Élet egy nárcisztikussal

Új év, új élet - nárci nélkül

2018/01/01. - írta: Nárciszkertész

Mit köszönhetek a nárci mellett eltöltött éveknek?

new_life.jpg

Lélektani alapvetés, hogy az életed bármely pofáraesésének akkor lehet valós pozitív hatása az életedre, ha visszatekintve képes vagy levonni a következtetéseket saját magadról (elsősorban és mindenek előtt arról, amit abban a helyzetben/életszakaszban − akár tudtodon vagy akaratodon kívül is − NEM jól csináltál); a téged körülvevő világról; az emberről, akivel együtt éltél; és arról a kölcsönhatásról, ami a kapcsolatnak a személyiségetekből fakadó dinamikáját adta.

A saját életedre vonatkozó következtetések megtalálása és levonása nélkül nincs valódi továbblépés semmilyen pofáraesésből.

Tíz évet töltöttem egy súlyos nárci mellett, házassággal, gyerekekkel, és nagyon lassú felébredéssel. Igen, azt hiszem, ezt nevezhetjük pofáraesésnek.

A felébredést, majd a helyzetből való kiszállást egy évnyi fizikailag, lelkileg és szellemileg is rendkívül megterhelő, gyakran tökéletesen kilátástalannak tűnő, fájdalmas, félelmetes és pszichoterápiával bőven fűszerezett időszak követte. Ebben az egyetlen évben (igen, a 10 évből való kiszállást relatíve „olcsón”, vagyis mindössze 1 év alatt megúsztam) többet tanultam saját magamról és az engem körülvevő világról, mint eddigi fennállásom összes éve alatt együtt.

Ezek a tanulságok valószínűleg soha nem esnek elém ilyen töménységben és ilyen szépen keretezve, és soha nem sajátítom el őket rendesen, ha nincs az életemnek ez a kis epizódja. Sok közülük alapvető dolognak tűnik, mégis az újdonság varázsával sikerült őket felfedezni. Lássuk, mit köszönhetek a nárci mellett eltöltött évtizednek:

Megtanultam nem félni. Pontosabban: megtanultam bátran félni. A félelmeim már nem akadályoznak a cselekvésben. Nem azért, mert nincsenek, hanem mert nem erősebbek nálam. Számos félelemről így aztán az is kiderült, hogy csak az agyam tévképzete. Az ember, akinek elhittem, hogy félni kell tőle, mertkülönbenbajlesz, csak egy másik ember. Aki ráadásul a látszattal ellentétben gyenge, mert az egyetlen ereje abban volt, hogy féltem tőle. Ráadásul nekem fogalmam sem volt, hogy félek tőle (erről a dilidokim világosított fel, ez volt a nulladik lépés). A nárci − aki elérte, hogy anélkül féltem tőle, hogy erről tudomásom lett volna − valójában rettenetesen félt attól az állapottól, amikor már nem félek tőle. Mert így már nincs rajtam fogás. Nem tud hatni rám. Nem vált ki belőlem a hétköznapi bosszúságon túl nagyobb hatást.

Megtanultam hallgatni az ösztöneimre és a megérzéseimre. Megtanultam merni a megérzéseim szerint döntést hozni akkor is, ha nem tudok racionális magyarázatot adni rá. A megérzés az első számú védőpajzs: nem téved, ha hagyod működni. Ha TUDOD, hogy működik.

Megtanultam, hogy a testem legapróbb, zsigeri jelzéseire is figyelni kell. A test MINDIG jelez, de többnyire nagyon könnyű elhallgattatni, vagy nem észrevenni, hogy ezeket a reakciókat a nárci váltja ki belőled. Ha feláll a szőr a hátadon, ha izzadsz, ha gombóc van a torkodban, ha kiszárad a szád, ha összeugrik a gyomrod, ha nem tudsz enni, ha bizsereg a mellkasod, ha szédülsz, ha remeg a kezed, ha nem tetszik az illata, ha rád tör a hirtelen álmosság: ha bármi olyat érzel, ami NEKED kellemetlen, és mással/máskor/máshol nem érezted, azt ne vedd fél vállról. A tested okos, menekülj.

Megtanultam, hogy nem kell elmagyarázni és bebizonyítani magamnak, hogy biztos tényleg én vagyok a hülye, biztos tényleg én értettem félre, biztos tényleg nem voltam ELÉGGÉ kedves/egyértelmű/jófej, és AZÉRT ilyen. Nem, nem azért.

Megtanultam megbocsátani magamnak.

