Élet egy nárcisztikussal

A mátrixban létezés művészete

2017/04/25. - írta: Nárciszkertész

matrix-system-fail_2784216b.jpg

A nárcival való élet egy mátrix. Párhuzamos és egymással össze nem érő valóságokban léteztek. A párhuzamos valóságok nem perspektivikus természetűek, vagyis nem keverendők össze azzal a helyzettel és állapottal, amikor két ember ugyanannak a papírnak a két oldalát látja/nézi. A problémát itt az jelenti, hogy két különböző papír van, de erről csak a nárcid tud. Te meggyőződéssel és sokáig hiszed, hogy egy darab papír van, és ha majd jobban elmagyarázod, mi van a papírnak azon az oldalán, amit te látsz, akkor majd a nárci is megérti, hogy egyszerűen annyi a probléma, hogy a papír feléje eső oldalán más van. De a papír ugyanaz. Szerinted. Nincs róla tudomásod, hogy a nárcid egy egészen másik papírlapot tart a kezében, és erről a - szerinte - lényegtelen tényről téged elfelejt értesíteni.

Ő teljes meggyőződéssel állítja, hogy te hülye vagy, amikor azt állítod, hogy a papírlapon egy piros pettyes kiscica van, amikor rajtad kívül mindenki látja, hogy a papírlap egy böszme nagy lila vízilovat ábrázol. Ezt olyan meggyőzően és olyan átéléssel állítja - és ennek megerősítésébe másokat is bevon -, hogy te hamarosan egészen összezavarodsz. Megnézed a kezedben tartott papír mindkét oldalát, és nyilvánvalóan látod, hogy egyik oldalán sincsen böszme nagy lila víziló.

A nárci által létrehozott mátrix gyilkos lényege az, hogy a nárcid technikailag tényleg nem hazudik. Ő azt állítja, hogy a papíron egy böszme nagy lila víziló van. Igen. Az ő papírján, amiről te nem tudsz. A kijelentésében körültekintően elfelejtette specifikálni, hogy pontosan milyen papírról beszél. Te azt hiszed, hogy a közös életetek egy darab közös papíron zajlik, ezért te értelemszerűen azt hiszed, hogy ő erről a közös papírról tett állítást. Sajnos nem. Ő a saját kezében lévő papírról állította, hogy vízilovat ábrázol. A te tévedésed tehát egzisztenciális természetű: a kapcsolat alapját érintően vagy teljes tévedésben. Nincs tudomásod a mátrixban létezésről. Fogalmad sincs arról, hogy nem egy valóság van, hanem kettő.

Te szentül hiszed, hogy egy normális kapcsolatban élsz, aminek természetesen - mint minden kapcsolatnak - megvannak a maga hiányosságai, amelyeket ha közös erővel megjavítotok, majd minden szép lesz és jó. Az ötlet remek, ott rossz a logikád, hogy minden ilyesmi akkor és csak akkor működik, ha a párkapcsolat kölcsönösségen alapul és demokratikus természetű. És bár szavakban éppen erről vagy biztosítva, valójában egy szigorú hierarchia szerint szerveződő diktatúrában élsz.

Az egyetlen pont, ahol tetten érheted a mátrixot, és beláthatsz a színfalak mögé, az a nárci szavai és tettei között tátongó értelmezhetetlen méretű szakadék.

Ha egy nárcival élsz, rendszeresen ismétlődő jelenet az életedben, hogy miközben a nárcid a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szavalja éppen összeráncolt szemöldökkel a Talpra magyart a közös felelősségvállalásról és a házimunka egyenlő felosztásáról tart éppen kiselőadást neked, aközben a jobb kezedben egy vécékefe, a bal kezedben meg egy flakon Domestos van. És veszettül bólogatsz, hogy mennyire egyetértesz a mondókájával. Mire a végére ér nagyszerű és lelkesítő beszédének, addigra te is a végére érsz a vécépucolásnak.

Ha további lelkesítő beszédeket szeretnél még hallgatni ebben a témakörben, láss neki az ablakpucolásnak is.

A mátrixban való létezés önmagában is rendkívül megterhelő, mert állandóan küzdened kell a saját súlyos kognitív disszonanciáddal azért, hogy lehetőleg ne vedd észre: a nárci szavai és tettei közötti korreláció erősen negatív. Annyira alapvető tévedést kellene ugyanis felismerned és belátnod, amit az agyad minden lehetséges eszközzel blokkolni igyekszik. Az az alapvető tévedésed, hogy amit te valódi párkapcsolatnak hittél, az valójában csak formai szempontból tekinthető annak. Funkcióját tekintve sajnos te nem egy valódi párkapcsolatban élsz.

Ahogy a mátrixban töltött életed zajlik, egyre gyakrabban lesznek olyan pillanatok - de ezek tényleg csak pillanatok lesznek -, amikor valamilyen véletlen folytán hirtelen meglátod, hogy a nárci kezében egy másik papírlap van. Ilyenkor úgy érzed magad, mintha két külön bolygón léteznétek, amelyek között semmiféle csillagközi kapcsolat nincsen. Amikor hosszas töprengés után elmondod neki, hogy számodra is nagyon furcsa, de mintha egy másik papírlapot láttál volna a kezében, és nem azt, amit a ti közös papírlapotoknak gondolsz, akkor olyan meggyőzően fogja ezt tagadni, hogy igen hamar megnyugszol ebben. Az ilyen felvetéseidet többnyire csodás időszakok követik, amikor az élet szép és jó, süt a nap, és minden nagyszerű. Hát hogyan is gondolhattad komolyan, hogyan is érezhetted azt, hogy két külön bolygón éltek? Lám, nagyon is ugyanazon a bolygón éltek. Másik papírlap? Ugyanmár.

Biztosan rosszul esett rá a fény.

36 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://narciszkertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr8212447725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

novedieci 2017.04.25. 10:32:45

Szia Kertész,

Kezdeményezhetek?

Azt veszem észre a blogodat olvasva, hogy ha az itt leírt teoretikus részeket veszem alapul akkor rám is kifogástalanul illik a 'hardcore nárcisztikus' jelző. Nyilván ha az életből vett példáidat nézzük ez már nem igaz így.

Sőt, biztos vagyok benne, hogy a nő akit szeretek szintén meg van erről győződve. Ha követjük a gondolatkísérletet akkor a terminológiáddal élve 'megmenekült' mivel kirúgott.

