Élet egy nárcisztikussal

Segítség, nárci a szülőszobán!

2018/01/31. - írta: Nárciszkertész

birth-newborn_trans_nvbqzqnjv4bqpjliwavx4cowfcaekesb3kvxit-lggwcwqwla_rxju8.jpg

Mottó: „Drágám, próbálj meg felegyenesedni. Mindenki minket néz! És ha beérünk a szülőszobára, kérünk papírtörlőt, hogy letörölhesd a cipődet.” (Részlet a Segítség, a párom nárcisztikus! c. könyvből)

(Ezt a posztot még a blog indulása táján írtam, de amikor tele lett vele a papír, nem volt erőm kitenni, túl fájdalmas volt akkor még. Talán eléggé világos bemutatása annak, hogy egy nárcinak nincsenek önmagán túlmutató érzései, és képtelen az empátiára. Ha nem ő van veszélyben/bajban, akkor még egészen kiélezett helyzetekben sem jön belőle elő semmilyen érzelmi reakció.)

 Nárcival szülni nem valódi apás szülés. Nárcival szülni rosszabb, mint egyedül a mező közepén. A nárci szinte semmit nem ért és nem érez a helyzetből. A jelenléte nem segít, hanem gátol. A jelenléte áljelenlét, a segítsége álsegítség. Bár megfogalmazni nem tudod pontosan, de valami egészen homályos módon mégis érzed, hogy teljesen egyedül vagy életed legnagyobb projektjében, ami megdöbbentően és mellbevágóan nehezebb, mint ahogyan elképzelted.

(Mire a történetnek az alábbiakban részletezett pontjára jutunk, már kétszámjegyű órányi vajúdásnál tartunk.) A szülésznő folyamatosan magyarázza neked, hogy engedd bele magad a fájásba, ne menj ellene, lazulj el, hát tiszta görcs vagy, pedig még az elején(???!!!) vagy, nagyon nem lesz így jó. Persze, tényleg tiszta görcs vagy, mert izgulsz, hogy szegény nárcid hogy fogja kibírni, ha megint olyan sokáig tart, mint az első. (Igen, vajúdás közben TÉNYLEG ezen izgulsz, és nem, nem jut eszedbe, hogy ez abnormális) Valahogy úgy alakul tehát, hogy még eközben is vele foglalkozol, szegény, mindjárt elalszik, és biztos éhes is, milyen fáradt lehet.

Pedig soha nem volt még akkora szükséged arra, hogy ne legyél egyedül, mint most. Döbbenet, de akkor is vele foglalkozol, amikor éppen készülsz meghalni a még meg sem született gyerekeddel együtt.

Kétszámjegyű órák teltek már el tehát, kínlódsz, egyre jobban, összefolynak a fények, a hangok, a fájások, fogalmad sincs már rég, hogy labdán ülsz, ágyon fekszel, állsz, vízben csücsülsz, vagy mit csinálsz éppen. Aztán egyszer csak érzed, hogy valami nem stimmel. Szólsz a nárcidnak, hogy te figyelj, valami nem stimmel, nem tudom mi, de nem stimmel, szerintem gáz van, beszorult ez a gyerek, hívd be az orvost. Nem sieti el, biztos nincs gáz, mitől lenne, csak rosszul érzed, de azért néhány perc múlva hívja az orvost. Az orvos bejön, a nárci nem túl meggyőzően mondja neki, hogy az asszony szerint valami nem stimmel. Az orvos 20 perce vizsgált meg utoljára, akkor még minden rendben volt, így ezúttal nem vizsgál meg, csak leül és vár, mert most is NYILVÁN minden rendben van. Te segélykérően nézel a nárcidra: mondja meg az orvosnak, hogy MOST vizsgáljon meg újra, mert gáz van. Biztos. Valami nem oké a gyerekkel, nem mozdul, érzed. Ezt persze már rég nem tudod jól formált, szép kerek magyar mondatokba önteni, ezért még segélykérőbben nézel, kibököd újra, hogy tényleg gáz van, és szorítod a kezét, hátha megérti. Mégiscsak a másik feled, életed párja, egy test, egy lélek. Értenie KELL. Ő ránéz a fehérköpenyes félistenre, tekintélyszemély, helló. A fehérköpenyes visszanéz, ők ketten férfiak, egyik se szült még soha, egymásra nézve megértően bólintanak: elfáradt szegény, nincs itt semmi baj. Telik az idő, hosszú-hosszú percek, negyed óra, fél óra, háromnegyed óra, egy óra, egy és negyed óra, egy és fél óra. A férfiak, akik TUDJÁK, hogy neked - és a gyereknek sem - nem lehet bajod, csak elfáradtál, ülnek, és nem csinálnak semmit. Te pedig nem vagy abban az állapotban, hogy kiállj a gyerekedért és magadért. Ott vagy teljesen egyedül, a teljes tehetetlen semmi közepén, bezárva egy hidraulikus présbe, amit nem tudsz irányítani vagy befolyásolni. Teljesen egyedül vagy, noha hárman is ott vannak körülötted. Mozdulni, beszélni már rég nem tudsz.

