ő nagyon fáradt/beteg/nem ér rá/szomorú/rosszkedvű…stb.) annyira le vagy szedálva, hogy egy idő után magad sem fogod tudni megítélni, hogy az állandó problémahalmaz, ami a nárciból úgy dől, mint lyukas ugrálóvárból a levegő, vajon tényleg jogos-e (és ő egész nap ugrál a várban, minél több levegő jöjjön belőle. Te meg pumpálod vissza buzgón, hogy mindig puhára essen szegény. Sziszifuszi a dolog kicsit, de neked fel sem tűnik.). Néha fel fog benned merülni, hogy vajon mégis hogyan lehetséges, hogy te még így - leszedálva - is nagyjából tizenötször annyi dolgot végzel el egyetlen nap alatt, mint ő egy hét alatt. Aztán megszokod, ha ugyanis egyetlen pillanatra megállítod a mókuskereket, pláne ha kiszállsz belőle, amíg megpróbálsz inni egy pohár vizet, rögtön kitör a botrány, és három napra beáll a sértődött csend.

Tisztázzunk valami nagyon fontosat: Azzal, hogy kifogásokat gyártasz a nárcinak, nem segítesz rajta. Saját magad előtt is felmented a nyilvánvaló szemétségei és felelőtlenségei miatt. Minden nyilvánvaló idiótaságra találsz magyarázatot, csak az az egyetlen dolog nem lesz elfogadható magyarázat, hogy azért csinálta, mert egy illogikus szürrealista, akit mélységesen hidegen hagynak mások érzései vagy érdekei. Minden egyes alkalommal, amikor a nárcidat mentegeted, és helyette csinálod meg azt, ami az ő dolga volna, magad alatt vágod a fát, és a saját fejed nyomod még jobban a víz alá. Nem lesz érte hálás, mert soha nem tudsz neki eleget adni. Amit adsz, az szerinte természetes, nem jár érte viszonzás. De ha ő ad (ami többnyire legfeljebb annyit jelent, hogy legalább nem vesz el semmit), az neked drága lesz, de nagyon.

Ne védd meg, ne csinálj meg helyette semmit, ne mentegesd, ne fogadd el a kifogásait. Nem segítesz ezzel sem rajta, sem magadon. De legalább beletolod magadat - az ő hathatós közreműködésével és asszisztenciájával persze - egy olyan mocsárba, amiből egyre kevésbé fogsz tudni szabadulni.