Megengedve akár azt is, hogy tényleg kiderül -vastagon gáz van nálam-, nem tehető fel, hogy felületes laikus-pszihologizálás miatt egyszerűbb a partnerre sütni, hogy nárcisztikus személyiségzavaros mint felvenni a kesztyűt ha esetleg tényleg más áll a háttérben?

Hangsúlyozom most rólam beszélünk, nem elvitatva, hogy rengeteg ember nyomorítja meg a másikat.

De lássuk a szempontokat:

"Felnagyítja és eltúlozza saját személyének fontosságát, ami nem felel meg a valóságnak." -ha esetleg megfelel a valóságnak, hogy valaki tényleg elég fontos egy területen akkor ez minek számít?

"Gyakran fantáziál óriási szerencséről, gazdagságról, hatalomról, szépségről vagy szerelemről." -igen, persze. Ha egzaktul megindokolom, mehet?

"Azt képzeli, hogy különleges személy, akit csak a kiválasztottak érthetnek meg."
-nem gondolom, hogy különleges vagyok, de tény, hogy komoly problémám az, hogy rengetegen nem értik a tartalmát a mondanivalómnak (a személyemet se, de ez pont nem zavar, mert értem, hogy mit nem ért).

"Fokozottan igényli, hogy csodálják." -navégre, ez pont nem érdekel

"Úgy érzi, megilletik bizonyos dolgok és/vagy feljogosítva érzi magát olyasmire, amire más nem." -ez sem így igaz, de tény, hogy jóval többet tudok elérni mint az átlag. Ráadásul szerintem etikusan.

"Hajlamos bűntudat és lelkiismeret-furdalás nélkül kihasználni másokat." -nem, de tisztában vagyok vele, hogy sokan ezt mondják

"Csekély empátiával rendelkezik." -ha így lenne, nem volna munkám

"Hajlamos az irigységre, és arra, hogy azt gondolja, mások irigylik." -biztos nem, egyszerű és egzakt logikai lánc levezetni, hogy miért marhaság az irigység.

"A viselkedése arrogáns, lekezelő." -ez is érdekes: én minden külső nyomás vagy vélt elvárás nélkül igyekszem tisztelettel bánni másokkal, sokan mégis ezt gondolják.

Őszintén szólva én a kifejtős válaszokban hiszek, nem az egymondatos bölcsességekben.

Szóval az én bajom az, hogy mi van akkor ha kognitív és intellektuális (esetleg egzisztenciális) gátakat konvertál valaki nárcisztikus diagnózissá amit a másikra tapaszt és ezzel mossa kezeit? Az én gondomról beszélünk még mindig.

Még két példa ami a blogod felületes áttekintése közben szembe jött.

-a csend vagy a passzivitás. Akkor mi van ha ez nem egy bántási mód, hanem a teljes eszköztelenség és az emiatt érzett óriási frusztráció? Bevallom a soktizedik ugyanarról folyó vitát követően, ahol az őszinte és tárgyilagos érvek érzelmi zsarolással, verbális erőszakkal vagy egy egyszerű 'csak'-kal kerültek szembe, én is összezuhantam és nem nagyon volt mit mondanom.

-de a legviccesebb: -akkor is adok a koldusnak ha nincs ott senki, és csak a 'kedvezményezett' tudja hányszor és mennyit, de ezt senki nem posztolja sehova... ráadásul tudom is, hogy ez önző dolog

Hirtelen ennyi a meglátásom, te mit gondolsz?

A kettes pénztárnál tessenek fizetni 2017.04.25. 11:44:02

@novedieci: Az egyes pontjaidra majd bizonyára válaszol Kertész, de addig is - ha megengeded - általánosságban a véleményem a felvetésedről.

Ha nárci lennél, tudnál róla (vagy legalábbis megvilágosodnál azonnal, ahogy olvasod a jellemzőit). Sőt, átmeneti bizonytalanság után büszke is lennél rá, hogy az vagy, elkezdenél utánaolvasni, és azon lennél, hogy még következetesebben és tökéletesebben nárci módjára viselkedj, mert szerinted ez követendő dolog lenne.

Ha bizonytalan vagy abban, hogy nárci vagy-e (nem nekünk bizonytalankodsz, hanem befelé, a borotválkozótükörnek), akkor szinte biztos, hogy nem vagy az. Ellenben ha a nő, akiről beszélsz, teszem azt borderline-os, tökéletesen átélhet mindent, amit egy nárci áldozata átél - anélkül, hogy nárci mellett kellene ehhez élnie.

2017.04.25. 11:53:28

@novedieci: Egy valami tuti biztos : TE NEM VAGY NÁRCISZ ! egy nárcisz soha az életben nem gondolkodna el így Önmagán, pláne nem aggódna, hogy ő esetleg nárcisz ! Nem vagyok pszichológus, de nárcisz áldozat igen, ráadásul több pszichológusnál jártam, mert 2 hétig, miután én kidobtam a nárciszt, egyik sírógörcsből a másikba menekültem, mert zokogás közben jobb volt....ja és sajnos nem minden pszichológus ért ehhez, sőt én végül véletlenül akadtam egybe, aki tlg belülről gyógyít, nem a lépj mát túl-al, meg te ennél erősebb vagy...
Amit meg az író a mátrix-ról ír...az már annyira fekszik, hogy majdnem visítottam...Az én nárciszom már az első napokban kimondta, hogy mátrix-ban gondolkodik...tudja, hogy ha ő azt mondja h. X én arra mit lépek, ő arra mit lép, kvázi bejelentette, hogy manipulálni fog...én bárgyún mosolyogtam, édes hipnózisban.....
Végezetül az ilyen blogok adták a segítség derekát...hogy nem vagy egyedül, nem te őrültél meg, nem te vagy nem szerethető, csúnya, nem kívánatos, stb.És igen attól ilyen nehéz és feldolgozhatatlan, hogy púder finom, tényleg gyönyörűen elegyítve az édes a keserűvel....
irtózatos.....még akkor is amikor már tudod, látod, már terápiára jársz....még most pár napja is el kellett dugnom a telefonomat, hogy nehogy felhívjam....nem tettem. De együtt érzek mindenkivel és senkit nem mondanék gyengének, aki így vergődik...Ez a "betegség" ezzel jár. Lassú a gyógyulás.