Ami itt veled történik, azt csak évekkel később fogod megérteni. Mert a sok órához képest csak egy pillanatig tart, amikor átéled a tökéletes magányt, amikor senki nincs melletted, csak a kínzóan üres fekete semmi, és hiába érzed, hogy gáz van, nem hisz neked senki, és hiába nem látsz már magad körül semmit, hiába nem tudsz már megmozdulni sem, mégis neked kell egyedül megoldani, és életben tartani a még el sem kezdődött életet. De te már nem tudod, mert már nincs hozzá erőd.

Snitt, filmszakadás.

Arra eszmélsz, hogy a szülésznő egyre erélyesebben próbálja felhívni a figyelmed arra, hogy ugyan drága, vegyél már levegőt, mert anélkül mindjárt megfulladsz, gyerünk már. Átfut a fejeden, hogy hagyjon már békén ilyen idióta hülyeségekkel, és amikor a négyrét görnyedésből megpróbálsz némileg felegyenesedni, hogy elküldd a pokolba a szülésznőt, meglátod, hogy a nárcid üveges és teljesen üres tekintettel bámulja a falat. Nem néz rád. Nem ölel meg. Nem tart meg. Nem próbál segíteni. Nem vigasztal. Nem sír veled. Nincs ott. Nincs jelen. És neked újra átfut az agyadon, hogy jajj szegény, milyen fáradt lehet, hiszen már huszonkét órája itt van mellettem. Közben detektálod a csápjaiddal (mert látni már rég nem látsz semmit a présben, ami egyre jobban összelapít), hogy valahogy mintha nagyon sok ember lenne körülötted hirtelen, nem nagyon érted, hogy miért, de már az orvos is üvölt, hogy vegyél levegőt, a francba!! Hát mindenkinek ez a legnagyobb problémája??? Jóvan, levegőt veszel, legyen nekik. Erre még több fehérköpenyes kezd körbeugrálni, vegyél levegőt, gyerünk már, hát most vettem, mit akartok még, mindenféle műszerek jönnek, gépek jönnek, van itt minden, már két orvos üvölt, vagy három, végülis mindegy, mindegyik üvölt, fogalmad sincs, hogy mit, de a hangsúlyból érzékeled, hogy gáz van. Valószínűleg elég nagy. A legerősebb könyököl a hasadban, ettől még kevésbé kapsz levegőt, a másik fogja a vákuumot, a harmadik nyomja a gombot, zúg a vákuum, semmi eredmény. Nagyobb kakaót rá, gyerünk már, maga meg vegyen már levegőt, ne engedje el magát anyuka, szedje már össze magát, nem érti, nem jön kifelé, beszorult! Átfut a fejeden, hogy DE HÁT ÉN SZÓLTAM. Másfél órával ezelőtt.

Snitt. Filmszakadás újra.

A következő pillanatban (vagy egy fél órával később, erről fogalmad sincs már rég) hasadon a teljesen eldeformált fejű, maszatos, lila újszülött. A nárcidra nézel. Boldog vagy és mosolyogsz, mert noha a mostanra már teljesen tónustalan tested és az agyad sétálni mentek valahová nagyon messzire nélküled, mégis tisztában vagy vele, hogy 2 perccel korábban még SENKI nem volt biztos benne, hogy a gyerek és/vagy te meghal-e.

A nárcid áll, és megadja a végszót:

 „Hú, egy pillanatra azt hittem, megözvegyülök.

(Közben látod az arcán, ahogy felismerte a helyzetben rejlő drámai lehetőségeket: szinte már nő a feje körül a babérkoszorú, és látod, ahogy együttérző és aggódó nők hada ugrálja körül a hősiesen helytálló megözvegyült apát. Nem, ezt nem te képzeled oda, TÉNYLEG ez látszik a homlokán.)

Függöny le.

Utójáték: hasadon az újszülött, nyekereg, próbálod fogni, de nehéz, mint egy sziklatömb (2700 gramm), alig bírod el, érzed, hogy nem tudod megtartani, csúszik lefelé. A tudatod még valamikor pár órával ezelőtt elraktározta azt az információt, hogy az ágy, amin fekszel, nagyjából 90 centi magasan van, a padló körülötted kemény csempe. Próbálsz szólni a nárcidnak, hogy lécci fogja meg a gyereket, mert le fogod ejteni. Nem tudsz neki szólni. Háttal áll neked és sms-eket írogat.

A szülésznőt még a vajúdás előtt megkérted, hogy fényképezzen majd le titeket. Nem tud, mert nincs mit fotózni. Nem vagytok család. Vagytok ti (a gyerek és te), és van - tőletek fizikailag 50 centire, mégis fényévekre - egy idegen. Ő vonta ki magát a forgalomból, nem te küldted el. Ránézel a szülésznőre, és látod, hogy látja. És te is látod.

