Élet egy nárcisztikussal

"Hogy lehettem ennyire hülye???"

2017/12/27. - írta: Nárciszkertész

hogy_lehettem_ilyen_hulye.gif

Miután sikeresen felismertél és túléltél egy nárcit, teljesen biztos, hogy a felismerés utáni első reakciód az lesz, hogy hogy lehettél ENNYIRE hülye, hogy ennyi ideig nem vetted észre????

Ekkor nekilátsz tájékozódni, utánaolvasni, dilidokihoz járni. Ahogy egyre többet megtudsz a témáról, úgy fogod egyre jobban verni a fejedet a falba amiatt, hogy miért nem vetted észre a nyilvánvalót. Azért, mert ez sajnos csak utólag nyilvánvaló. Amíg nem tudod, hogy mit kell nézni, nem tudod észrevenni, mert egyszerűen nem vagy a megfelelő információk birtokában. A nárcisztikus abúzus pont attól alattomos, és pont attól nagyon nehezen felismerhető, hogy a legtöbb embernek sejtelme sincs a veszélyes emberek működési mechanizmusáról.

Egészséges emberi reakciókat vársz, egészséges magyarázatokat próbálsz adni valójában teljesen egészségtelen helyzetekre annak az egészen egyszerű ténynek a következtében, hogy neked - a nárcival ellentétben - nincs személyiségzavarod.

A nárcisztikus energiavámpír közeledben való jelenlétének MINDIG van jele. De tudnod kell, hogy mit kell nézni, különben nem fogod észrevenni. A tudás hatalom.

A korábban már említett kötelezően elolvasandó szakirodalmak mellé vedd fel a listádra ezt is:

Joe Navarro: Veszélyes személyiségek. Az FBI-ügynök legújabb emberismereti kézikönyve. Libri Kiadó, 2015.

Ő írja az alábbiakat. Nagyon figyelj, sokat számít és segít a saját önbecsülésed helyreállításában:

 

„Négy évtized alatt azt tanultam meg, hogy bizonyos személyiségek különösen hajlamosak bántani másokat. Újra és újra ők felelősek a bűnesetekért, a kínzásért, a nyomorúságért, a pénzügyi veszteségekért és a kioltott életekért. (…)

Amikor erőszakos eseményekre kerül sor, hónapokig erről szólnak a hírek, mindenki ezzel foglalkozik. (…) De bármilyen döbbenetesek is ezek az erőszakos cselekmények, nem adnak teljes képet arról, hogy ki szedi a legtöbb áldozatot. Az a szomorú igazság, hogy minden tömeggyilkosra jut több száz olyan, aki egyszerre egy gyereket, egy partnert, egy házastársat öl meg- és ezek az események még a nagy napilapok utolsó oldalaira is nehezen férnek be. A figyelő szemektől távol, az országos hírek ingerküszöbén túl kerül sor arra a számtalan bűncselekményre, kínzásra és szenvedésre, amely sokkal nagyobb valószínűséggel érint minket.

A köztünk élő veszélyes személyiségek zárt ajtók mögött, otthon okoznak károkat, vagy éppen az iskolában és az irodában; gyakran titokban leselkednek a gyanútlanokra és a jóhiszeműekre - és legtöbbször csak akkor derül fény rájuk, amikor már túl késő. Csak azokban a ritka esetekben kerülnek be a hírekbe, amikor elkapják őket. (…)

Gondoljunk vissza azokra az esetekre, amikor elloptak tőlünk valamit vagy fájdalmasan kihasználtak. Talán betörtek a lakásunkba, vagy feltörték az autónkat. Talán randevúztunk valakivel, aki mérgezőnek bizonyult, vagy kegyetlenkedtek velünk az iskolában vagy az irodában. Talán megtámadtak, kiraboltak, szexuálisan bántalmaztak, de nem tettünk feljelentést, vagy ha igen, nem találták meg a tettest. Sok olyan dolog történik körülöttünk, amiről senki nem tesz bejelentést, de ha mégis, ritkán börtönzik be a felelősöket. A kriminológusok 60 éve tudják, hogy a bűnözők kevesebb mint 1%-át ítélik börtönbüntetésre a cselekményük miatt.

Ránk nézve ez azt jelenti, hogy a fájdalmat okozni képes emberek többsége - a veszélyes személyiségek - elkerülik a vizsgálatot, úgy forgatják fel az életünket, hogy soha nem kapják el őket, vagy évek telnek el, mire sikerül őket megállítani. És ez csak a fizikai sérelem. Nem minden seb fizikai. Aki megbánt minket, érzelmi, lelki vagy pénzügyi sérelmet is okoz. Ők is veszélyes személyiségek, mert a maguk módján ők is kockára teszik az életünket.