2017.04.25. 12:03:29

ó igen, a mátrix...
egy másik, (nárci anya, bűnbak gyerek) relációban ez úgy néz ki, hogy:
A nárcinak problémái vannak a munkahelyén (lefokozták beosztottá főnökből)(mert pocsék főnök volt). Hazamegy, előadja a 13 éves gyerekének, hogy súlyos depressziós, már nincs miért élnie, és öngyilkos akar lenni. Hosszan ecseteli, melyik fára és mivel akarja felkötni magát. Négyszemközt, ofcorz.
A gyerek őszintén megijed, hogy komolyan gondolja, és azt javasolja neki, hogy, mivel ez komolynak tűnik, sürgősen keressen fel egy pszichiátert/terapeutát.
A nárci válaszul sír.

Este, mikor a gyerek tusol, kivágódik a fürdőszobaajtó, beront apuka (repülő majom kategória az Ózból) és elkezd üvölteni a meztelen, vizes gyerekkkel: HOGYTEHETTED MITEKÉPZELSZTEMAGADRÓL!!!! ASZONTADANYÁDNAK HOGY Ő EGY ELMEBETEG HÜLYEEEEEE!?!?!?!?!!!!!MITKÉPZELSZTEMAGADRÓL?(és még kb. fél órán át ecsetli a vizes, meztelen gyereknek, hogy milyen végtelenül felháborító volt a viselkedése és hogy kiborította vele szegény, amúgy is nehéz sorsú édesanyját, aki pedig milyen jó hozzá mindig)

A gyerek meg nem is érti, hogy ez itt a mátrix, azt hiszi, hogy ő a buta, gonosz és őnző szem a láncban.

Nárciszkertész 2017.04.25. 13:21:15

@novedieci: Visszakérdezek, ha nem baj. :)

"Megengedve akár azt is, hogy tényleg kiderül -vastagon gáz van nálam-, nem tehető fel, hogy felületes laikus-pszihologizálás miatt egyszerűbb a partnerre sütni, ..."

De igen, feltehető, ez most elég népszerű téma, sokakra rásütik: a lusta, önző, bunkó, rosszindulatú…stb. pasikra például. Vagy a bordi nők a normális pasikra (Pénztár rulez!). Vagy a nárci pasik a normális nőkre. Ettől lesz a dolog végtelenül nehezen felismerhető/azonosítható…stb. És ezért hisznek annyira nehezen a valódi áldozatoknak (nem szeretem ezt a szót).
Mit értünk laikus pszichologizálás alatt? Ha azt, hogy az, aki ilyenben él/élt rájön erre, és laikusan megpszichologizálja, hogy egy rendszerszintű szürrealizmusban élt, akkor ez sajnos nem felületes, mert nagyon is mély tapasztalatok vannak mögötte. A számomra is egészen meglepő az, hogy a kommentelők nagy része szinte szó szerint ugyanezeket a dolgokat élte át, pedig valószínűleg az esetek 98%-ában nincsen hozzá pszichiátriai papír a nárciról.
Mit értesz azalatt, hogy felvenni a kesztyűt? Mire egy nárcitulajdonos eljut odáig, hogy meglép, addigra valószínűleg már annyi munkaórát töltött az azon való gondolkodással, hogy vajon miben él, hogy ha ezért fizettek volna, már a Bahamákon üdülhetne. És általában nemcsak gondolkodik rajta, hanem tesz is érte, és megpróbálja a párjával is alaposan átbeszélni. Sikertelenül.

"ha esetleg megfelel a valóságnak, hogy valaki tényleg elég fontos egy területen akkor ez minek számít?"

Jogos büszkeségnek. :) A hangsúly a felnagyítja és eltúlozza szavakon van. Teleposztolod vele a fészbukot? Mindenki azt hallgatja a munkahelyeden, hogy te vagy a király? Ennek a pontnak az alesete az is, hogy azt mondja, még sokkal többre vihette volna, ha… (és itt jön valami random körülmény/ember, ami megakadályozta a még sokkal többre vivésben). A sikeres és jogosan büszke ember ez utóbbit biztosan soha nem mondja.

"Ha egzaktul megindokolom, mehet?"

Indokold, jöhet. :)

"nem gondolom, hogy különleges vagyok, de tény, hogy komoly problémám az, hogy rengetegen nem értik a tartalmát a mondanivalómnak (a személyemet se, de ez pont nem zavar, mert értem, hogy mit nem ért)."

Ha érted, hogy mit nem ért, akkor miért nem próbálod úgy magyarázni, hogy megértse? Nem kukacoskodás, komolyan kérdezem. Mit gondolsz arról, hogy miért nem érthető sokak számára a mondanivalód tartalma?

"Fokozottan igényli, hogy csodálják." -navégre, ez pont nem érdekel"

Abban a formában sem, hogy marhára élvezel szerepelni, és szuperjó sztorikat előadni, amin mindenki röhög?

"ez sem így igaz, de tény, hogy jóval többet tudok elérni mint az átlag. Ráadásul szerintem etikusan."

Ha az agykapacitásod komplexebb az átlagnál, akkor persze, hogy többet tudsz elérni. A megilletnek bizonyos olyan jogok, amik másokat nem, az nem ez. Ha AZÉRT érzed, hogy megilletnek bizonyos jogok, amik másokat nem, MERT te többet érsz el, mint az átlag (ebből a szempontból mindegy, hogy etikusan vagy nem), az a gáz.

"tisztában vagyok vele, hogy sokan ezt mondják"

Ha mások így érzik, az szerinted miért van? Kik azok a sokan, akik ezt mondják? Rokonok, barátok, üzletfelek? Mi a kihasználás definíciója azok szerint, akik szerint te ezt teszed?

"Csekély empátiával rendelkezik." -ha így lenne, nem volna munkám"

Segítő szakmában tolod?

"egyszerű és egzakt logikai lánc levezetni, hogy miért marhaság az irigység."

Vezesd le lécci. :)

"én minden külső nyomás vagy vélt elvárás nélkül igyekszem tisztelettel bánni másokkal, sokan mégis ezt gondolják."

Itt megint az a kérdés, hogy szerinted miért gondolják ezt sokan? Végighallgatod a másikat? Érdekel (őszintén), amit mond? Figyelsz a másikra?

