Mivel nagyon megszaporodtak a posztok alatt a nárcitól félő kommentek, nagyon fontosnak tűnik a nárci által generált félelemnek szentelni egy teljes posztot.

A dilidokimtól kapott első és legfontosabb mondat az volt, hogy „féljen bátran!”. Ha nárci van a közvetlen környezetedben, akkor elkerülhetetlen, hogy időről időre félni fogsz. Nem baj. DE: ne aszerint cselekedj, ne kerüld el, ne térj ki előle. Lásd, mik a saját céljaid, mi a saját életed, mit akarsz, és mit nem akarsz. És aszerint cselekedj.

Mottó: „Drágám, próbálj meg felegyenesedni. Mindenki minket néz! És ha beérünk a szülőszobára, kérünk papírtörlőt, hogy letörölhesd a cipődet.” (Részlet a Segítség, a párom nárcisztikus! c. könyvből)

(Ezt a posztot még a blog indulása táján írtam, de amikor tele lett vele a papír, nem volt erőm kitenni, túl fájdalmas volt akkor még. Talán eléggé világos bemutatása annak, hogy egy nárcinak nincsenek önmagán túlmutató érzései, és képtelen az empátiára. Ha nem ő van veszélyben/bajban, akkor még egészen kiélezett helyzetekben sem jön belőle elő semmilyen érzelmi reakció.)

A nárci, ha nem csak „sima” nárci, hanem még némileg paranoid is hozzá, az egészen szórakoztató szituációkat eredményez, noha az, aki éppen benne van, többnyire nem annyira érzi szórakoztatónak. Sőt, amikor benne vagy, komoly arccal bólogatsz a nárcidnak, hogy mennyire igaza van, és tényleg, a világ egy micsoda veszélyes hely, tele tudjukkikkel és pomogácsokkal. Tiszta szerencse, hogy melletted van ez az erős, okos és végtelenül logikus ember, és így biztonságban érezheted magad, mert ő biztosan megment minden veszélytől. Márpedig minden bokorban veszélyek leselkednek a gyanútlan honpolgárokra. Na de nem a nárcira, mert ő fél kézzel elbánik velük!

Lélektani alapvetés, hogy az életed bármely pofáraesésének akkor lehet valós pozitív hatása az életedre, ha visszatekintve képes vagy levonni a következtetéseket saját magadról (elsősorban és mindenek előtt arról, amit abban a helyzetben/életszakaszban − akár tudtodon vagy akaratodon kívül is − NEM jól csináltál); a téged körülvevő világról; az emberről, akivel együtt éltél; és arról a kölcsönhatásról, ami a kapcsolatnak a személyiségetekből fakadó dinamikáját adta.

Miután sikeresen felismertél és túléltél egy nárcit, teljesen biztos, hogy a felismerés utáni első reakciód az lesz, hogy hogy lehettél ENNYIRE hülye, hogy ennyi ideig nem vetted észre????

Mivel a kommentekben is többször előjött, a nárci-szakirodalomban azonban egy árva szó nincs erről a jelenségről, hasznosnak tűnik ennek is szentelni egy posztot. Életmentő lehet. Valószínűleg a Nagy Nárciképző Intézetben (ahová a 9 és egynegyedik vágányról indul a vonat) maga Narkisszosz tanítja ezt a tárgyat a tudást szomjazó tanoncoknak.

Az egyiknek eléggé igaza van. A másik eléggé nárci. Az egyik vers nem annyira ismert, mert a költője se nagyon. A másik eléggé, mert a költője kötelező olvasmány. Az egyiket kéne tanítani az iskolában, a másikat nem annyira. Az egyiket nem tanítják az iskolában, a másikat de.

Minden szakirodalom nagy vörös betűkkel tolja eléd, hogy ha meg akarsz szabadulni egy nárcitól, akkor az első, második, és akárhanyadik szabály az, hogy NO CONTACT. Azaz töröld az életedből, szakíts meg vele minden kapcsolatot és lehetséges kapcsolódási pontot. Ha ő keres, ne reagálj. Semmit. Sajnos a kelleténél sokkal több olyan helyzet van, amikor ezt nem teheted meg, csak annyit tehetsz, hogy minimalizálod a károkat, vagyis a vele való kommunikációt.

Állandóan mentegeted valamiért a nárcidat. Mint egy szófogadatlan és/vagy ügyetlen kisgyereket, aki bajt okozott, de nem tehet róla, mert… Hát mert nem tehet róla. És már gyártod is neki a kifogásokat. Hamar profi leszel ebben, bármennyit legyártasz egységnyi idő alatt. Észre sem veszed, hogy szinte hivatásoddá válik az ő mentegetése. Mert persze neked is végtelenül ciki és kínos, amit művel: a halogatása, az idővel való extrém idegesítő viszonya, az ígéretei be nem tartása, a borzalmas szociális működése, a döntések másra hárítása, a mellébeszélés, a ködösítés, a soha-jelen-nem-levés, a szarul elvégzett munka, a sehogysem elvégzett munka, vagy éppen a citromarca amikor rajta kívül mindenki más örül.

A nárcival való élet egy mátrix, de ennek te nagyon sokáig nem vagy tudatában. Ahogy annak sem, hogy amit te kölcsönösségen alapuló párkapcsolatnak hiszel, az valójában nem más, mint egy üres keret. Egy forma. Egy jogi tényállás. Látszat. Egy tökéletesen megrendezett, hibátlan színdarab. A jéghegy csúcsa, ami kiáll a vízből, és amit mindenki szépnek lát. Ebben a színdarabban kölcsönösségről nincsen szó, csak abban az értelemben, hogy a nárci életben maradásához feltétlen szüksége van arra, hogy legyen, aki rajong érte. Ennek az állapotnak a fenntartásáért - a saját kényelméből egy pillanatra sem kilépve persze - hajlandó néha néhány morzsát vetni az őt pálmalegyezővel körülugráló egyéneknek. A morzsák azonban soha nincsenek ingyen: bűntudatért adja őket. Az egyetlen elfogadott fizetőeszköz számára a bűntudat. Mármint a te bűntudatod.