Az emberi kommunikáció tipikus formája a párbeszéd. De nem akkor, ha egy nárcival élsz. A nárci nem kíváncsi a véleményedre, nem kíváncsi a gondolataidra, nem érdekli, hogy minek örülsz éppen, vagy mitől vagy szomorú. Őt egyedül a saját gondolatai foglalkoztatják, és az, hogy legyen közönség, amelyik áhítatosan végighallgatja.

A szájadat leggyakrabban elhagyó mondat valószínűleg az (a bocsánat szó után persze), hogy légy szíves, ne szakíts félbe. A vele való társalgás többnyire úgy zajlik, hogy ő beszél, te figyelmesen hallgatod. Amikor megpróbálsz reagálni a mondókájára, elég kinyitnod a szád, ő máris folytatja tovább a monológját. Nem baj, türelmes vagy, meg hát végülis nem is olyan fontos, amit mondani akartál. Amikor úgy tűnik, hogy elmondta a magáét, és befejezte, újra megpróbálod elmondani, hogy mit gondolsz arról, amit éppen mesélt. Nem fog sikerülni, mert ekkor ő belekezd valami egészen másba. Akkor is, ha te ezúttal nem csukod be a szád, amikor ő újra beszélni kezd, hanem folytatod a mondatodat, hátha feltűnik neki, hogy éppen beszélsz. Nem, nem fog feltűnni.

Ha te szeretnél megosztani vele valamit, akkor teljesen mindegy, mi a téma, az első mondatod felénél félbe fog szakítani, és elkezd valami egészen másról beszélni. Ekkor hangzik el a szádból először, hogy légy szíves, ne szakíts félbe. Ezt nem fogja meghallani, mert ekkor már a mondókája közepén tart, te pedig megsemmisülve veszed tudomásul, hogy valószínűleg láthatatlan és hallhatatlan vagy. Amikor levegőt vesz a hosszú monológja közben, újra megismétled, hogy légy szíves, ne szakíts félbe. Ezt még körülbelül ötször elmondod, amikor egyszercsak eljut a tudatáig. Ha ez megtörtént, akkor már csak további 10 percet kell várnod, mert amibe belekezdett, azt már mindenképpen végigmondja, és ne szakítsd már folyton félbe a hisztiddel. Amikor befejezte, megpróbál érdeklődést igazítani az arcára (nem sikerül), majd miközben a falat bámulja teljesen kifejezéstelen arccal, egy félmosoly kíséretében közli veled, hogy mostmár mondhatod. Ekkor már nincs kedved mondani.

Gyakori - és a második ilyen után már meglepődni sem fogsz igazán -, hogy amikor valamilyen reakciót várnál tőle az általad közölt információhalmazról, valami egészen másra reagál, például hogy milyen finom volt tegnap a bor az étteremben.

Az is mindegy, ha olyasmit akarsz vele közölni, ami alkalmasint a közös életeteket is befolyásolja. Megtudod például, hogy a munkahelyeden a főnököd a szemedbe hazudott, és miközben megígérte, hogy téged biztosan nem fog kirúgni, kiderül, hogy már meg is írta a felmondásodat. Egész nap kóvályogsz, nem nagyon térsz magadhoz. A nárcid az esti fektetés után ér haza, meglepően jókedvű (nem szokott jókedvű lenni, amikor hazajön). Nem nagyon van erőd megkérdezni, hogy mi a jókedv oka, mi történt vele, de azért megkérdezed. Ő rád se néz (jobb is, mert rajtad viszont eléggé látszik, hogy a legkevésbé sem vagy jókedvű), ledobja magát a fotelébe, és hosszas monológba kezd arról, hogy mi a jókedve oka: a kollegái névnapi bulit szerveztek neki (nem most tartja a névnapját, és amúgy is utál ünnepelni). Miután ezt elmesélte, továbbra sem pillant rád, valószínűleg nem is venné észre, ha közben kimennél a szobából, elmeséli, hogy az úton hazafelé hány ostoba idiótával találkozott. Miután elmesélte, fölnéz, és megkérdezi, hogy mi a vacsora. Te már majdnem bőgsz, ez nyilván látszik, úgyhogy megkérdezi, hogy mi a bajod. Kinyitod a szád, és elkezded, hogy az történt, hogy… Ekkor azt mondja: oké, majd elmeséled, de mi a vacsora? Rakott krumpli - mondod. Az jó - mondja, majd rájön, hogy nem az összes ostoba idiótát mesélte el, mert a munkahelyén is találkozott eggyel, aki majdnem nekiment a folyosón.

- Légy szíves, ne szakíts félbe. - mondod.

Ő meg sem hallja, mondja tovább. Ekkor már arról beszél, hogy a korrupció csúnya dolog, és minden politikus buta, és mennyire más lenne a világ, ha ő ülne azokban a bársonyszékekben. Arra gondolsz, hogy végülis mindegy, úgysem szokta hallani, amit mondasz, úgyhogy fejben lerövidíted a történetet a puszta tényre koncentrálva:

- Kirúgtak. - mondod. Semmi reakció, de megtudod, hogy az emberiség megérett a pusztulásra, mert a fiatalok már nem tisztelik az idősebbeket.

Egy hét múlva, amikor véletlenül észreveszi az asztalodon a felmondást, felháborodva számon kér, hogy miért nem mondtad, hogy kirúgtak. Mondtam. Hát nekem biztos nem, erre azért emlékeznék. Tudod, nagyon jó lenne, ha megbíznál bennem annyira, hogy az életed fontos kérdéseit velem is megosztod - mondja mélységes sértettséggel.

Sakk-matt. Nincs több mondanivalód.