A nyomozásokból, a letartóztatásokból és az erőszaktevőkkel, a gyilkosokkal, az emberrablókkal, a bankrablókkal, a fehér galléros bűnözőkkel, a pedofilokkal és a terroristákkal folytatott beszélgetésekből megtanultam - sokszor a magam kárán (megj.: Kedves Blogolvasó, figyelj jól! Ezt egy kifejezetten erre kiképzett, nagyon sokat tanult, nagyon nagy tapasztalattal rendelkező bűnügyi profilozó mondja! Ehhez mérd, hogy mennyire vagy hülye, ha nem vetted észre. Aha, semennyire, így van. - Nárciszkertész) -, hogy a veszélyes személyiségek könnyen átverik a többieket. A felszínen normálisnak látszanak, úgy is viselkednek. Sokszor kifejezetten intelligensek, érdekesek, kedvesek és vonzók. De mindig veszélyesek. (…)

Ezeknek az embereknek nemcsak a személyisége, hanem a jelleme is sérült - erkölcsi és etikai szempontból. Nem bízhatunk benne, hogy igazat mondanak, hogy törődnek velünk és megvédenek, vagy biztonságban lehetünk mellettük. Hibáikból következően a viselkedésük az emberi szenvedés dúlását hagyja maga mögött.”

„A veszélyes személyiségek köztünk élnek. Lehet a szomszédunk, a barátunk, a főnökünk, a partnerünk, a házastársunk, a rokonunk vagy valamelyik szülőnk. Lehetnek közösségi vezetők vagy éppen az oktatásunkért, a pénzünkért, az egészségünkért, vagy a biztonságunkért felelős szakemberek - éppen ezért kell különösen éberen figyelnünk.

A gonoszság, a bűn vagy a szenvedés sokféleképpen leselkedik ránk, és ritkán fordul elő, hogy zászlót lengetve vagy sípot fújva figyelmeztet, hogy készüljünk fel a közeledtére. Az FBI különleges ügynökeként az a tapasztalatom, hogy a bűnözők hihetetlenül tehetségesen kerülnek közel hozzánk, hogy azután kihasználjanak.

Hogyan vehetjük észre és kerülhetjük el a bajt, mielőtt megtörténhetne? Végül nem számíthatunk másra, csak arra, hogy velünk született veszélyészlelési képességeink, megfigyelőképességünk és mások viselkedése figyelmeztet, ha valami nincs rendben.

Néha csak egy ember menthet meg minket a megfigyeléseivel: saját magunk, hiszen mi ülünk a mellett a furcsa vagy ingerlékeny ember mellett az irodában, vagy otthon a zárt ajtók mögött. Gondoljunk például Ariel Castro esetére 2013-ból: több mint egy évtizedig tartott elzárva három lányt, akiket rendszeresen megkínzott és megerőszakolt. A letartóztatása után néhány órával a szomszédok döbbenten nyilatkozták az újságíróknak, hogy Castro „mindig mosolygott, és értett a gyerekek nyelvén”. Az egyik szomszéd, aki két házzal arrébb lakott, és 22 éve ismerte Castrót, így fogalmazott: „Kicsit bűntudatom van, észre kellett volna vennem.”

De mi történt volna, ha a szomszédok, a családtagok, a zenész kollégák jobb megfigyelők? Sajnos a legtöbb ember nem is akar az álca mögé nézni. A társadalom megveti azt, aki mások dolgába avatkozik, és a legtöbben nem is tudják, mire kellene figyelniük. A társadalmi vakság sajnos nem a kivétel, hanem a szabály. (…)

Amikor valaki áldozattá válik, később mindig felteszi magának a kérdést: „Hogyan történhetett ez meg velem? Miért nem láttam a jeleket?” Mindannyiunkkal történt már ilyen, velem is. Hátrafelé tökéletesen látunk, előrefelé viszont szinte semmit. Senki nem mondta el, mire figyeljünk. Mi, akik bűneseteket dolgozunk fel, tudjuk, hogy szinte mindig vannak olyan személyiségjegyek vagy viselkedésformák, amelyek a tájékozottan számára azt súgják: „Itt valami probléma van, légy résen vagy szaladj el” - ám vagy nem ismerték fel a jeleket, vagy nem törődtek velük.”

A könyv végén van egy fejezet, az a címe, hogy Védekezés a veszélyes személyiségekkel szemben. Nagyon hasznos, gyakorlati útmutató. Ezen fejezet első alfejezetéből álljon itt még egy potenciálisan életmentő részlet. Az alfejezet címe: Kezdjük a legfontosabbal: a valósággal

„Amikor veszélyes személyiséggel van dolgunk, általában ehhez hasonló jó szándékú tanácsokat hallunk: „Próbálj meg beszélni vele; keress neki segítséget; próbáljátok meg együtt megoldani a problémát; adj neki még egy esélyt.” Nicole Brown Simpson, O. J. Simpson felesége mindent megpróbált. Már nem él. A fenti tanácsok hasznosak, ha átlagos, két embert érintő problémáról van szó. Ha azonban a könyvben szereplő négy veszélyes személyiség valamelyikével állunk szemben, egészen más a helyzet.”

 

Tehát: NEM, nem vagy hülye, hogy nem vetted észre. De a következőt már vedd észre.

35 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://narciszkertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr6213526903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Madam. 2017.12.27. 18:35:59

Köszi, ez is jól jött.

Nekem nem az volt a felismerésem, hogy "hogy-nem-vettem-észre", hanem, hogy amit észrevettem, hova beilleszthető... pszichó? Szoció? Csak szélhámos? ...de akárhogy is realizálod, éppen olyan kínzó.