"Szóval az én bajom az, hogy mi van akkor ha kognitív és intellektuális (esetleg egzisztenciális) gátakat konvertál valaki nárcisztikus diagnózissá amit a másikra tapaszt és ezzel mossa kezeit?"

Mit értünk kognitív és intellektuális gáton? Hogy a másik képességei kevesek ahhoz, hogy téged megértsen? Vagy arra, hogy a te speckó működésed tűnik valamilyen rejtélyes oknál fogva mások számára nárcizmusnak?
A nárci kapcsolatokból szabadulókra nem nagyon igaz az, hogy „mossák kezeiket”. Az a jellemző, hogy a végletekig és még azon is túl próbálkoznak mindenfélével, és állandóan falakba ütköznek. Nem mosni akarják a kezeiket a diagnózissal, hanem megérteni, hogy mi történt velük, mert ez az első lépés a gyógyulás felé.

"-a csend vagy a passzivitás. Akkor mi van ha ez nem egy bántási mód, hanem a teljes eszköztelenség és az emiatt érzett óriási frusztráció?"

Az őszinte és tárgyilagos érvek soha nem jellemzők egy nárcira (bár abban nem vagyok biztos, hogy ő a saját érveit nem gondolja-e őszintének és tárgyilagosnak). Írnál egy példát? Ki kezdeményezte a soktizedik ugyanarról folyó vitát?
A „csak” szintén a csenddel verés egyik kevésbé nyilvánvaló formája (felfogtam, hogy nem magadról írod).

A kettes pénztárnál tessenek fizetni 2017.04.25. 13:37:16

"A nárci kapcsolatokból szabadulókra nem nagyon igaz az, hogy „mossák kezeiket”."

Igen, szerintem ez a kulcsa az áldozat és áldozathibáztató közti különbségnek. Ha valaki ráfogja csak a másikra, hogy nárci, az a másikat okolja mindenért, és úgy érzi, csapdába csalták, és ő semmiről sem tehet. Ha valaki tényleges elszenvedője egy nárci kapcsolatnak, ez az érzés persze akkor is benne van, de közben ott lesz egy folyamatos, további érzés, amit nem tud elengedni: hogy lehettem ÉN ilyen hülye, hogy nem láttam/sejtettem, de hagytam? Továbbá ott lesz, hogy a felismerés után messziről és zsigerileg, öt mondat alapján viszolyogva kerülni fog mindenkit, aki csak kicsit is nárcisztikus viselkedésmintákat produkál, míg az áldozathibáztató következő partnere tökéletes mása lesz az előzőnek, hiszen miért is adná fel a lehetőséget, hogy újra kiszipolyozzon valakit, aztán ha (legalább érzelmileg) már teljesen elfogyott a másik, akkor ráfogva mindent, behúzhassa az újabb áldozatát?

Nárciszkertész 2017.04.25. 13:45:34

@A kettes pénztárnál tessenek fizetni: Ott a pont. :)
Sőt, sajnos nem csak öt mondat alapján, hanem egy ideig baromi gyanakodással néz mindenkire, mint potenciális nárcira, és nagyon nehezen bízik meg frissen megismert idegenekben, mert minden bokorban nárcit lát. Ez sajnos a ló másik oldala, de asszem a folyamat nagyjából szükségképpen ezzel jár. Persze ki kell ebből is jönni, mert kontraproduktív.

A kettes pénztárnál tessenek fizetni 2017.04.25. 14:18:40

@Nárciszkertész: Igen, persze, eleinte mindenkiben, és ez tényleg kontraproduktív. Aztán egy idő után már el tudja különíteni. Kb. amikor már leülepedett benne az egész, és mer bízni másokban, mert mer bízni a saját ítélőképességében.

De annyiból mégis hasznos lehet a dolog, hogy kénytelen figyelgetni az embereket, amíg megérik ez a magabiztosság, ami az ítélőképességeit illeti. Ezt nem érdemes siettetni. Én anno szaladtam bele abba a "mindenkire farkast kiáltok" periódusomban, hogy a csilingelő vészcsengőkre azt mondtam, hogy hát persze: most mindenkibe belelátom a tüneteket... És ez elég volt, hogy újra hosszú időre elnyomjam a gyomorgörcseimet, és kis híján belecsússzak még egyszer ugyanabba. Aztán mikor tisztázódott bennem, hogy mégiscsak a zsigereimre kellett volna hallgatnom, még jött egy újabb kör, hogy úgy látszik, akkor nekem ez a keresztem, és jobb, ha beletörődöm, hogy ennyi jár nekem. Ezzel még húztam egy darabig az időt - de legalább annyiból tanulságos volt, hogy akkor már a mintákat teljesen átlátva, a rizikós részekbe érzelmileg nem involválódva moziztam végig a helyzet nyomorúságát, és ennek köszönhetően már tényleg szagról felismerem őket.

novedieci 2017.04.25. 14:41:59

@Nárciszkertész:

Próbálok nem túlbúrjánozni

"ha esetleg megfelel a valóságnak, hogy valaki tényleg elég fontos egy területen akkor ez minek számít?"

-nincs facebook accountom sem instagram se twitter. Szerintem hitelesebb élni az eredményekkel mind 'púposkodni' a pszeudokkal vagy hazudozni a negyed-féleredményekkel

"Indokold, jöhet. :)"

Nagyon sok olyan dolog történik velem amelyek nem magyarázhatóak statisztikával, valószínűséggel vagy csak nagyon áttételesen. Szóval ezen vonal mentén jogos az álmodozás hiszen a legdurvábbak valósulnak meg.

""nem gondolom, hogy különleges vagyok, de tény, hogy komoly problémám az, hogy rengetegen nem értik a tartalmát a mondanivalómnak (a személyemet se, de ez pont nem zavar, mert értem, hogy mit nem ért).""

Az, hogy 'értem mit nem ért' a személyemre vonatkozik. Kicsit rendhagyó lehet egy átlagember számára.
Az pedig, hogy a mondandómat miért nem érti az egy nagy kérdőjel, de talán az általános felületességgel indokolom -jobbhíján.

„Abban a formában sem, hogy marhára élvezel szerepelni, és szuperjó sztorikat előadni, amin mindenki röhög? "

-nem, inkább a munkáim hatása motivál

„Ha mások így érzik, az szerinted miért van? Kik azok a sokan, akik ezt mondják? Rokonok, barátok, üzletfelek? Mi a kihasználás definíciója azok szerint, akik szerint te ezt teszed?”