Megtanultam, hogy vannak határaim, amelyek nem hagyhatók figyelmen kívül. Elsősorban én nem hagyhatom őket figyelmen kívül. Nincs „hát ezt még simán kibírom/megoldom”, meg „oké, hát ez még belefér”. Nem, nem fér bele, mert a végén nekem fog fájni.

Megtanultam, hogy a saját határaimat én és csak én jelölöm ki. Ha átlépik és ez nekem kellemetlen, kinyitom a számat.

Megtanultam, hogy én csak a saját életemért vagyok felelős.

Megtanultam, hogy én csak a saját érzéseimért vagyok felelős. Megtanultam, hogy ha a másik rendszeresen kifejezi, hogy a szavaim, a jelenlétem, a cselekedeteim, a viselkedésem, a külsőm, stb. őt bántja és rosszul érzi magát miatta, azzal nem nekem van dolgom.

Megtanultam nemet mondani, és ezért nem kérni bocsánatot.

Megtanultam, hogy a gyerekeimnek azzal adok a legtöbbet, ha nyugodt, kiszámítható, boldog anyjuk vagyok (ellentétben azzal a mindig zsigerből remegő idegronccsal, akivé a nárci mellett váltam).

Megtanultam, hogy a gyerekeimet ha „csak” szeretem, minden rendben lesz. Akkor is, ha átmenetileg ez nem mindig látszik.

Megtanultam, hogy melyek azok a helyzetek, amelyekben ösztönösen az önsorsrontó viselkedést választom. Megtanultam figyelni ezekre, és megvédeni saját magamtól saját magamat.

Megtanultam, hogy egy másik ember személyiségzavara nem az én problémám. A megoldása végképp nem.

Megtanultam nem ki- és megmagyarázni mások hülyeségét. Nyugodtan lehet hülyének lenni, ez mindenkinek alapvető emberi joga. Ha elmúlt, tessen szólni.

Megtanultam, hogy saját magától senkit sem lehet megmenteni.

Megtanultam, hogy nem kell mindent megmagyarázni.

Megtanultam, hogy nem kell akarni mindent érteni.

Megtanultam megkülönböztetni a szükséges konfliktust a mesterségesen generált konfliktustól.

Megtanultam, hogy mikor kell beleállni, és mikor kell távolmaradni.

Megtanultam, hogy mikor érdemes, és mikor nem.

Megtanultam, hogy a saját igazságom nem függ a másik véleményétől. Mindegy, hogy az ő vonatkoztatási rendszerében az én igazságom hol helyezkedik el. Én vagyok szerinte a helikopter, pedig rajta kívül mindenki más látja, hogy ő a hülye? És akkor mi van? (Bosszant? Oké, nyugodtan. De fontos ez úgy igazán a boldogsághoz? Ja, nem.)

Megtanultam, hogy aki játszik az időmmel, de elvárja, hogy az övét senki ne határozza meg, az kontrollt akar magának fölöttem. Nem adom.

Megtanultam, hogy aki mást mond, mint amit tesz, azzal nekem nincs dolgom. A tett számít. Dumálni mindenki tud, akinek van szája.

Megtanultam, hogy nem kell asszisztálnom a saját magam lábtörlősítéséhez.

Nem magyarázkodok a tetteim miatt. Mert nem teszek olyat, ami magyarázatra szorul.

Megtanultam, hogy erős vagyok. Nagyon. Tényleg.

Megtanultam, hogy nem olyan vagyok, amilyennek a nárci ferde és torz tükre mutatott, és amelyben valójában saját magára mutogatva sorolta az én hibáimként a sajátjait.

Megtanultam, hogy valójában nem vagyok egy hisztérikus, üvöltöző idegbeteg. Sőt. Nyugodt vagyok, békés és örülök az életemnek.

Megtanultam, hogy szükségem van az egyedüllétre.

Megtanultam, hogy nem vagyok senki életének a kiterjesztése.

Megtanultam, hogy senki kedvéért nem vagyok köteles mások életét élni.

Megtanultam, hogy az én érdekeim pontosan ugyanolyan fontosak, mint másoké. És nem kell ezért bocsánatot kérnem.

Megtanultam, hogy mik a valós szükségleteim, hol vannak a határaim, mit tudok elfogadni és mit nem, mivel tudok együttélni és mivel nem.

Megtanultam a saját érzéseimet.

Megtanultam megnevezni és felismerni a saját érzéseimet.

Megtanultam nem bocsánatot kérni a saját érzéseimért.

Megtanultam világosan kifejezni a saját érzéseimet.