Madam. 2017.12.27. 18:48:06

Ja és Bánki György hallgatása-olvasása után jöttem rá a nárciságra.
By the way kurvára érdekelne (nem), belülről mit élnek át ezek a nyomorult lélekgyilkosok (elégtételt? semmit? késztetést újabb manőverre? Vagy nincs is rá fogalom, milyenek belül...?)

Blondiee 2017.12.30. 11:40:14

@Madam.: Ürességet. Nincs kialakult éntudatuk,személyiségük ,jön a szorongás ,váratlanul ,s a feszültséget le kell valakin vezetni. A borderline-os szakkönyvek ezt nagyon jól leírják : egy egészséges embernél történik valami, aminek hatására születik egy érzés ,reakció . Ez a bordikál fordítva van: előbb az érzés ,utána a reakció . Ezért van világvége hangulatuk egy olyan semmiség miatt,amire mindkenki más csak legyint. Ők ezt kreálják köré. Nem egy hétvégém ment már így tönkre . S mire osszeszedtem magam,kezdődött minden elölről . De aztán később jöttem rá,hogy erősen nárcisztikus is. Főleg a pszichopátiára hajazó érzéketlensége miatt,meg az egész világ azért létezik ,hogy engem szolgáljon látásmódja miatt.

Almandin 2017.12.31. 00:26:56

Elhiszem, hogy csak kb. 1%-a kerül börtönbe a bűnelkövetőknek. Viszont pont a nárcisztikusok azok, akiknél gyakori, hogy olyan tetteik vannak, amelyek etikátlanok, amikkel fájdalmat okoznak másoknak, de még nem számítanak bűncselekménynek. Sőt, az igazán okos nárci és pszichopata vigyáz arra, hogy a törvényes határt ne lépje át.
Valóban nem hülye valaki, akit megtévesztenek. Egyrészt az ilyen egyének többnyire csak hosszú idő után mutatják ki a foguk fehérjét, másrészt még sok pszichológust is megvezetnek. A manipuláció ugyanis a vérükben van és nehéz őket átlátni.
Szerintem legalább az anyagi károk ellen lehet valamennyire védekezni. ha valaki megfogadja, hogy senkivel se közösködik a vagyonán (vagy csak minimális mértékben), még a legnagyobb szerelem esetén se ad pl. rendelkezést a bankszámláján, kicsi az esélye, hogy megkopasztják. Az érzelmi károk azok, amik ellen szinte lehetetlen védekezni.

Gömbi30 2018.01.07. 23:55:18

@Madam.: végignéztem, forgott a nyomrom, keresik a helyet, a feladatot, és kimondta, talán nem ezekkel a szavakkal, az energiát, amit elszivhatnának.
Egyébként 30 évet nyomtam le egy talán nárcisztikussal, annak is a legrosszabb fajtájával, ha helyesen állapitottam meg a dolgot, és nem maga a sátán volt

Gömbi30 2018.01.07. 23:58:04

de ami leginkább foglalkoztat a nárcizmus témában, ok, megállapitottuk, hogy az, nárcisztikus, akkor ez egy olyan dolog, amiről nem tehet? Ez felmentés mindenre?

Nárciszkertész 2018.01.08. 16:29:57

@Gömbi30: Nem az a kérdés valójában, hogy tehet-e róla vagy nem, és nem, nem felmentés semmi alól. Teljesen mindegy, hogy tehet-e róla, hiszen ettől még megöli a lelkedet. Ezzel nem neked van dolgod, hanem neki (lenne, ha beismerné, hogy beteg ember. Nem fogja beismerni). Neked azzal van dolgod, hogy nagyon örülj annak, hogy felismerted, mivel állsz szemben, mert ennek tudatában tudsz lépni. Biztosra tudhatod, hogy SOHA nem fog változni, ezért az egyetlen megoldás lelépni.

A felmentés jogosságán nem érdemes elmélkedni, egyszerűen irreleváns a saját életed szempontjából. Amellett a tehet róla - nem tehet róla sem egy bináris fekete-fehér kérdés: vannak működésmódjaik, amikkel tisztában vannak (és nem akarnak rajta változtatni, hiába tudják, hogy kínoznak vele másokat), és vannak működésmódjaik, amikkel nincsenek tisztában. A túlélés szempontjából viszont ez tökmindegy. Kivéve, ha neked jobban esik úgy visszagondolni erre az egészre, hogy "dehát nem tehet róla". Ebben a történetben utólag csak a saját ép eszed megőrzése az érdekes, tekintettel arra, hogy neki nem fáj, soha nem fájt és soha nem is fog fájni. Ezért ha neked segít azt gondolni, hogy nem tudatosan csinálta, gondold. Ha meg könnyebb azt gondolni, hogy mindent tudatosan csinált, akkor meg gondold azt. Valójában egy idő után teljesen mindegy lesz.