Mégis, az agyad a másodperc töredéke alatt beássa valahová mélyre ezt az epizódot, hogy legyen energiád tenni a dolgodat, ami egy oxigénhiánnyal született gyerek fejlesztésével jár.

40 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://narciszkertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr9013618664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cukrostakony 2018.01.31. 12:45:22

....elhagytak a szavak :'(.

cukrostakony 2018.01.31. 12:48:13

Nálunk nem volt ilyen. Mondjuk megsértődött rám az én nárcim is a szüléssel kapcsolatos nem eléggé tapintatos megnyilvánulásom miatt, de nem volt ilyen fokú a helyzet.

croc 2018.02.02. 16:50:58

Ez nagyon súlyos. Sajnálom. Olvasni is nehéz volt, átélni mennyivel rosszabb lehetett...

Linnax 2018.02.04. 17:59:41

Nálam nem is volt róla szó, hogy ott legyen, egyszerűen kijelentette, hogy ő nem!
Az én kisfiam is lila volt, ferdén el volt csúszva a koponyája (jó, ő elég nagy volt: 3850 g), neki is kellett oxigén adni. Én is hiába mondtam, hogy de már lent van, de én érzem, hogy már lent van! Nem kismama, nem szabad tolni. Aztán rájöttek, hogy valami nem stimmel mégsem, de akkor már nem volt erőm sem, végül fogós lett. Hálistennek, még időben szedték ki, egészséges lett, csak nagyon csúnyácska volt néhány napig. Meg persze az én hasam is ugyanúgy lila, ahogy nyomták könyökkel, testsúllyal kifelé.
Miért hiszik azt, hogy az ember nem érzi a saját testét?

tevagyhibás02 2018.02.05. 20:34:46

Nagyon szomorú történet :( A szülőszobáig egyébként nagyon könnyű eljutni velük, mert a minél szorosabb kötelékeket elég hamar erőltetik. "Mindig is azt képzeltem ilyen lesz a feleségem", "Két gyereket szeretnék, már a nevük is megvan, mit szólnál ha minél hamarabb nekiállnánk?!", szülőknek bemutatás, összeköltözés stb, részükről elég hamar mehet. Legalábbis a többségről így hallottam és 2 esetben tapasztaltam is. Nekem szülőszoba előtti kórházas sztorim van, összegörnyedve és a vakbélgyulladás minden tünetével mentünk ügyeletre, ahol otthagyott, mert meccs kezdődött és azt csak otthon tudja nézni - pár hónap ismeretség után, amiben a fenti mézesmadzagos sztorik is benne voltak, vagyis, hogy minél hamarabb legyünk minél jobban összefonódva. Mire reggel visszaért a kórházba (ő a gondoskodó...) már megműtöttek. Hozta a kedvenc bio céklalevem, első mondatai közé tartozott, hogy az milyen drága és ezt majd később nem kellene megengedni magunknak, "De hát én megvettem Neked és itt vagyok, rám mindig számíthatsz." Majd megjegyezte, hogy hát igen, megviselt ez a műtét és így majd le kell mondanunk a hétvégi baráti vacsorát, mert hát ilyen ábrázattal nem kellene ott megjelennem. Eddig mindig szépnek láttak és most nem kellene NEKI "egy olyannal megjelenni, aki a műtéttől megviselt és hétvégéig nem is tudja összeszedni magát". Olyan szóhasználat és gondolatok, hogy sokkal jobban fájt, mint a műtéti sebek. Alig hittem el, hogy Ő ki. Azt hiszem ez ütött a legnagyobbat belőle, utána már kezdtem fenntartással kezelni minden cselekedetét és megerősíthetem, mindig minden egyre rosszabb lett. Google-n kerestem rá a tulajdonságaira, hogy megtudjam, ki is ő. Félni kezdtem, amikor világosság vált és ahogy írtam is, hamarosan minden félelmem valóra váltotta, a zaklatástól kezdve, a 'barátok' ellenem fordításáig, lejáratás, aljas beszéd, szóbeli erőszak, gázlángolás stb.... azt hittem megőrülök, hogy nem tudok lejönni róla, hogy el kell engedjem, amit elhittem neki, és hogy hiányzik a maradék jó része, amit nagyon nehezen magyaráztam el magamnak, hogy az is csak színjáték, megtanult mondatok, mozdulatok (akár szexben is), mesterkélt mosolyok és könnyek. Az egész ember egy könyörtelen színjáték- és hazugsághalmaz.

Nárciszkertész 2018.02.06. 15:19:59

@tevagyhibás02: "A szülőszobáig egyébként nagyon könnyű eljutni velük, mert a minél szorosabb kötelékeket elég hamar erőltetik. "Mindig is azt képzeltem ilyen lesz a feleségem", "Két gyereket szeretnék, már a nevük is megvan, mit szólnál ha minél hamarabb nekiállnánk?!", szülőknek bemutatás, összeköltözés stb, részükről elég hamar mehet."

