Az irodalom nárcijai II.

A nárcizmus nem nemfüggő, nők ugyanúgy lehetnek nárcik, mint férfiak. A magyar irodalom ronggyá olvasott írójának egy viszonylag ismeretlen regénye éppen egy nárcisztikus nő (Eszter) és egy romantikus idealista férfi (Ábel) kapcsolatáról szól. A sztori: Eszter évekig hülyíti Ábelt, állandó húzd-meg-ereszd-meg játékot játszik vele, Ábel kishíján beleőrül. Eszter durván elutasítja Ábel közeledését, de ha a férfi visszavonul, erőszakosan követeli a szerelmet. Végül Eszter „kiházasítja” Ábelt, ő is férjhez megy egy orvoshoz, de továbbra is benne marad Ábel életében, a kínzást nem hagyja abba.

Az alábbi részlet háttere: már mindketten házasok, de Eszter gyakran meglátogatja Ábeléket, de kettesben is találkoznak néha. Egy ilyen találkozó olvasható az alábbiakban, tűpontos és tökéletes leírásával egy tipikus nárci-nem nárci kapcsolat dinamikájának:

„Másnap a külső találkozásban szótlannak, szomorúnak találta Ábel Esztert.

- Történt veled valami?  - kérdezte Ábel részvéttel.

- Semmi - felelte az asszony.

- Ne mondj nekem ilyet, Eszter. Látom az arcodról. A férjeddel volt bajod?

- Nem!

- Hát mi?

- Igazán semmi, csak rosszul aludtam.

Valóban sápadt volt. Fázott is. A kocsitakarót minduntalan igazgatta a lábára és Irénkére. Ábel segített neki. A meleg gyapjútakarót begyűrte a lába alá, s lába köré. Azelőtt nem merte volna ilyen bizalmasan betakarni a lábát, de most ő is férj: mintha csak a saját feleségének figyelmeskedett volna. Eszter ugyanígy fogadta.

Az igaz, hogy hideg is volt. Éjjel fagyott. A föld sara ropogott a kocsi kerekei alatt.

Eszter hallgatott.

Ábel arra gondolt, hogy valami történt otthon: vagy a doktor, vagy a Lidi néni rontotta el a kedvét. De nem akart beleavatkozni a családi ügyekbe.

Végre Eszternek kedvetlen mosolygás jelent meg az arcán, és szólott keserű finoman:

- Örülök, hogy boldogok vagytok, szívemből örülök. De….

- De?

- Tudod, mégis illetlennek vélem, hogy idegenek előtt nyalod-falod a feleségedet.

- Te nem vagy idegen. Téged mi hozzánk tartozónak tekintünk.

- Köszönöm. De azért megkímélhetnél az ilyen látványosságoktól.

És hidegen, szomorúan nézett félre.

Hallgatva mentek tovább. Ábel nem tudta, mit mondjon. Látta, hogy Eszter rosszkedvű. Azt is érezte, hogy igazságtalan; azt is, hogy nem.

Eszter elővonta a zsebkendőt, és a szemére nyomta.

- Eszterkém! - mondotta Ábel ellágyultan. Mert mindig ellágyult, valahányszor Esztert sírni látta. Eszternek pedig a sírás egy raktáron volt a mosolygással.

- Mennyit kell szenvednem - szepegte Eszter - mennyit kell szenvednem!

- Istenem - mondotta Ábel, Eszternek a kezét kezébe véve - hát miben vagyok én bűnös?

- Nem, bűnös nem vagy, de mégis gondolhatnál arra, hogy a házi boldogság nem kirakati cikk.

Ábel már értette.

- Vigyázz ide, Eszterkém - szólt megnyugtató hangon - az a csók, amit előtted a feleségemnek adtam, nem is annyira csók volt, mint inkább morfium.

- ?

- Morfium a sárgaszemű kis szörnyetegnek, amelyik fölébredt.

Eszter, mintha csak megszúrták volna, felugrott:

- Csak nem beszélted el neki…

- Hová gondolsz! De hát nem tudják-e, hogy betegségemben meglátogattál? Nem tudják-e, hogy nekem mindennap egy szál rózsát küldtél? Nem az anyja útján kaptad-e a leveleimet?

- És egyebet semmit se mondtál el nekik?

- Még azt is annyira elrajzoltam, mint amikor a gyerekek a női arcra szakállt és bajuszt festenek. Azt mondtam, hogy csak a lánykori imádód voltam, és hogy azontúl minden megszűnt.

Eszter gondolkozva nézett maga elé.

- Nem megyek többet hozzátok - mondotta. - Berta (Ábel felesége) hálátlan kígyó. Bocsáss meg, hogy ezt mondom, de így van. És te se keress fel többé. Megházasítottalak. Köszönd meg te is, ahogy Berta köszöni.

- És ezt te komolyan mondod?

- Látod.

- Hát jó. Kiszálljak?

Az asszony megfogta a kabátját:

- Még egy percig várj! Ne ilyen hamar!

De ezt már fájdalmasam mondta.

Ábel megfogta a kezét, és szemébe nézett, amely tele volt harmattal.

- Édes Eszterem, te kis okosom, csak gondold meg, hogy itt ülök melletted, én, a fiatal házas.

- Igaz - felelte Eszter magához térve.

Aztán csendesen, nyugodtan beszélgettek tovább, este hat óráig.

Mikor Ábel kiszállt a kocsiból, Eszter visszaszólította:

- A gallérod hajtsd fel, édesem, hogy meg ne hűlj.

- Köszönöm.

- Eljössz holnap?

Ábel bólintott:

- Légy nyugodt.