-jellemzően nincs definíció; -néha van olyan, hogy sok emberrel kell dolgoznom. Sajnos valamiért ezt áldozatszereppel párosítják néhányan. Ezt el tudom engedni, mert nincs ráhatásom, hogy ki hogyan határozza meg önmagát egy esetleges beosztotti viszonyban. És érdekes, hogy ez csak belföldön van így.

„Segítő szakmában tolod?”

-nem, alkalmazott művészet.

„Vezesd le lécci. :)”

-ha valaki feléri ésszel, hogy bármit elérni energiába telik, nem fogja irigységre pazarolni az idejét. Példa; -az archetipikus 240kilós fuxos gengszter a páncélozott merciben távolról sem lehet irigylésre méltó, mert nyomja a lelkét az a pár ember akit elásott a szántóföldön. Hidd el a tolvaj politikus is nyel annyi ideget és megalkuszik annyiszor, hogy egy percig nem irigylésre méltó a helyzete (csak elítélendő de ez most mindegy)

"én minden külső nyomás vagy vélt elvárás nélkül igyekszem tisztelettel bánni másokkal, sokan mégis ezt gondolják."

-képzeld van olyan, hogy ha egy nőt tiszteletből magázok, az sértésnek veszi és nagyképűnek gondol)) Ilyenekből áll össze; -van egy típusú személyiség aki nem találkozik ilyen megnyilvánulásokkal és mivel idegen neki negatívan skatulyázza be. Már ezt is el tudtam engedni.)

„Mit értünk kognitív és intellektuális gáton? Hogy a másik képességei kevesek ahhoz, hogy téged megértsen? Vagy arra, hogy a te speckó működésed tűnik valamilyen rejtélyes oknál fogva mások számára nárcizmusnak? „

Jellemzően ezt annak kapcsán írtam, hogy nagyon esélyes a volt barátnőm nárcisztikusnak gondol mivel úgy látom a viselkedése hasonló volt az áldozatokéhoz. Most próbálom kibontani, hogy akkor nekem van bajom és tényleg sanyargattam vagy pedig ténylegesen zuhantak a képességei menet közben és alapvető társaskapcsolati alapvetéseket nem volt hajlandó megérteni. Ne gondolj nagy dolgokra: -nincsenek tourette-es kitöréseink, nem bíráljuk állandóan a partnerünket és vagy önmagunkat pláne nem a mai média által sugallt hamis képek fényében. Ilyesmi.

„Az őszinte és tárgyilagos érvek soha nem jellemzők egy nárcira (bár abban nem vagyok biztos, hogy ő a saját érveit nem gondolja-e őszintének és tárgyilagosnak). Írnál egy példát? Ki kezdeményezte a soktizedik ugyanarról folyó vitát?”

kicsit túl személyes, de egy példa: -az én véleményem az, hogy nem engedhető meg egy szerető kapcsolatban a verbális agresszió amivel ő rendszeresen élt. Párhuzamot vontam azzal, hogy férfiként én soha nem bántanám fizikailag és ezt garantálni is tudom. Ez az egyik ilyen vita-típus amit nem l'art pour l'art született hanem aktuálisan amikor kibukott valami olyan a száján ami nem oda való.

novedieci 2017.04.25. 14:48:27

@A kettes pénztárnál tessenek fizetni:

Nekem partnerre lett volna szükségem, nem közönségre, jobbágyra vagy rabszolgára. Ez is olyan fura ellentmondás, hogy akárhogy kommunikáltam ezt, az istennek nem ment át, csak ottmaradt a levegőben ez a fura stich, hogy az agymenésemmel mérgezem a kapcsolatot.

novedieci 2017.04.25. 14:56:18

@drlover:

Háát, a pszichológus itt is megvolt. Mivel a barátnóm kimondta, hogy szerinte nekem bajom van, mentem ahova mondta. Hátha.

Ez egyébként tényleg kő kemény amit írsz, hogy mekkora különbség van a picológusok között. Az első olyan prekoncepciókkal és laikus számára is érzékelhető szakmai hibákkal esett nekem, hogy kikértem magamnak és otthagytam. A második megköszönte a közreműködést, hogy ballagjak vissza két év múlva ha akarok mert az ő szempontjából nincs mit javítani rajtam. Erre azt mondta a barátnőm, hogy megtévesztettem a dokit az intelligenciámmal (de jó lenne).

A kettes pénztárnál tessenek fizetni 2017.04.25. 15:00:40

@novedieci: Ó, persze, ha valamit MÁNIÁKUSAN ismételgetsz, az csak azt mutatja, hogy elnyomó vagy, aki rá akarja erőltetni az akaratát másokra. Ha érvek formájába csomagolod, akkor csak - az egyébként nem vitatott - intelligenciáddal élsz vissza. És - mint a másik kommentben írod - ha a doki szerint sincs bajod, akkor átverted őt. Mindenre van magyarázat, és semmi nem légből kapott - ha ugyanis ŐT küldted volna dilidokihoz, és valami elképesztő véletlen folytán bevállalta volna, akkor ő egészen biztosan legalábbis megpróbálta volna megtéveszteni.

novedieci 2017.04.25. 15:26:51

@A kettes pénztárnál tessenek fizetni:

"ha ugyanis ŐT küldted volna dilidokihoz, és valami elképesztő véletlen folytán bevállalta volna, akkor ő egészen biztosan legalábbis megpróbálta volna megtéveszteni."

-én most azt gondolom erről, hogy nem tudatos megtévesztési kísérlet (lenne) hanem ő arról beszél amit az alternatív valóságában lát. Tehát ő teljes meggyőződéssel az igazát védi -azt a párhuzamos valóságot- amit a fejében belülről lát.

-és itt jön a dupla csavar: -lehet, hogy ő 'verte' belém a paranoiát, de tényleg mi van, ha én nézem el a házszámot és én vezérlem a mátrixot? Persze nem vagyok álszent, 99%-ot adok a saját igazamnak pláne az eddigi tapasztalataim alapján, de anélkül, hogy ez ki lett volna mondva ez a diagnózis lebegett a fejem felett.