Bizony. Egy hét után simán tervezik az esküvőt. Sokat gondolkodtam ennek a mechanizmusán... Mert azt ugye tudjuk, hogy a nárciság mögött elég súlyos kötődési zavarok vannak, s egy nárci valójában a legjobban az intimitástól retteg. Mégis azt erőlteti a legjobban. Oké, kompenzáció, értem én.
Na de egy sima elkerülő kötődő TÉNYLEG elkerüli a számára túl közeli - és ezért fenyegetőnek tűnő - emberi kapcsolatokat. A nárci elkerülő meg bele a közepébe, holott retteg attól, hogy sebezhetőnek lássák...
De ez a bele a közepébe persze csak a látszat (vagyis: ez IS csak a látszat). Mert valójában csak a forma a fontos neki, valódi intimitásra nem vágyik (sem adni, sem elfogadni nem tudja).

tevagyhibás02 2018.02.06. 17:53:17

@Nárciszkertész: Köszönöm szépen a szavaidat ismét! Annyira jól fogalmazol! Én is sokat gondolkodtam egyébként ezen, hogy kötődési zavarai mellett miért jó ezt erőltetnie, aztán olyasmire jutottam, hogy mivel az én ex-nárcimról már amikor megismerkedtünk sokan mondták, hogy "kicsit nehéz eset", "olyan helyes lányok voltak mellette, nem értjük miért nem jó neki senki", "a nők azt mondják, hideg velük"...
Ezt valószínű vele is boncolgatták. Imádott ugyanis lelkiségről, főleg magáról, a nehéz gyerekkoráról beszélgetni. Úgy tudom nem csak barátok, hanem a volt párjai is mondták neki, nehéz vele. Innen jöhet egy bizonyítási kényszer, hogy csakazértis megmutatja, jó férj, jó apa tud lenni.
Nálam nehéz gyerekkorral védekezett mindig, hogy idő kell, míg megnyílik stb. Ezt először meg is értettem, de akkor házassághoz stb. nem kell neki idő? Plusz azzal is, hogy volt egy nagy szerelme, akit elveszített, későn jött rá milyen mély kapcsolat is volt az.
Közös barátokkal mindig sajnáltatta magát, így a nehéz esethez ők sokszor azt is hozzátették, milyen mély érzésű, gyerekkorában milyen mellőzött volt, szegényhez türelem kell, idővel beérik a kapcsolat stb.
Pszichológust, a hitet, barátokat, az összes időmet, energiámat, mindent igénybe vettem, mégsem sikerült vele. Tönkrementem, hullott a hajam, folyamatosan beteg voltam. Kínkeserves volt, óriási függőség és kötődés irányába!

Hogy hogy jöttem le róla? Nagyon erős agymunkával folyamatosan bizonygattam magamnak, hogy nem fog változni. Néha hangosan a tükör előtt mondtam magamnak, mint egy őrült. Nem engedtem elkalandozni a gondolataimat az általa megfestett idillikus jövő irányába. Heteken, hónapokon át rengeteg könyvet, blogot olvastam, amelyekben képes voltam a lényeget is kiemelni színes filcekkel, felkiáltójelekkel, hogy agyamba véssem. Volt, hogy a munkahelyemen a wc-n olvastam cikkeket, ha napközben rámjött, hogy írnék neki, hinnék neki. Ezek után mindig megnyugodtam, hogy nem lesz változás úgysem. Gyönyörű nyári napokon, strand és koncertek helyett olvastam azokat az alapműveket, amik a fejembe vésték a legfontosabb gondolatokat, a lehető legszélsőségesebbeket is akár, de abban a pillanatban és azóta is igaznak éreztem őket:
- Nem fog változni, soha, semmiért, senkiért.
- Engem is le fog cserélni, amint valakitől többet remél (státuszt, pénzt, szépséget stb.)
- Gyerekeinket egyedül fogom majd nevelni, ha ebben véletlenül be tud vagy akar segíteni, akkor az folyamatosan ellenem hangolás lesz.
- Folyamatosan még betegebb leszek mellette.
- Soha, semmiben nem lesz mellettem.
- El fogom veszíteni a maradék emberi kapcsolataimat.
- El fogom veszíteni a hitemet magamban, a világban.
- Folyamatosan fog mellettem flörtölni és lesznek párhuzamos kapcsolatai (voltak is).
- ...
- ...
Majd erősítettem magam:
- Nem ezért tanultam, dolgoztam, neveltek a szüleim, hogy tönkretegyem magam.
- Nézegettem régi képeimet, ahol szép dús hajam, egészséges bőröm és csillogó tekintetem volt.
- Inkább egyedül leszek még jó sokáig, mint ilyen kapcsolatban.
- Figyelgettem kölcsönösségen alapuló boldog és nem látszatboldog kapcsolatokat a környezetemben és arra gondoltam, nekem is lesz ilyen.
- Közös barátok rábeszélő, értetlen kérdéseit hárítottam, a vele és róla való beszélgetést is. Szidni nem akartam, egyetérteni sem velük abban, hogy ő változni fog így inkább kértem, beszéljünk másról.
- Futottam rengeteget, hogy szellőzzön a fejem a káros gondolatoktól.