Ami miatt sokáig nem mindegy, az azt hiszem leginkább az, hogy nagyon sokáig nem nagyon tudod hova tenni azt az irtózatos igazságtalanságot, ami veled történt, és amit ő váltig tagad (hiszen mindenért te vagy a hibás). Iszonyú dühöt vált ki egy normális emberből, amikor nyilvánvalóan nincs és soha nem is lesz igazságszolgáltatás ebben a kérdésben. Ebben az az igazán pokoli, hogy ő már rég továbblépett rajtad, amikor te még mindig 0-24-ben ezen agyalsz. :(

croc 2018.01.08. 17:34:00

@Almandin: főleg, ha nem a munkatársad, párod hanem mondjuk az anyád, apád, nagyszülőd, testvéred (vagy ezek valamilyen kombinációja) - akkor nincs menekvés, a rombolás pedig garantáltan óriási lesz.
észrevenni esély sincs, ha nagy nezen eljitsz a no conact-ig, akkor életed végéig mindenki azzal fog szekálni, hogy legyél vele megértőbb mert családtag...

Gömbi30 2018.01.08. 21:39:06

Öt és fél éve, hogy kisétáltam ebből a házasságból, megdolgoztam azért, hogy felálljak. Már én már nem keresem, hogy miért kaptam ezt. Arra is csak két éve döbbentem rá, hogy nárcisztikus. Felnőtt gyerekeimmel ezt nem vitattam meg. Elfogadták, megértik. Mostanság, hogy mindketten komoly párkapcsolatban élnek, azon csodálkoznak, hogy birtam. Már azt is mondták, régen ott kellett volna hagyni.Hogy ez miért nem történt meg, hosszú. Most a harmincegy éves, természettudós gyerekem, aki nem különösebben foglalkozott soha ilyen dolgokkal, előállt azzal, hogy olvasott egy cikket egy tudományos folyóiratban, nem a Nók lapjában :), és szerinte az apja nárcisztikus. Végigtárgyaltuk, a pontokat kipipálta,. Akkor felmerült bennem, ok, ez egy magatartás zavar, vagy hova is soroljuk, igy felmentést kaphat, mert ugye nem tehet róla. Ahogy telik az idő, egyre
távolabb kerülnek a napi aljasságai.... még a végén megsajnálj

Gömbi30 2018.01.08. 21:57:31

még a végén megsajnálják. (persze nem én) A sajnálatot, figyelmet sokszor a legszélsőségesebb eszközökkel harcolta ki. Pl. kötelet tartott felkötve a terasz gerendáin és a kisebbik, akkor orvostanhallgató gyerekemet zsarolta ezzel, hogy ő milyen rosszul van és nem akar élni. De 5 teljes évvel azután, hogy eljöttem, a külföldről idelátogató egyetemi barátainknak is képes volta bánatos szentet produkálni, annyira, hogy azok hozzám öttek, hogy aggódnak érte., meg mégis a gyerekeim apja, akit nem hagyhat hidegen, mi lesz vele. Engem csak az zavar, hogy ahogy múlik az idő, egyre inkább jön a felmentés, a csak a szépre emlékezem és a nem tehet róla, mert ilyen zavara van. Mint aki elmebeteg, nem tehet róla, nem büntethető. Pedig a belátóképességük még csak megvan, csak nem akarják használni. Az a felismerés, hogy nárcisztikus, nálam nem jelentett változást a helyzet megitélésében. De lehet, hogy a környezetemnek ez már jelent valamit.

croc 2018.01.08. 22:24:01

@Gömbi30: nem, nem úgy, mint aki elmebeteg.
nagyon fontos a különbség. ahogy te is írod, az akarat hiányzik, nem a képesség, és ez óriási különbség.
Tudatosítani kell a környezetben, mindenkinek megmondani őszintén, (én már ebből nem is csinálok problémát, megmondom úgy, ahogy van) hogy ha a munkahelyén nem okoz neki gondot viselkedni, ha a főnöke előtt vagy a teszkóban nem esik szét, akkor idehaza a gyerekkel sem lehet megoldhatatlan feladat normálisabban viselkedni. ha erre nem képes, az azért van, mert így döntött.

És ha 4 évtizede fenyegtőzik azzal, hogy ő meg akar halni, akkor örüljünk hogy "csodával határos módon" még mindig él, mert neki tkp. 40 éve minden nap ajándék. (ez elég nagy megrökönyödést szokott kelteni, pedig igaz szerintem :)