Emma Paula Keresztanyuja 2017.04.25. 15:37:39

@novedieci: Nos, egy csöppet gyanús vagy..:D
Én is sokatpróbált nárci áldozat volnék, és jó sok időt töltöttem azzal, hogy megfejtsem a nárcizmus lényegét. Nehéz így diagnosztizálni valakit, h a barátnőd véleményét és élménybeszámolóját nem hallhatjuk. Azért próbálkoznék én is.
íme, az én százforintos kérdéseim, elsőre talán furcsa lesz némelyik, ha gondolod válaszolj rájuk:

1. Voltál már életedben igazán szerelmes?
2. Milyen ember a barátnőd? Hogy érezte magát, mikor az első pszico-tól visszamentél? Néhány jelzőt kérünk, esetleg egy kis sztorival illusztrálva.
3. Mit szeretsz benne a legjobban?
4. Mit gondolsz a többi ex-edről? Milyen embereknek tartod őket?
5. Anyukád jó fej? Hogy bánt veled mikor kicsi voltál?
Kérlek ne vedd kiváncsiskodásnak amiket kérdeztem, nem fogunk a válaszaidból rád ismerni. Viszont egy igazi nárci válaszai nagyon tipikusak és meglepően hasonlóak a fenti kérdésekre. Azt válaszold, amiket amúgy is mondanál mondjuk egy intim kapcsolatban.

A kettes pénztárnál tessenek fizetni 2017.04.25. 15:48:36

@novedieci: A duplacsavar teljesen normális az esetedben, ha - mint Kertész is gondolja, de én is pedzegettem - a volt barátnőd borderline-os.

Persze, a bordie-knál a manipuláció nem tudatos. Attól még a mechanizmus úgyanúgy működik, és rengetegszer átverik a pszichológust. És tipikusan imádják az áldozat szerepét, ez a fő fegyverük. Szépen össze is illenek a nárcikkal éppen emiatt. De ettől még nem lesz mindenki nárci, aki bordie-val él(t) együtt.

A kettes pénztárnál tessenek fizetni 2017.04.25. 16:12:04

Na, van róla anyag, nem is rossz:

chezdubarry.blog.hu/2012/04/03/a_narcisztikus_es_a_borderline_rettenetes_szerelme

Viszont mindketten megtalálhatják a gazdatestet egy normális emberben is, ha legalább NÉHÁNY nekik fontos személyiségjegyben hasonlítanak az ideális ellentétpárjukra.

novedieci 2017.04.25. 16:37:43

@Nárciszkertész:

A jó hír, hogy nem sok. Gyerekkoromban talán ismertem ilyen nőt, de az életösztön dolgozott és nem akartam tőle semmit.

novedieci 2017.04.25. 16:50:42

@Emma Paula Keresztanyuja:

Ez érdekes,

1. Voltál már életedben igazán szerelmes?
Igen, 2-3 alkalmommal

2. Milyen ember a barátnőd? Hogy érezte magát, mikor az első pszico-tól visszamentél? Néhány jelzőt kérünk, esetleg egy kis sztorival illusztrálva.
Nem sztoriznék mélyebben azt már az intimitás megsértésének érezném. Viszont máig fantasztikus nőnek gondolom, és a fejemben a bájos okos érdeklődő énje van nem a vagdalkozó őrült)

3. Mit szeretsz benne a legjobban?
Ahogyan lelkesedni tud, a tekintetét és a humorát (már ha magánál hordja)

4. Mit gondolsz a többi ex-edről? Milyen embereknek tartod őket?
Mind különleges nő. Több lettem tőle, hogy ismerhettem őket. Sajnos egyikükkel eléggé elbántam egy másik miatt, ezt nagyon szégyellem.

5. Anyukád jó fej? Hogy bánt veled mikor kicsi voltál?
Anyám egy őrült zseni ennek minden negatív és pozitív tulajdonságával. Nagyon jó gyerekkorom volt.

Kérlek ne vedd kiváncsiskodásnak amiket kérdeztem, nem fogunk a válaszaidból rád ismerni. Viszont egy igazi nárci válaszai nagyon tipikusak és meglepően hasonlóak a fenti kérdésekre. Azt válaszold, amiket amúgy is mondanál mondjuk egy intim kapcsolatban.

Emma Paula Keresztanyuja 2017.04.25. 17:29:44

@novedieci: Ok, tehát az értékelés:
1. Nem nárcis. Már ha őszinte. Nárcik nem tudnak szerelmesek lenni, bár azt hazudják ha kell, viszont indirekte szivesen elismerik h még nem soha sem voltak igazán szerelmesek.
2. Nem tudom. A kis sztori arra kellett volna (erről szólt volna az is, miként fogalmazod meg h hogy állt hozzá, az első pszichoval való találkozásodhoz) h lássuk, írsz-e vmit az ő érzéseiről, és azok passzolnak-e a szituhoz (pl. nagyon csalódottnak látszott, biztos h elkeserítette h nem akarok többet menni stb. ) egy nárci, mivel nincs kapacitása másokat emberszámba venni, számára az emberek csak eszközök, így nem képes mások érzelmeit észrevenni, és eszébe sem jut ezeket említeni. Ha rákérdezel, akkor vmi oda nem illőt válaszol.
3. Ez kicsit nárcis. Lelkesedni tud (mármint te érted??) humor - ez nem nárcis. Nagyon nárcis, ha azt írod, h "olyan csodálatosan tud szeretni" v "úgy csodál engem", tehát ha nem is róla, hanem arról amit kapsz tőle.
4. Nem nárcis. Nárciknak minden ex-e rettenetes, őrült, klinikai eset, szemét kurva, aki őt majdnem halálra kínozta...
5. Nem nárcis. Férfinárcik esetén anya mindig bántalmazó, nőinárciknál egy szentasszony. Apa viszont szaralak. Pedig a nárciság többnyire gyermekkori bántalmazás következménye.
Fazit: Szerintem nem vagy nárci, bár valszeg egy nagyképű majom vagy! Csao!

novedieci 2017.04.25. 17:45:53

@Emma Paula Keresztanyuja:

"bár valszeg egy nagyképű majom vagy!" -sokan mondják, Te miből veszed ezt le?

novedieci 2017.04.25. 17:55:37

@Emma Paula Keresztanyuja:

Tényleg tudni szeretném. -annyit hallom)