Én sokszor úgy éreztem, nem élem túl, olyan fájdalmam, hiányérzetem és szó szerint elvonási tüneteim voltak!
Szeretnék majd még írni ide, ha eszembe jut a cikkekről valami, hátha segítséget adhatok! Mindenkinek sok-sok erőt kívánok, a megküzdés, elengedés bármely fázisában is legyen! Ne felejtsétek el, hogy olyan tartalékaitok vannak, amelyekről nem is tudtok még! Ne hagyjátok magatokat gyengíteni, eltiporni, a Ti életetek, egészségetek legyen a legfontosabb!!

cukrostakony 2018.02.10. 07:15:14

@Nárciszkertész: Igen, a legfontosabb a felszín, a színpad, a forma. Valódi érzelmek nem kellenek, sőt! Rettenetes következményei vannak a tényleges érzelmeknek! Táncolj a színpadon és légy mindig (mondom MINDIG!) tökéletes. Akkor maradhatsz addig amíg nem jön egy tehetségesebb táncos.....

cukrostakony 2018.02.10. 07:22:36

@tevagyhibás02: Olvass sokat erről, hidd el az segít. Tényleg nincs bennük semmi (üres volt az enyém is), de ezt fontos tényleg, mélyen megértened. Nem.A.Te.Hibád. Ez olyan súlyos személyiségtorzulás, ami elől egyet lehet: futni! Gondolj bele: nárcisztikus vonásokkal bírt - ha hinni lehet a cikkeknek - Hitler és Sztálin is.
Ne akard megmenteni, ne sajnáld, ne légy empatikus, mert itt ennek nincs helye. Menekülj, védd magad és a gyereket. Megcsinálod. Minden nap csak kicsivel lesz jobb de jobb lesz. Nekünk elhiheted. Mind túlélők vagyunk. Erősek., okosak, bátrak. És tele vagyunk valódi, gyönyörű érzelmekkel :).

Madam. 2018.02.10. 20:59:53

Rengetegen vannak.
Az is lehet, h az ember, kellős közepén az egésznek, jobban fókuszál az ilyen esetekre. Biztos ismeritek, az ID csatornán megy a Kivel házasodtam össze-sorozat, csupa valódi esetet dolgoz fel. A legképtelenebb sztorik... néha ellenőrzöm a sajtót, kitalációk-e, de nem azok...

Nárciszkertész 2018.02.10. 21:39:29

@Madam.: "Rengetegen vannak. Az is lehet, h az ember, kellős közepén az egésznek, jobban fókuszál az ilyen esetekre."

Ez nem 'lehet', hanem biztos. Borzasztóan kell vigyázni arra, hogy ne láss minden bokorban nárciszt. Egy ideig elkerülhetetlen, hogy ezt teszed, de mind a saját ép elméd, mind a másokkal való emberi kapcsolataid miatt muszáj a szükségszerűen kialakuló paranoiát mérsékelni, vagy legalábbis a józan ésszel ellensúlyozni.

Valószínűleg minden egykori nárcitulajdonosnak nagyon kiélezett érzékei lesznek a nárcisztikus mintázatok felismerésére, és hát ilyen mintázatokkal nagyjából minden nap találkozunk. De: egy nárcisz viselkedésminta még nem személyiségzavar. Ne feledjük, hogy ez is egy spektrumon képzelendő el.
Akik rajtunk átmentek, mint az úthenger, azok a valódi nárciszok, csinos személyiségzavar nevű tollal a kalapjukon. De egy ember néhány idióta viselkedési mintázatából még nem kell nárcit kiáltani. Csak sokkal jobban résen kell lenni, mint a nárci mintákat nem mutató embereknél. Aztán ha megfigyeled, az évek alatt kialakult nárciradaroddal már meg fogod tudni, hogy menekülj, ignoráld, vagy egyik se.

Az a jó, hogy már tudod, mit kell nézni. Nézd is, tartsd nyitva a szemed, de csak ésszel! A paranoia pont olyan rossz, mint a totális naivitás.

Madam. 2018.02.11. 00:11:54

@Nárciszkertész: igen.
Ugyanakkor a paranoiddá válástól tartva, önigazolásokat, felmentéseket gyártunk, hogy ő mégsem nárci, csak képzelgünk... és kezdődik elölről az egész. Engem minden újabb húzása gondoskodik arról, hogy ne gyengüljek el.

Aztán meg... mit is vesztek, ha "félrediagnosztizálok" és nárcinak gondolok egy szimpla pszichót vagy szociót és megszakítom vele a kapcsolatot? Max egy hazugot vagy egy manipulátort, esetleg egy lelki nyomorékot.