És végül: megtanultam tévedni. Megtanultam, hogy szabad pofára esni, és szabad tanulni belőle. Szabad elrontani valamit. Szabad nagyon elrontani is.

És utána szabad tovább állni, szabad lapozni, és a következő fejezetben már egészen más hibákat elkövetni.

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://narciszkertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr9113534513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Montana13 2018.01.01. 15:07:29

Szia Kertészlány!
Nagyon örülök a két újabb bejegyzésednek, már azt hittem, leálltál a blog írással. :-) Klassz dolgokat osztottál meg most is velünk, aminek két pontja késztetett, hogy hozzászóljak.
Az egyik annál a bekezdésednél, hogy "Megtanultam hallgatni az ösztöneimre és a megérzéseimre..."
Bakker! Hát én pontosan ezekre hallgattam, amikor a nárcit megismertem! Az eszem mást súgott, és mást az ösztöneim, ez utóbbiak azt súgták, hogy megtaláltam azt, akire egész életemben vártam. Felrúgtam miatta egy majd három évtizedes (kiüresedett, de biztonságos) házasságot, és bár egész életemben kockázatkerülő és biztonsági játékos voltam, mégis úgy éreztem, hogy most igenis hallgatnom kell az ösztöneimre és a megérzésemre, mert ha nem, egész életemben bánni fogom. Mérlegeltem az eszem és a megérzéseim között és azt mondtam, hogy életemben először nem engedem, hogy az agyam diktáljon. Aztán persze végigjártam a kötelező stációkat, nem részletezem, végül elhagyott.
Tehát az ösztönökre hallgatni csak bizonyos határig szabad szerintem, illetve nem árt őket kissé felülvizsgálni...
A másik dolog, amit említettél: az illat. Ez nagyon érdekes, elmesélem nektek, ami most beugrott erről.
Az ex nárcival való első személyes találkozás előtt én már szinte rajongtam érte (e-mail, telefon, skype stb - külföldön élt). Amikor megérkezett és átöleltük egymást, fura illat csapta meg az orromat, talán olyan enyhe "trágya"szagként tudnám megfogalmazni, illetve így megnevezve "mentettem el" magamban. Csak átsuhant ez az illat, ami nem ápolatlanságból vagy a ruhájából fakadt, mert ő borzasztóan igényes a higiéniára. Csak ekkor éreztem ezt, utána nem, sőt imádtam a teste illatát, a kémia tökéletesen működött. Aztán múlt az idő, és ő újra külföldre ment dolgozni, sokáig, hónapokig nem találkoztunk. Majd az újabb találkozásnál váratlanul (nem számítottam rá és el is felejtettem már) megint megcsapott az a furcsa illat, a "trágyaszag". Nem tudom ma sem megmagyarázni, hogy ez mi volt, de lehet, hogy az ördög illata. :-)

Madam. 2018.01.01. 21:00:50

Buék és szuper, hogy a pluszokat vetted sorra, már ha ebben a helyzetben ilyet lehet mondani, mert a sok cikkben alig találsz:
kivitelezhető megoldásjavaslatot és igen, ebben az elkeseredett szituban valamiféle remény felmutatását.
Szóval köszi.
...a még küzdőknek meg mindannyiónknak jó erőt kívánok.

2018.01.08. 18:03:38

ez gyönyörű.
köszi, jólesett olvasni.
boldog új évet, kösz a blogot, nagy riszpekt a bejárt útért.
mindig segít nekem is, amit írsz, és ez nagyon megható lett, szóval kösz

Scott Tenorman Must Die 2018.01.08. 21:07:20

huh. kemény. sok boldogságot!

cukrostakony 2018.01.29. 11:09:45

Sok boldogságot Kertészlány, remélem jól vagy. Köszönet a segítségért! :)

Kisvirág6 2018.01.29. 20:42:22

Sziasztok!
Én most szakítottam. Vagyis novemberben elhagytam 7 hónap után, aztán visszaszippantott, hogy még jobban megalázzon és meggyötörjön. Január 4-én, a születésnapomon vitte be a kegyelemdöfést.
Szóval még az út elején tartok. Szenvedek ezerrel, heti 3 terápia, próbálok talpon maradni, de csak vonszolom magam.
Ráadásul egy helyen dolgoztunk, így otthagytam a munkahelyemet is miatta.
Az új helyen teljesítenem kell, de alig tudom összeszedni magam.

Öröm ilyen posztokat olvasni, ezek szerint van remény!

cukrostakony 2018.01.30. 11:26:49

Még nagyon az út elején vagy, de adjon erőt, hogy igenis van kiút. Most még nagyon sz@r, de tarts ki, jobb lesz!

