A nárci jellemzően végletekben gondolkodik. Fekete vagy fehér. Győztes vagy vesztes. Háború vagy béke (ööö, hoppsz, utóbbi valójában nem létezik). Szép vagy csúnya. Okos vagy ostoba. Szent vagy ördögi. Alul vagy felül. Az, hogy végletekben gondolkodik, egyáltalán nem jelenti azt, hogy aki az egyik pillanatban szent, az ne lehetne a következő pillanatban maga a megtestesült gonosz.

A nárci számára nem léteznek egyenrangú kapcsolatok. A családi és baráti kapcsolataiban sem.

Az embereket aszerint csoportosítja, hogy szüksége van-e rájuk vagy nem. Tekintélye csak annak az embernek lehet a szemében, akivel egy bizonyos speciális függő viszonyban van: a fölérendeltek azok, akik befolyással lehetnek a karrierjére vagy a jóllétére. Ne tévesszen meg, hogy mivel te is befolyással lehetsz a karrierjére vagy a jóllétére, ezért esetleg fölérendelt lennél. Te mindig csak alárendelt lehetsz (kivéve a cukrostakony időszakot, amikor te vagy a legcsodálatosabb istennő a világon). A te jelenléted, vagyis a te tökéletlenséged, hibáid, ügyetlenséged, ostobaságod, kibírhatatlanságod biztosítja számára a visszaigazolást a saját tévedhetetlenségéről, nagyszerűségéről, tökéletességéről és zseniális elméjéről.

A fölérendelt - kisszámú - emberen kívül mindenki más alárendelt. Az alárendeltek tiszteletet egyáltalán nem, vagy csak alig érdemelnek. Az alárendeltek természetesen soha nem lehetnek okosabbak nála, a véleményük, a tudásuk, az érzéseik, és úgy egyáltalán a személyük a legkevésbé sem érdekes. Az alárendeltekkel lekezelő, de minimum ridegen távolságtartó. Azokkal az alárendeltekkel ridegen távolságtartó, akikhez valamilyen kényszerűség folytán köze van. Ilyenek például a felesége családtagjai és barátai, a saját munkatársai vagy beosztottai, a gyerekei óvónénijei és tanítónénijei, a titkárnéni és a takarítónéni a munkahelyén, meg a szomszédok.

Azokkal az alárendeltekkel nyíltan lekezelő, akikhez nincs semmi köze vagy csak átmenetileg kerül velük kapcsolatba. Tüntetőleg emelt hangon köszön jónapotot a pénztárosnéninek, aki a 12 órás műszakja végén elbambulva nem köszön neki előre. Visszaküldeti a pincérrel a kaját, ha az szerinte nem elég meleg/hideg/sós/édes, vagy csak egyszerűen nem úgy kéne kinéznie. Leáll kioktatni az ügyintézőt arról, hogy legyen kedves végezze tisztességesen a munkáját. Fél napig handabandázik a kőművessel, mert szerinte nem lett derékszögű a derékszög (és ő sokkal szebben rakta volna a téglákat, naná). Nyíltan lekezelő a postással, az eladónénivel, a portással, a nővérkével a kórházban, az utcaseprővel, az árufeltöltővel, a kalauzzal és jegyellenőrrel, a pizzafutárral, a random járókelővel.

Nem tartja semmire a pályakezdőket sem: az érsebész rezidensnél sokkal jobban ért az érsebészethez; az ügyvédbojtárnál jobban ismeri az összes törvénykönyvet (igen, a polgárit, a büntetőt és a munkajogot is); a fiatal baristánál ezerszer többet tud a kávékról; jobban tud hegedülni, mint a Zeneakadémia Különleges Tehetségek Osztályában bárki; tízszer jobban főz a 26 éves Michelin-csillagos séfnél; jobban tud programozni a frissdiplomás informatikusnál; és gyorsabban megszereli a vízvezetéket, mint a pelyhes állú vízvezetékszerelő.

A tekintélyszemélyekkel, vagyis a fölérendeltekkel ezzel szemben a végtelenségig alázatos (pontosabban alázatoskodó, mert a valódi alázatot nem ismeri). Hogytecciklenni; bocsánat; nem szeretnék zavarni; természetesen nem úgy gondoltam; félreértés volt, okvetlenül pótolni fogom; ja, hogy ide álljak, természetesen, egy pillanat, máris. A nárci, miközben valójában fél a fölérendeltektől, hiszen tudja, hogy függ tőlük, kifelé azt mutatja, hogy nagyon büszke ezekre a kapcsolataira. Gyakran áll elő olyan történetekkel, amelyeket ezektől az emberektől hallott. Gyakran hangoztatja, hogy neki milyen fontosemberek az ismerősei, innen származnak mindenféle belső információi. A fontosemberektől származó információkat kontrollálatlanul veszi át, feltétel nélkül elhiszi az igazságtartalmukat, és még akkor is kitart ezek mellett, amikor kiderül, hogy a történetek valójában nem voltak igazak, de legalábbis nem egészen úgy, ahogyan ő azt továbbadta. Úgy adja őket tovább, mint a saját élményeit, amelyben egészen lényegtelen körülmény, hogy azt valójában csak hallotta valakitől.

Az emberi kapcsolatait tehát vagy a kihasználás vagy a félelem irányítja. Bizalmon alapuló egyenrangú kapcsolat számára egyáltalán nem létezik. Amit annak hittél, az valójában sosem volt az.