Gömbi30 2018.01.08. 22:44:51

@Gömbi30: 2012 májusban Nárcisz kapott egy irásos összefoglalót arról, hogy mi az, amiben változni kellene, mert ez igy nincs rendben és én elköltözöm, ha a felsorolt pontokban nem lesz változás. Azt mondta, gondolkodik. Két hét után arra jutott, hogy nem lesz változás, én hülye vagyok. Mivel én kezeltem a bankszámláinkat, részben, vettem egy lakást (ami mostanáig közös tulajdon jogilag) és a 29. házassági évfordulónkon elkötöztem, velem jött a kisebbik gyerekünk, aki akkor másodéves orvostanhallgató volt. Május és augusztus közötti időszakot nem ecsetelném, a teljes új berendezkedést, összességében az anyagi veszteséget sem. Nem is tudom, hogy abban a lelki állapotban hogy tudtam egy sor ésszerü döntést hozni. Addigra Nárcisz már mindent megtett a teljes lenullázásomért, mind anyagilag, mind mentálisan. Nagyon sokat köszönhetek a barátaimnak, akik korábban távolról figyelték addig az eseményeket, de ebben az új helyzetben mind mellém álltak, segitettek, már akik éppen az országban voltak. Azóta is élvezem a támogatásukat, ami az, hogy elfogadták az új helyzetet, nem irtak ki az életükből, mert egyedülálló nő lettem. Közelebb kerültek olyanok ,akik a periférián voltak. És igen, voltak akik elhullottak, de a férjek nyomására. Nehogy már a feleségük kedvet kapjon ilyen kisétálásra. Jó életem lett. Voltak mankók, volt forumom az elején, láthatatlan, virtuális segitők. Közülük csak egyet ismertem személyesen, nagyszerü ember. Nem gond, hogy töltöm a hétvégét, kivel nyaralok vagy utazom el egy hosszú hétvégére. Volt párkapcsolatom, ahol megtapasztalhattam, hogy kinyitják előttem az ajtót stb., arra jó volt, hogy bizonyitsa, nem vagyok olyan, aki senkinek sem kell. (ahogy Nárcisz állitotta) Jógáztam és fogok is, végre sportalhattam kedvemre. Remek új sporttársakat találtam, akikből páran ma már barátok. A lelépés előtt is is sportoltam, (persze folyamatos kritikák mellett, minek mész oda, ha nem fogsz le) egy olyan közösségben, akik már huszonöt éve együtt vannak, az edzők személye egy csomópont volt, az odajárók laza hálózatot alkotnak. Mivel a munkám olyan, hogy napi szinten nem vagyok közösségben, nekem a társaság, embereket látni, mindig az edzés volt és ma is az. Egyébként a sport nagyon fontos, segitett hogy kibirjam, mikor benne voltam a pokolban, segitett kijönni, ma segit fennmaradni. Lehet ezt is függőségnek nevezni, igen, az elején nehéz a hideg vizbe bemenni, de húsz perc után szuper ott lenni és csinálni. Ja, és már elég jól megtanultam franciául, a nulláról, pedig az én koromban nyelvet tanulni nem könnyü. Ez volt régen a vágyam, megvalósulhatott, minden nyelvóra ajándék, szellemi torna. Van egy kis spontán baráti közösség, ahol a megtört szivek vannak, csupa olyan ember, aki valami szörnyü dolgon ment keresztül, ha éven 2-3 alkalommal összejövünk, olyan, mint egy terápia, Mindenki elmond mindent, amit akar és mondhatja. A többieknek kiegészitése és véleménye van. Ebben a körben döbbentem rá, hogy esetleg nárcisztikus a férjem, vagy csak simán szörnyeteg.

Gömbi30 2018.01.08. 23:10:04

Azért a munkahely se volt sima ügy nála, ma sem az, de ez már nem az én gondom. Én tudok mindent a legjobban, tudott is, mert jó képességei vannak, tudja is használni. De hogy ezzel képességgel felmásszon oda, ahol most van, abban sok szerepem van. Amikor szükség volt a napi meetingekre velem esténként, a helyzet állandó megvitatására, akkor tudott normális lenni, amint elérte a poziciót, megnőtt a gőg, az öntudat, a kivagyiság. Hirtelen mindenki, főleg én, zérók lettünk Energia tudatos elszivás, kihasználás. Azután már csak a pöffeszkedés ment. Akkor ebből kiszálltam, hogy én nem vagyok igazgató helyettes, sem tanácsadó, oldja meg egyedül a főleg emberi problémákat, máris ment a gyötrés. Az elmult öt évben már túljutott van pár nagy krizisen, volt tronfosztásban is része eközben. Két legjobb barátját (még egyetemről), akivel a mai napig együtt dolgozik, nullázta le, szemrebbenés nélkül, pedig korábban istenek voltak. Felmentés nincs, ebben van tudatosság.

croc 2018.01.09. 08:37:01

@Gömbi30: látom neked is jár a "hős túlélő" kitüntetés. :(
sajnálom, nem lehetett könnyű.

Gömbi30 2018.01.09. 19:08:51

Köszönöm, ezt a lapot húztam...későn dobtam be paklit, vagyunk igy ezze páran :)

cukrostakony 2018.01.29. 06:10:02

Ezt a lapot én is behúztam. A "Hogy lehettem ilyen hülye?"-t is :(. Ma sem értem teljesen magam. Hiszen voltak jelek!

cukrostakony 2018.01.29. 06:13:42

@Gömbi30: Felnőtt ember. Döntési lehetőséggel. Gondolj Dumbledore prof rá a Harry Potterben: Nem a képességeink határoznak meg minket, hanem a döntéseink.

cukrostakony 2018.01.29. 06:14:30

@cukrostakony: *Dumbledore profra. Bocs. Hülye helyesírás-ellenőrző.