Nárciszkertész 2017.04.25. 21:15:41

@Emma Paula Keresztanyuja: Na, Keresztanyu, most nem értek egyet veled, stratégiai pillanat! :D
Ha random emberek megkérdeznék az én nárcimat erről az 5 dologról, nagyjából hasonló válasz érkezne, mint amit Nove írt... Hogy miért? Hát azért, mert elég intelligens ahhoz, hogy pontosan képes fölmérni, mi a társadalmilag leginkább megfelelő válasz, mi az, amivel még jobban csapdában tartható vagyok, mi az, amivel kifelé tényleg SEMMI nem látszik... Lám, a boszorkány, de szemét, pedig én mindent megtettem, pedig én még mindig egy bájos, okos nőnek tartom, - amikor épp nem egy vagdalkozó őrült. Hogy amúgy egy vagdalkozó őrültnek tart, azt csak otthon tudom meg a négy fal között. De mivel pontosan érzékeli, hogy azt, hogy őrült vagyok, azt senki, de senki nem kajálná be neki azok közül, akik két mondatnál többet beszéltek velem, ezért tudja, hogy a stratégiailag megfelelő válasz erre pont az, hogy én egy bájos, okos nő vagyok. Amit nálunk a külvilág előtt is hozzátett, az az volt, hogy bájos vagyok és okos, DE egy kicsit depressziós, és néha elvesztem a humorérzékem………..
A többi exét nekem ugyan elmondta mindennek, de amikor mások előtt hallottam róluk beszélni, mindig kiderült, hogy TULAJDONKÉPPEN milyen bájos/okos/különleges nő volt mindegyik.
Anyukájára soha nem mondana rosszat, másféle gyerekkori traumából is lehet nárci, neki másféle gyerekkori traumája is volt, miközben az anyja tényleg nagyon-nagyon-nagyon távol van a könnyű esettől, de NEM nárci.

Részemről az a végkövetkeztetés, hogy ha az itt fentebb kommentelők közül bárki találkozna veled élőben, kedves Nove, nagyon hamar megmondaná bármelyikünk, hogy nárci vagy-e. :) Így nem lehet eldönteni sajna. :)

Emma Paula Keresztanyuja 2017.04.26. 01:14:02

@Nárciszkertész: :-D Nos igen, igen...én viszont egyet értek veled!! Bizony a válaszokat ugyan nem jól elemeztem - öszinteséget tételeztem fel, ami hiba egy nárci esetén - de asszem a Te elemzéseddel kiegészülve már tudjuk... ;-D

novedieci 2017.04.26. 06:43:42

@Nárciszkertész:

Mivel én itt senkire sem szeretnék jó benyomást tenni, kiindulhattunk volna abból, hogy őszinte vagyok, hiszen én kezdeményeztem a beszélgetést mégpedig azért, hogy kicsit tisztába kerüljek saját magammal és a párkapcsolati működésemmel.

Továbbá az is milyen érdekes, hogy feletettél korábban egy kérdést miszerint:

""A viselkedése arrogáns, lekezelő." -Itt megint az a kérdés, hogy szerinted miért gondolják ezt sokan?"

Ezt végülis Emma Paula Keresztanyuja megerősítette; "bár valszeg egy nagyképű majom vagy!"

-ez egy percig nem gond, de nagyon érdekel, mert még nem tudtam megfejteni: a gesztusok, mimika, testbeszéd, hanghordozás, fellépés, stb. ismerete nélkül, csak a verbalitásból kiindulva hol volt az a pont ahol ez a vélemény kialakulhatott?

Legalább ebben segítsetek kérlek.

Nárciszkertész 2017.04.26. 09:44:24

@novedieci: Ne izgulj Nove, nem diagnosztizált itt téged senki nárcinak, ez egyszerűen nem megállapítható így a távolból. Annyival mindenképp előrébb vagyunk, hogy azt biztosan kizártuk,hogy a nőd bordi volna. Nem vontam kétségbe, hogy őszinte válaszokat adtál, egyszerűen annak a rossz érzésemnek adtam hangot, hogy a válaszaid nagyjából az én nárcim szájából is elhangozhattak volna. Éppen ez mutatja remekül, hogy mennyire csapdahelyzet ez a valóságban.
Nem tudom, Keresztanyu szerint mitől tűnsz nagyképű majomnak, ezt majd nyilván megírja neked, én abban érzem a nagyképűséget, hogy mintha erkölcsi fölényben éreznéd magad sokmindenféle emberrel szemben. A gengszterrel, aki úgy sikeres, hogy lop; a nővel szemben,aki azért tart nagyképűnek, mert magázod, de hát ő lám nem érti, hogy ez a tisztelet jele; a nőddel szemben, aki AMÚGY bájos és okos, egész addig, amíg nem őrjöng, de hát meghülyítette a mai felszínes világkép - aminek te fölötte állsz. Simán lehet persze,h tévedek,de mivel azt kérdezted, hogy ez miből szűrhető le az írásodból, hát részemről ezekből. :)

2017.04.26. 09:58:38

Nos, én egy über-hiper kifinomult, intelligens, jól érzékelő, mérhetetlenül szofisztikáltan kegyetlen nárcisz megrágottja vagyok, így vindikálom magamnak a jogot, hogy biztosítsalak róla, hogy NEM vagy Nárcisz (én jobb szeretem sz-el a végén), még akkor se, ha Téged senki nem ért meg jól....mert, hogy a Nárciszt az aktuális táplálék az elején nagyon is megérti, épp ez a beetetés egyik alappillére, hogy a táplálék azért érzi különlegesnek magát, mert..lám-lám ő és csak ő aki ezt a kivételes személy jól megérti. Deduktív logikával, tehát nárciszból ártatlan vagy....de tényleg kicsit beképzelt (Ne haragudj, lécci), mert hogy az igazán nagyon okos emberek minden szinten tudnak kommunikálni (és bárkinek elmagyarázzák még a kvantum elméletet is), szinte szégyellik a nagy eszüket....arra törekedj, hogy ne fitogtasd az eszedet, mert azzal támadást provokálsz és ellen szenvet, amitől aztán szenvedsz. Hagy a pszichológust....pusztán légy szerényebb és élj boldogabbul...
Végezetül, én nőként sorstárs vagyok és hidd el (erre a blogra le merem írni, mert itt mindenki egytől egyig normális okos értelmes ember) aki nagyon okos - még ha meg is értik amit mond - az sajna ebben az egyre butuló és érzéketlenedő világban furcsa állatkának számít és tartanak tőle, mert attól félnek, hogy a másik lenézi őket...kevés ember tudja a helyén kezelni magát...szóval csak nyugi...

novedieci 2017.04.26. 16:47:56

@drlover:

Köszönöm a tapintatos és kedves választ. Hadd kérdezzek még egyet;

Írtad, hogy 'verem magam a tengersok eszemre' -ezt melyik mondatom sugallja? Lehet, hogy itt van a dolog veleje, mert sokan gondolhatják ezt (lásd itt is) mégsincs így.