Emma Paula Keresztanyuja 2018.02.19. 12:45:47

@tevagyhibás02: Igen, a külvilág számára (ezen belül is az exek számára, hogy ehesse őket a fene, miszerint: lám milyen szépen és boldogan él a nárcival az új nő, akkor lehet h mégis bennem volt a hiba!?) valamint ez egyfajta zsákmányejtés is. A nárci tudja, h nemsokára a kínozni fogja a partnert, addigra el kell érnie hogy az áldozat minél nehezebben tudjon elmenekülni.

Almandin 2018.02.26. 20:37:53

@Madam.: Ez a nárciparanoia-kérdés nagyon érdekes. A nyílt nárcisztikus könnyebben felismerhető. De épp a rejtett nárcisztikus az, aki nagyon nehezen kiismerhető, mert kezdetben pont az ellentétét kommunikálja. Vele van, hogy évek telnek el, mire kimutatja a foga fehérjét. Nehezíti a kérdést, hogy az egészséges fokú nárcizmus az emberek többségében megvan (meg is kell, hogy legyen, különben lábtörlővé válnának).
Ha valaki egynél többször futott bele nárcisztikus párba, akkor van a személyiségében egy olyan vonás, ami miatt tudat alatt ilyen partnereket választ. Olyankor a legjobb elmenni pszichoterápiára, mert ha nem tudja az okát, akkor sajnos arra is nagy az esély, hogy egész életében csak nárcikat fog ki. Amúgy ezekben az esetekben többnyire az van a háttérben, hogy az egyik vagy mindkét szülő nárcisztikus volt, így tudat alatt mintát követ az ember. Hajlamos a legtöbb ember olyan karakterű embert párjául választani, aki hasonló a közeli rokonaihoz.

Madam. 2018.02.27. 19:46:39

@Almandin: simán.
Tragikus és igazolja a tételt, hogy pl. testvérek is simán besétálnak a nárcicsapdába párválasztáskor (különböző emberek, ám azonos a szülői minta).
Ezen kívül a növekvő számú nárci miatt is könnyebb beleakadni.

Nárciszkertész 2018.03.10. 21:26:03

Töröltelek, ahogy kérted. :) Egyébként pedig üdv a klubban, és ha gondolod, regisztrálj valami nem felismerhető névvel. :) Az hasznos, ha van egy fórum, aholki tudod engedni a gőzt. :)

cukrostakony 2018.03.12. 12:44:03

Nárcitársak tudnátok kicsit segíteni? Ti megérzitek amikor az exnárciszotok készül valamire? Vagy csak paranoiddá kezdek válni? Volt már veletek olyan, hogy a zsigereidbe éreztétek, hogy ROHADT NAGY gáz van, de nem tudod bizonyítani, csak olvasol a jelekben és üvölt a vészcsengő?

Madam. 2018.03.12. 19:50:10

@cukrostakony: biztos vagyok benne, hogy készül valamire. Olyan isten nincs, hogy ne készülne. Utólag derül csak ki; a kérdés, hogy kibírod-e a csapást. De hogy jön, az tuti.

Nárciszkertész 2018.03.12. 20:49:43

@cukrostakony: "de nem tudod bizonyítani, csak olvasol a jelekben" => a nárcisz disznóságok gyakorlatilag sosem bizonyíthatók (csak ha valaki a nagy egészet nézi, akkor érti ugye... Darabonként nem tűnik gáznak).
Ha tehát érzed, hogy gáz van, akkor gáz van. Mindegy, hogy nem tudod bizonyítani.

Ne feledd, hogy kilépni is azért olyan irgalmatlanul nehéz, mert ézed, hogy gáz van, de nem tudod bizonyítani. Aztán utólag persze világos lesz, nagyonis. Ismerős a mintázat?

cukrostakony 2018.03.12. 21:12:12

@Nárciszkertész: Igen, ismerős. Borzalmas érzés. És nem tudok szabadulni tőle, tudom, hogy valami közelít. Az önnyugtatás (nincsen semmi baj ohhmmmm, csak beképzelem ohhmmm, már megint képzelődöm ohmmmmm.....) azért hiteltelen, mert eddig mindig igazam lett utóbb (sajnos). De már régen nem hallottam felőle, reméltem, hogy vége.
Nos akkor kivárom, és próbálom edzeni magam, hogy ne érjen meglepetésként. Bár..... mindig meg tud lepni úgy, hogy az állam is leesik. Végülis... legalább ebben az egyben biztos lehetek :(((.
És igen, Kertészlány igazad van. Tényleg olyan a mintázat, hogy tulajdonképpen bolond is lehetek, mert darabonként semmi baj azzal amit csinál.. akár még magyarázható is. De így, ilyen időzítéssel, ilyen előzmények után, éppen most, éppen velem..... még a hajszálaim is azt visítják, hogy gáz van.