Gömbi30 2018.01.31. 17:45:31

Utólag visszagondolva mindig vannak jelek, vagy tulajdonitunk neki jelentőséget vagy nem, sajnos. Aztán már amikor az ember benne van, nehezen szabadul, ezer okból.

cukrostakony 2018.02.01. 12:14:37

@Gömbi30: Nekem is voltak jelek, méghozzá rengeteg. De senkinek nem hittem volna, akkor se ha szól, mondván, hogy senki nem érti meg ŐT, csak én, és Ő egy jó ember, akit megtaposott az apja, meg az anyja, meg a bonyolult körülmények......... Üvöltöttek a megérzéseim, hogy valami nem stimmel, de magyon tolta a cukrostaknyot. Egy darabig. És az volt az igazi tragédia, hogy mikor ébredezni kezdtem (nálunk ez az együttélés után kb 2-3 évvel jelentkezett), senki nem hitt nekem. Senki. Mindenki a cipője talpát nyalogatta az aranyembernek, és nekem állandóan azt mondogatták, hogy milyen jó nekem... Na persze. Aztán amikor már konkrétan veszélyben forogtam, akkor jöttek az okosok, hogy mit csináltam ÉN ezzel az aranyemberrel, hogy ezt műveli? De ekkor azért már sokkal többen voltak akik azt mondták, hogy jajjajjajj, valami nagyon gáz, mert EZT SENKI nem teheti meg, SEMMILYEN indokból. Még ha én maga lennék a kártékonyság akkor sem. Szeretném hinni én is, hogy nem érdemeltem meg. Mert sajnos flashback-ként még most is jelentkezik időnként, hogy én vagyok a szaralak aki nem érdemelte meg AZARANYEMBERT.......

Útkeresö 2018.02.09. 17:22:11

Szia Nárciszkertész, sziasztok! 5 évig bírtam Mr Nárcisz mellett. Aztán feladtam... Egyelöre durva alvászavaraim vannak (szinte egyáltalán nem tudok aludni :( a munkahelyemen küzdök minden nap, hogy túléljem a napot. Két gyerekkel vagyok egyedül, és öket próbálom kimélni. Nagyon nehéz. A blog, meg a kommentek sokat segítenek abban, hogy fel tudjam dolgozni a történetet... de 5 év nem kevés. Nem tudom, mikor lesz jobb.

Gömbi30 2018.02.09. 20:48:39

Első fizikailag valahogy rendbejönni, lelkileg egy év. Nem tudod teljesen kizárni, mert ott vannak a gyerekek. Ha nincs ilyen kötelék, zéró kapcsolat.Egy év biztos kell. Én már megünnepeltem az 5. évemet nárcisz nélkül, mégis még mindig képes egy-két napra romba dönteni ha van valami közös családi ügyünk, pl. a lányunk esküvője, ahol képes volt ritka bunkón viselkedni. Ha majd visszanézel, különösen a szabadulás első hónapjaira, nem fogod tudni, hogy birtad ki ezeket a hónapokat, hogy csináltad végig, ép eszednél voltál-e teljesen. Én minden nap úgy feküdtem le, hogy elmondtam magamnak, na ma se mondták el, hogy milyen hülye vagyok.
Talán ilyen stációk voltak:
Szabadulás fizikailag, anyagi bázis, egészség, nem alszol baj, mondanám, sportolj, de ott vannak a gyerekek, nem hiszem, hogy lenne rá időd.
MInden kötelék elvágása, érzelmileg, ne pazarolj energiát gyülöletre
Nem foglalkozni vele, hogy miért - ezt huztuk, ezt a helyzetet kell megoldani
Mit rontottam el, semmit, nem Te vagy az oka, rosszul válaszotttál, megtévesztettek, becsaptak, kihasználtak.
Megnyugodni, új életet teremteni, összeszámolni, ki maradt mellettünk, kire számithatunk
Élni, nem foglalkozni vele, mi miért,
Nyilván kicsik a gyerekeid, biztos sok örömöt találhatsz bennünk. kell lenni pozitivumnak, minden nap. Nekem sokáig az volt, hogy aznap nem hülyéztek le, lett minden nap ujabb és ujabb. Megcsináltam, megoldottam stb. Hidd el, jobb lesz.

Nárciszkertész 2018.02.10. 09:46:51

@Útkeresö: Szia Útkereső, üdv neked is a klubban. Gömbi30 jól leírta a stációkat. Sok idő rendbejönni. Fontos, nagyon fontos, hogy vedd észre: a mai napot is túlélted. A holnapit is túl fogod. Ne akarj most sok lépéssel előre tervezni. A következő lépést tudd, és tedd meg. És örülj minden pici lépésnek, amit megtettél. És legyél benne teljesen biztos, hogy ha megtetted azt az épp aktuális picike lépést, biztos lehetsz benne, hogy lesz következő. Nem baj, hogy ma még nem látod, holnap hogyan tovább. Azt lásd, hogy ma hogyan tovább. Aztán amerre mész, arra lesz út holnap is. Nem kell akarni egyszerre meggyógyulni, az nem fog menni.
Tudd, hogy minden apróság, amit annak ellenére képes vagy megtenni, hogy úgy érzed, nem vagy rá képes, az neked jó, és a te túlélésedet szolgálja. Lebegjen a szemed előtt, hogy NEKED jó minden, amit közvetve vagy közvetetten magadért megteszel.
Van olyan, hogy annyi lesz a napi teljesítményed, hogy lemész a boltba kenyérért. És simán lehet, hogy ez az aznapi maximum, és ezt is nagyon nehéz volt megtenned. De ha megtetted, tettél valami jót magadért: nem hagytad magad, hogy a saját nyomorod lenyomjon, és nem hagytad meggyőzni saját magadat, hogy ááá, holnap is ráérek kenyeret venni, végülis nem fogyott el annyira (de igen).
Most az abszolút basic funkciók működését kell először helyreállítani, aztán jönni fog szinte magától a többi is.
Ahogy Gömbi30 is írja, a "megoldottam, megcsináltam" egy nagyon fontos felismerés.