Nárciszkertész 2018.01.30. 21:22:15

@Kisvirág6: Üdv a klubban neked is!
Az új munkahely és az ottani kihívások sokat segíthetnek éppen abban, hogy össze tudd szedni magad. :)
Addig is engedd meg magadnak a dühöt, haragot, mindent. Azt is, hogy most még szar, és úgy érzed, hogy lassan megy a gyógyulás, és béna vagy (nem vagy). Nem baj. EL FOG MÚLNI.
És jobb lesz, ez biztos.

Wega RM 2018.06.23. 00:39:30

Csak most találtam erre az oldalra. Nagyon tetszik. És nagyon ismerős. Hálás vagyok a sok hasonló érzés felfedezéséért, mert így legalább azt érzem, hogy nem vagyok egyedül. Kicsit másként, de én is nekikezdtem kiírni magamból, hogy végre végleg megszabaduljak. Ha megtiszteltek, és nem zavar, ide teszem az oldal linkjét. Ha van kedvetek elolvasni. ajatekos.blog.hu/ Köszönöm Kertészlány! :-)

Almandin 2018.07.04. 16:32:15

Szerintem ez a vén banya is a blogban taglalt kórképben lehet érintett, mégpedig a narcopata alfajban. Elég megnézni a fotóját, micsoda gonosz némber:
index.hu/kulfold/2018/07/04/idos_no_oregek_otthona_gyilkos_arizona/

Bánatkövecske 2019.06.09. 23:20:10

Megtanultam,h.lehetnek jogos igényeim, anélkül,h.a másik elvárásnak vagy ultimátumnak hívná őket...
Megtanultam,h.nem irreális,ha sokat adok és majdnem ugyanazt várom is vissza...
Megtanultam,h.milyen hallani,de nem érezni,hogy egy másik ember szeret..
Megtanultam,h.minden másik emberről a jót feltételezem,de ha nem azt tapasztalom a tetteiből,akkor útjára engedem.
Megtanultam,h.a saját gyengeségem piszkosul tud fájni..s hogy valójában féltem az egyedülléttől, de sokkal jobb így, mint állandóan kitenni magam a megaláztatásnak...
Megtanultam,h.aki nem a szavaival összhangban cselekszik, ígérget, hiteget és elodáz, számomra hiteltelen, gyökeres ellentétben a saját elveimmel..
Megtanultam,h.az "értem,amit mondasz" nem biztosan egyenlő azzal, h."érzem a problémád és teszek azért, h.jobban érezd magad".
Megtanultam,h.sokkal óvatosabbnak kell lennem..

kigyomlaltnarcisz 2019.06.20. 06:22:50

Már kirúgtam a nárciszomat,mire rájöttem kivel is álltam szemben ès rossz èrzès azt látni,hogy mások sokkal jobban megszenvedtèk a kapcsolatukat,mint èn. Szerencsère elèg erős egyènisèg vagyok ahhoz,hogy ösztönösen tudtam,hogyan szabaduljak tőle. Sajnálom,hogy ti ennyit szenvedtetek,azt kívánom legyetek rajta túl minèl előbb ès tanuljatok belőle! A leírtakat tanúsíthatom: teljesen összetörik,ha kidobják ès rájön,hogy vègleg vège. Szóval csak kemènyen!

Bánatkövecske 2019.06.20. 20:43:42

@kigyomlaltnarcisz: Örülök, h.neked könnyen ment..és köszönöm a jókívánságot. Az én exem is úgy nézett ki,mint aki tönkrement, pedig azonnal beújított, viszont mára éli világát, teljesen átlépett rajtam..én meg beledöglök, hiába TUDOM,h.nem bánt jól velem (sem), és jelenleg nem vigasztal,h.akit most a mennyekbe repít, valószínűleg ő is szenvedni fog..

illogikusszurrealizmus 2019.11.19. 08:28:44

Azoknak, akik hasonlóan romantikus idealisták, mint jómagam;

azoknak, akik reménykednek, hogy hátha a nárciszuk a feltétlen szeretet hatására megváltozik/orvoshoz fordul/rájön hol hibázik,

és végül azoknak, akik reménykednek, hogy mégis ki fogják bírni, vagy felfedezik azt a csodálatos viselkedési formát, amellyel elérik, hogy a nárcisz ne akarja őket bántani, vagy csenddel verni, ajánlom az alábbi honlapot, amit egy nárci ír, ha nem tudsz angolul, nyersfordításban is érdemes olvasni, a lényeg átjön:

narcsite.com/author/malignnarc/
süti beállítások módosítása