A nárci kommunikációjában az a hihetetlenül vérfagyasztó, hogy a kijelentései egyenként, mondatonként nézve kivétel nélkül 90% fölötti igazságtartalommal bírnak. A mondanivalója összességében azonban mégis hazugság. Úgy él tökéletes hazugságban, hogy gyakorlatilag soha nem hazudik. Ez olyan rejtély, amit csak a képzett illogikus szürrealisták érthetnek meg. Azért nem tudod megfogni, és azért érzed állandóan, hogy egy kibogozhatatlan mátrixban élsz, mert ezek a hazugságok 90%-ban igazságok. Technikailag igazat mond.

A nárcival való élet egy mátrix. Párhuzamos és egymással össze nem érő valóságokban léteztek. A párhuzamos valóságok nem perspektivikus természetűek, vagyis nem keverendők össze azzal a helyzettel és állapottal, amikor két ember ugyanannak a papírnak a két oldalát látja/nézi. A problémát itt az jelenti, hogy két különböző papír van, de erről csak a nárcid tud. Te meggyőződéssel és sokáig hiszed, hogy egy darab papír van, és ha majd jobban elmagyarázod, mi van a papírnak azon az oldalán, amit te látsz, akkor majd a nárci is megérti, hogy egyszerűen annyi a probléma, hogy a papír feléje eső oldalán más van. De a papír ugyanaz. Szerinted. Nincs róla tudomásod, hogy a nárcid egy egészen másik papírlapot tart a kezében, és erről a - szerinte - lényegtelen tényről téged elfelejt értesíteni.

Minden esélyed megvan rá, hogy nem vetted észre még időben, hogy egy nárcival élsz, mivel ő kezdetben egészen másik arcát mutatja, és rendkívül kevés és apró jele van annak, hogy valami nem stimmel. Leginkább csak a megérzéseidre támaszkodhatsz ilyenkor, de a nárcid ebben is profi: az összes kételyedet olyan megértő együttérzéssel fogja eloszlatni, hogy biztos leszel benne, valójában nincs itt semmi probléma, csak te aggódod túl a dolgot.

A nárci egyik kifinomult manipulációs technikája a csenddel verés. A többihez hasonlóan a kommunikációs repertoárjának ez is egy olyan eszköze, ami a legkevésbé sem feltűnő. A módszer szintén a mulasztás bűnei közé tartozik, hiszen a csönd nem más, mint a szavak hiánya.

A nárci jellemzően végletekben gondolkodik. Fekete vagy fehér. Győztes vagy vesztes. Háború vagy béke (ööö, hoppsz, utóbbi valójában nem létezik). Szép vagy csúnya. Okos vagy ostoba. Szent vagy ördögi. Alul vagy felül. Az, hogy végletekben gondolkodik, egyáltalán nem jelenti azt, hogy aki az egyik pillanatban szent, az ne lehetne a következő pillanatban maga a megtestesült gonosz.

Ahogyan a nárcival való kapcsolat sem sétaüdülés, úgy a vele való szakítás különösen nem az. A szakítás dinamikája minden esetben nagyon hasonló: a kapcsolat korábbi fázisait (istenítés - leértékelés - eldobás) fogod egy gigantikus zip-fájlban egyben megkapni. A dráma forgatókönyve valahogy így fog zajlani:

Minden nárci Oscar-díjas színész, olyan, mint egy kaméleon: szükség és tetszés szerint bármilyen szerepet (majdnem) hibátlanul el tud játszani. Annyira meggyőző alakítást nyújt a „gondos apa”, „szerető férj”…stb. szerepekben, hogy senki meg nem mondaná, hogy a színfalak mögött nem egészen ez történik. Sőt, aki nem él veletek, azt gondolja, hogy neked milyen jó dolgod van, tuti tiszta cukrostakony az életetek, mert ő biztos mennyit segít. Az álsegítség a mulasztás bűnei közé tartozik.

Az illogikus szürrealizmus az én tévedhetetlenségét hirdető nárcisztikus egzisztencialista filozófiai irányzat.

Az irányzat elméleti hátterét Narkisszosz görög főisten életműve alapozta meg. Legjelentősebb alkotása, a Sem-sem című írás, amely Furcsanevű Dán Vagy-vagy című alapműként számon tartott fércmunkájára adott körültekintő reflexió.

A nárcival való élet állandó csapdában vergődés, de az abból való kiszállás is az. Ha egy nárcival éltél, és erre rájöttél, majd otthagytad (lehet, hogy előbb hagyod ott, minthogy rájöttél volna, hogy pontosan miből szálltál ki, de ez végülis tökmindegy), számíthatsz arra, hogy a környezeted reakciói meglehetősen vegyesek lesznek.