Útkeresö 2018.02.10. 10:04:19

Jó reggelt! Köszönöm, hogy irtatok! :) Annyi neheziti még a helyzetet (ha lehet fokozni :X hogy külföldön vagyok a gyerekekkel, és az ex párom külföldi. Szociális hálóm szinte 0. A legjobb barátnöm tartja bennem a lelket - e-mailben, sms-ben, néha-néha Skype-on. Idönként erös késztetést érzek, hogy elkezdjek csakúgy orditani - bele a világba. Vagy vacsorakészités közben gyorsan "sirok egyet". Ès nem, a hazaköltözés nem megoldás. Igazából talán most az a legnagyobb félelmem, hogy egyedül nem tudok itt talpon maradni, megadni a gyerekeknek mindent, amire szükségük van, fizetni a lakást...a munkahely is az a kategória, ami soha nem 100%. (Jelenleg év végéig szól a határozott idejü szerzödésem). Félek. Nem ez volt a hosszútávú terv. Ès "ö" éli világát, gondolom élvezi az új single életét a haverokkal, online játszik naphosszat (40 évesen - azt mondja, ez nem függöség, hanem a "hobbija") Olyan nö kell neki, aki mindent tolerál és meghúzódik a háttérben, csak akkor merészkedik elö, mikor az ö különbözö szükségleteit ki kell elégiteni. Èn semmiben nem számithattam rá. Nagyon egyedül vagyok :,(

cukrostakony 2018.02.10. 19:50:24

@Útkeresö: Útkereső, ez az egyik módszerük: elhitetik veled, hogy nélkülük nem boldogulsz.
Ez nem igaz! Igenis megy nélkülük és ha megtalálod magadat, meg fog lepni mennyivel jobb és könnyebb még totál egyedül is. Könnyebb lesz mint volt valaha is, de meg kell másznod a hegyet hozzá. Kicsi, apró lépésekkel. Menni fog, tudom. Én már átértem a hegyen, tudom mit jelent.
Mondjuk persze ez a hegy inkább egy b@ott mély katlan de mindegy mert át fogsz rajta vergődni valahogy.

cukrostakony 2018.02.10. 21:26:40

@Gömbi30: Hegynyi cukrostakonyban volt részem. Most is émelygek tőle. :(
Jobban vagy?

Nárciszkertész 2018.02.10. 21:28:13

@Útkeresö: Hát, ez a helyzet nem hangzik túl jól... :( És igen, ez a fokozott helyzet valóban... :(
De a leírásodból nyilválnvaló, hogy bár félsz, mégis teszed a dolgod, és ennél nem nagyon van fontosabb ebben a helyzetben. Lesz megoldás biztosan. Nem azért állítom ezt biztosan, mert egy örök optimista volnék és/vagy szívesen dobálóznék ilyesféle kézlegyintős "ugyanmárnemleszsemmibaj" izékkel, hanem mert világos, hogy tisztán látod a problémát, SŐT a legnagyobb akadályt már megugrottad: felismerted, és volt erőd kilépni az igazán kilátástalan helyzet ellenére is. Gyakorlatilag beleugrottál a nagy fekete semmibe. Szóval ha ezt megoldottad, a többit is meg fogod.

És igen, Cukor jól írja, tulképp hálásak lehetünk a nárcijainknak, mert megtanítottak arra, hogy úgy is boldoguljunk a hétköznapokban, és úgy is kiválóan neveljünk gyereket, vezessünk háztartást, dolgozzunk, legyezzünk nárcit, hogy mindeközben a nárci a kezünkra és lábunkra kötözött darabonként 100kg súlyt, és naponta negyvenkétszer kihúzta alólunk a talajt. Szóval ha így sikerült egész jól működni, nélkülük tényleg összehasonlíthatatlanul könnyebb az élet egyedül is.