Köszönöm, hogy válaszoltatok, sokat jelent nekem :).

cukrostakony 2018.03.12. 21:15:08

@Madam.: Tudod furán hangzik, de azért jó, hogy ezt mondjátok, mert már kételkedni kezdtem a saját épelméjűségemben. Azt hittem kezdek belebolondulni, ebbe az egész komplett abnormális helyzetbe. Ezek szerint mással is megesik - ez nem jó, mert ilyesmit ne éljen meg senki, de - nekem sokat segítettetek :). Köszönöm!

cukrostakony 2018.03.13. 19:31:27

@Madam.: Még annyit kérdezhetek, hogy szerinted mennyi idő amíg teljesen és véglegesen felszívódik? Nálam már évek teltek el, most viszonylagos csend van, ami már szinte gyanús.....

@Nárciszkertész:
@narciszkertesz

Kertészleány, belőled kiindulva én is elkezdtem blogot írni, és nagyon jót tett, rengeteget segít nekem az, hogy kiírtam magamból mindent. De még nem élesítettem mert felmerült bennem egy kérdés: nem félsz, hogy rátalál a blogodra az exnárcid? Az enyém részben önelégülten mosolyogna, hogy MÉGMINDIG vele foglalkozom (ez nem nagyon érdekel :)), részben viszont (és ezért nem merem a blogot élesíteni), tajtékozna magában, hogy mégis hogy merek én ilyeneket leírni.... (merthogy hazudok/nemjóllátom/ezcsakazéremegyikoldala/nemisúgyvolt/rosszaszemem/beakaromfeketíteni/nemtudomelfelejteniezértírokilyeneket/megőrültem stb, tessék kiválasztani a megfelelő részt :))))). És ha felszívja magát, akkor kiszámíthatatlan. Te nem félsz ilyentől?

cukrostakony 2018.03.13. 19:50:17

@Madam.: Még annyit kérdezhetek, hogy szerinted mennyi idő amíg teljesen és véglegesen felszívódik? Nálam már évek teltek el, most viszonylagos csend van, ami már szinte gyanús.....

@Nárciszkertész:
@narciszkertesz

Kertészleány, belőled kiindulva én is elkezdtem blogot írni, és nagyon jót tett, rengeteget segít nekem az, hogy kiírtam magamból mindent. De még nem élesítettem mert felmerült bennem egy kérdés: nem félsz, hogy rátalál a blogodra az exnárcid? Az enyém részben önelégülten mosolyogna, hogy MÉGMINDIG vele foglalkozom (ez nem nagyon érdekel :)), részben viszont (és ezért nem merem a blogot élesíteni), tajtékozna magában, hogy mégis hogy merek én ilyeneket leírni.... (merthogy hazudok/nemjóllátom/ezcsakazéremegyikoldala/nemisúgyvolt/rosszaszemem/
beakaromfeketíteni/nemtudomelfelejteniezértírokilyeneket/megőrültem stb, tessék kiválasztani a megfelelő részt :))))). És ha felszívja magát, akkor kiszámíthatatlan. Te nem félsz ilyentől?

Madam. 2018.03.13. 19:54:55

@cukrostakony: te döntöd el.

Ezt olyan szintre viheted, h akár vele élve sem veszel róla tudomást.

Ha lepattintottad és gondolsz rá újra meg újra, azzal tovább élteted - és annak sosincs vége.

cukrostakony 2018.03.13. 20:37:11

@Madam.: Hűha, ez kemény dió. De nagyon tetszik a gondolat. Egyelőre inkább menekülök előle, mert nincs kedvem hallgatni a csodálatosságait. DE amit te írsz az sokkal jobban tetszik mint megoldás: "...akár vele élve sem veszel róla tudomást.." Szerencsére vele élnem nem kell, a gondolat azonban, hogy ilyen távolra lőjem ki magam, annál szimpatikusabb :D. Köszönöm!

Emma Paula Keresztanyuja 2018.03.13. 21:35:26

@cukrostakony: legnagyobb trükk, ha levegőnek tekinted. Azzal kicsinálod. Ha látod valahol, unott képpel fordulj el, és menj el. Menj el! Tünj el onnan. Csak ha nem tudod elkerülni h egy helyen legyetek, akkor ne vedd észre. Le fog kopni, és szenvedni fog.

cukrostakony 2018.03.13. 21:44:24

@Emma Paula Keresztanyuja: Egyelőre annyit tudok megtenni, hogy eltűnök mindenhonnan ahol Nárcisz jelen van. Sajnos hitelesen egyelőre nem tudom kevegőnek nézni mert rosszul leszek a jelenlététől. Szó szerint. Szédülök, remegek, hányingerem lesz és hasmenésem. Borzasztó érzés. Ezért inkább mindig megpattanok, mondván, hogy erre nincs szükségem.

Nárciszkertész 2018.03.14. 20:38:36

@cukrostakony: Az elején borzasztóan féltem tőle, hogy megtalálja a nárci. Aztán szép lassan rájöttem, hogy simán lehet, hogy olvasott is már posztot a blogról, de na és? Rájöttem, hogy azzal az aprósággal nem számoltam, amikor nagyon féltem, hogy a leírt történetekről az ő fejében egy egészen másik narratíva él. Valami olyasmi, amiben ő a hős. Nekem emellett egy rejtett/sérülékeny nárcim volt, és ők a saját nárcizmusukra többnyire semennyire nem látnak rá kívülről (erről fog szólni a következő poszt, ha eljutok végre odáig), ezért 99%-ban biztos vagyok benne, hogy eszébe sem jutna, hogy ezek a történetek róla szólnak.

Arra viszont figyelek, hogy az amúgy tankönyvi példaként is nagyon jellemző napi szemétkedéseket soha ne írjam meg real time (nálunk a gyerekek miatt nem működik a no contact sajnos - tehát sajnos van bőven tere nárciszkodni). Azt kicsit sajnálom, hogy ezeket nem lehet megírni, mert amióta úgy látszik, hogy a blogot nem csak magamnak írom, valószínűleg éppen ezek a nagyon hétköznapi, és nagyon kézzelfogható példák sokat segítenének a sorstársaknak a felismerésben. Ezek is előkerülnek a posztokban egy-egy mondatban előbb-utóbb egyébként, de konkrét helyszín/esemény soha nem felismerhető.

Nárciszkertész 2018.03.14. 20:42:08

@Nárciszkertész: Haha, hát ezt az utolsó mondatot ez alá a poszt alá írni elég vicces ötlet volt :D Mert hát ez pont így történt. De biztos vagyok benne, hogy ha elolvasná, nem gondolná, hogy a saját gyereke születéséről szól.

illogikusszurrealizmus 2018.03.14. 21:23:05

@Nárciszkertész: Kedves Nárciszkertész! Tudom, hogy rengetegen írták már, de csak megerősíteni tudom, életmentő amiket írsz!!!

Kérlek írd, meg a rejtett nárcis posztot is, mert nekem is az volt/van.
Azért írom így, mert bár kiszálltam, de nem adja fel. Nem és nem. És azzal is egyetértek, hogy nem tudod, csak érzed, hogy megint baj van.

Ha lehet, írnék Neked magánban is, mert bár értem azt, hogy ő biztosan máshogy látja a dolgokat, de mégis félek, hogy ráismer... még túl koraiak az élményeim...

Üdv: Isz

cukrostakony 2018.03.15. 14:15:17

@Nárciszkertész: Köszönöm. Elindítottam a blogot, élesbe tettem két bejegyzést, van még három megírva a szakításról, de azokat még megnézem, nem kellene, hogy megtalálja, vagy ha megtalálja ne ismerjen magára.
Kíváncsi lennék a véleményedre/véleményetekre.
cukrostakony.blog.hu

Nárciszkertész 2018.03.15. 17:46:48

@cukrostakony: "Az ő érzelmei világot rengetnek irántad, de ha arról van szó, hogy egy ölelés kellene még, azt nem lehet mert lekési a buszt."

Szuppppper! Hajrá, Cukor! :)

shamandalie 2018.04.01. 00:12:23

@hübrisz: ebben minden benne van,ha előre ezen agyaltál,hogy szegény apuka hogy bírná,az sokat elmond. Ebből a szempontból mindegy,hogy a szülőszobán élesben kell átélned vagy alapvetően fel sem merül a helyzet,mert érzed,hogy nem lenne jó ötlet. A végeredmény ugyanaz, egy igazán nehéz helyzetben nem számíthatsz rá.
Nekem szerencsére csodálatos együttszülés volt, sokkal közelebb hozott minket és el sem tudtam volna képzelni,hogy ő nincs jelen. Mondjuk ő nem is nárci, hálistennek,elég nekem a vérszerinti családom tagjával küzdenem.

Nárciszkertész,sokan leírták előttem,de muszáj nekem is elmondanom, hogy nagyon sajnálom, hogy egy ennyire sebezhető helyzetben is meg kellett tapasztalnod a nárciszod nárciszságát :(
Eddigi posztok alapján is hihetetlenül erősnek gondoltalak, de ezek után így ismeretlenül is azt gondolom,hogy csodálatos ember,és minden bizonnyal csodálatos anyuka is vagy!

iwillsurvive 2019.01.13. 00:58:23

Ő legalább bement a szülőszobára...az én nárcimnak ez nem fért bele, a sógornőm kísért be...hogyan is gondolom, hogy ő ilyen borzasztó dolgokban részt vesz..?
Persze éppen "dolgozott", munka után "rohant " be hozzánk, szegénynek pihenni , enni és átöltözni sem volt ideje, hát nem sajnálatra méltó ? ...Már szinte sajnáltam...amikor toltak ki a műtőből ( császármetszés volt ), még a kezébe sem fogta a gyereket, arra hivatkozott, hogy nem mosott kezet...majd hamarosan távoznia kellett, mert nagyon elfáradt a munkában...