A hazaköltözésnek egyébként jogi akadálya van a gyerekek miatt?

cukrostakony 2018.02.11. 08:15:57

@Nárciszkertész: Igen, Kertészlánynak megint igaza van. Útkereső figyi: én anno úgy tudtam, hogy a Nárcim nélkül konkrétan nem fogok tudni élni. A sárga csekkekre sírva néztem, és biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb engem alkalmatlanná nyilvánítanak az életre mert “ezt én nem tudom kezelni”. (Nem röhög! Ez vér komoly volt!)
Hónapokig küzdöttem és remegtem, sírtam és forgolódtam álmatlanul, hogy vajon mi lesz, hogy fogom elrontani? Ha megláttam a csekkes borítékot már hasmenésem volt és pánikrohamom. Senki nem értette miről beszélek, konkrétan hülyének néztek.
Aztán rátaláltam a netes kiegyenlítésre, arra már nem vonatkozott ugye az alkalmatlansági kitétel, attól nem féltem, ezért aztán azóta is vígan rendezem az összes befizetést onlány :).
Be tudtam volna fizetni sárga csekken is?
Mai eszemmel már tudom: hogy a p@ba ne tudtam volna!
Miért rettegtem tőle?
Mert a nárcim elhitette velem, hogy ez nekem nem megy én ezt nem tudom, erre alkalmatlan vagyok, meg se próbáljam, legyek csak nagyon hálás, hogy Ő helyettem, az én totális alkalmatlansàgomat tolerálva megteszi azt a kegyet, hogy elfárad HELYETTEM a postára, befizeti a csekkeket, mert ha nem tenné az biztos atomkatasztrófával érne fel. Nekem azt se volt szabad tudni mennyi egy hónapban a rezsiköltség vagy milyen módon fizetjük egyáltalán a számlákat.

Bár nem óhajtom gyűjteni a csekkeket ma sem, ha nagy ritkán meglep egy-egy szolgáltató vele, akkor azt a meglepő tettet hajtom végre, hogy befizetem.

És milyen érdekes! Mindezt teljesen egyedül.

Ezt csak azért meséltem el, hogy hátha segít picit: veled SEMMI baj nincs. (Persze biztos vannak hibáid mint nekem is, meg mindenkinek, de most ez nem téma), de ne hagyd magaddal elhitetni azt, hogy te nem tudod.

Gömbi30 2018.03.02. 16:44:10

Nagyon igaz, amit irsz. A müszaki problémáktól stresszeltem ezerrel, egy csavarhuzót se fogtam meg soha, EZT NÁRCISZ CSINÁLTA, TÖKÉLETESNÉL IS TÖKÉLETESEBBEN, még a tv bekapcsolásához is 3 db távirányitó kellett....uj lakásban, ezer müszaki gonddal egyedül.... jajj mi lesz velem. Stresszelt is vele, hogy rá aztán ne számitsak. Ma már falat furok, villanykapcsolót szereltem a You Tube segitségével....Minden megoldódik.

Almandin 2018.03.07. 16:21:01

@cukrostakony: Na, ez az egyik leggyakoribb mocskos trükkje a nárcisztikusoknak. Elhitetik a másikkal, hogy egyedül életképtelen. Különösen nárci szülők a nagymesterei ennek: lefestik, hogy a világ milyen veszélyes, a gyerek lehetőleg még 40 évesen se tegyen szülői segítség (sőt, engedély) nélkül semmit, mert ha nem, akkor meg fog halni. A tragédia, hogy ha ezt egy szülő csinálja, gyakran tényleg életképtelen utódot nevel ki, aki az ő halála után valóban képtelen lesz eltartani magát. De párkapcsolatban se ritka az ilyen hozzáállás.

cukrostakony 2018.03.13. 20:42:53

@Almandin: No igen, mint itt mi sokan, én is tudnék az exemen kívül nárciszt (grandiózust) felmutatni a famíliában, de szerencsére elég távol volt tőlem mindig is ahhoz, hogy túlságosan toxikussá váljon rám nézve. Épp csak annyira hatott, hogy férjhez menjek egy másik nárcihoz (egy sérülékenyhez). Szerencsére azonban már ez is a múlt, viszont sajnos időnként kísért még az utóhatás. Néha előjön a félelem, hogy "erre én alkalmatlan vagyok", és elönt a rémület mint amikor valaki egy mély verembe hullik be, és ahogy közeledik az aljához, úgy önti el a rémület, hogy most meg fog halni. Sajnos ezek az érzések még visszacsapnak, de egyre ritkábban, mivel azért az élet azt bizonyította, hogy se alkalmatlan nem vagyok, se ostoba, se undok, se hideg, se barátságtalan, sőt! De ehhez kellett jónéhány külön töltött esztendő :)

mindenlébenkanál 2019.03.01. 10:23:46

Hosszú ideje olvaslak Titeket. Rövid bemutatkozás: 68 éves vagyok, 10 éves házasság (plusz még 10 év előtte/utána) egy fekete öves nárcival. Visszatekintve, és elemezve, az első szerelmem is nárci volt, csak az nem tartott olyan sokáig. Nem gondolom, hogy "kigyógyultam", csak megtanultam együttélni az állapotommal - mint a cukorbetegek: csak semmi cukrostakony!!!

Erre ma olvasom az Indexben a Ryan Adams cikket, konstatálom, hogy tipikus nárci a pali. És akkor berobban: ez az a Ryan Adams? Rosszabb hangulatomban többször egymás után végighallgattam ezt a számot. www.youtube.com/watch?v=La0IJPt0t4Q. (Ha nem ugrana be: Mindent, amit teszek, érted teszem)
Sőt bepárásodik még most is a szemem. Cukrostakony-cukrostakony-cukrostakony!!!! Hogy, hogy lehetek ennyire hülye :-)!!!