Az intelligenciára kevélykedni kb. annyira értelmetlen mint a fizikai erőre. Mindig van erősebb ebben is - abban is. Persze, bizonyos szűk területe(ke)n kiemelkedő vagyok, de rengeteg zavaró korlátom van és ennek tudatában még magamnak is visszás lenne ilyesmivel menőzni.

Szóval nem volt ilyen, vagy nem volt tudatos vagy valami félreérthető volt. De ezzel én tényleg rendszeresen találkozom, ezért kérdezem. Ebben az utolsóban segíts légyszíves, most kezd érdekes lenni.

novedieci 2017.04.26. 17:15:14

@Nárciszkertész:

Ok és köszönöm, de jelenleg jobban felkeltette az érdeklődésem, hogy a nagy arcommal szembesültök itt (és nyilván másutt is) többen holott ezt én nem szeretném (már nem szembesülni, hanem, hogy nagy arcom legyen)). Pláne nem szándékosan.

Nem az ellen tiltakozom ha antipatikusnak tűnök, csak meg szeretném fejteni az okát.

Amiről Te írsz: "erkölcsi fölényben éreznéd magad sokmindenféle emberrel szemben. A gengszterrel, aki úgy sikeres, hogy lop" ; -ez például arra példa, hogy nem értik amit mondok, Jelen esetben nálad siklott félre valami. Ha visszaolvasod a mondatot, az arra vonatkozott, hogy felesleges irigyelni a gengszter 'könnyen szerzett' vagyonát mert nyomják a lelkét az elásott áldozatai. Ha itt esetleg valaki fölébe (fölénybe) helyezem magam az max. az irigy ember, nem a gengszter, hiszen én próbálom érteni az ő démonjait.

-vagy a barátnőm aki verbálisan rámtámadt párszor halálosan idilli szituációkban ahol semmi jele sem volt bármi gondnak vagy nehézségnek. És meggyőződéssel gondolom, hogy igen, ez simán fakadhat az istenverése új médiából kieső balfaszságokból. Gondolom ezt mivel nincs más ötletem vagy nem merek drasztikusabbat elképzelni. Ennek az egyenletnek a megfejtésére hogyan jön ki a 'nagyképűség'?

-"a mai felszínes világkép - aminek te fölötte állsz" -nem állok én sehol, de hát ha egyszer tapasztalati úton kiderült, hogy nem igaz...

Mit mondasz?

Nárciszkertész 2017.04.26. 17:42:23

@novedieci: Nem tűnsz antipatikusnak, bocs, ha ez jött át. :-) De alakul ez, mert csökken a nárcifaktorod, és végülis ezért jöttél, nem?
Hát, én abban nem hiszek, hogy a médiából kihulló trutyi képes egy egyébként okos embert úgy elhülyíteni, hogy az ott látottak/hallottak miatt abuzálja verbálisan a pasiját. Itt valamelyik előfeltevés szerintem nem stimmel. Vagy az okosság általad feltételezett mértéke nem stimmel, vagy nem a média miatt hülyült meg idilli helyzetben. Valahol fentebb is írtad,h a társas képességei idővel csökkentek, én sajnos ebben sem hiszek. Az EQ/SQ ugyanúgy viszonylag állandó,mint az IQ. Szerinem nincs olyan, hogy ezt vki random elveszíti. Megint arra gyanakodnék,hogy valahol az előfeltevéseknél - a te róla alkotott előfeltevéseidnél - lehetett a bibi.
Mi lenne amúgy a drasztikusabb, amit nem mersz elképzelni?

Azt írtad vhol szintén az elején, hogy úgy viselkedik veled, mint amit itt olvasol a nárciáldozatoktól. Ez mit takar pontosan, tudnál pár példát írni?

novedieci 2017.04.26. 18:57:58

@Nárciszkertész:

"Mi lenne amúgy a drasztikusabb, amit nem mersz elképzelni?" -hát, hogy hibás az előfeltevés és komoly a baj egy vagy több téren)

" Ez mit takar pontosan, tudnál pár példát írni?" -amit írtam először, hogy az ismertetőjegyekre mik a válaszaim, ill. az azokhoz fűződő viszonyára is gondoltam.

Értem, hogy túl absztrakt amiket írtam, és megfelelő feedback vagy bizonyíték nélkül valami habókos marhaságnak, nagyképűségnek (de legalábbis nárcisztikus személyiségzavar-gyanúsnak), de vele megosztottam mindent, látta, jött velem, találkozott az ezekhez a dolgokhoz köthető emberekkel.

Viszont amikor kitört, akkor a viselkedése azt sugalmazta, hogy ugyanezen információk kapcsán minimum az elnyomó pszichopata kínzója vagyok. Persze amikor egy ilyen roham alatt rákérdeztem, hogy akkor mit nem ért, akkor kb. fogcsikorgatva elmondta hogy mennyire érti ezt, tisztel felnéz satöbbi. Nnna ilyenkor még jobban beszartam, hogy én ilyen volnék, hogy KGB-módszerek szerint felmondja a nőm amiről azt gondolja, hogy hallani akarom? Mint a rabszolgasorsban.

De az is olyan érdekes volt, hogy amikor láttam, hogy baj van, akkor hiába kérleltem, hogy kérdezzen ha nem biztos valamiben, vagy nem vagyok neki hiteles; -soha egy kérdést nem tett fel.

Nárciszkertész 2017.04.26. 21:18:07

@novedieci: Nyugi már :D Nem vagy túl absztrakt (a fentiekből elég valószínűnek tűnik, hogy itt mindenkinek van arról papírja, hogy tud írni-olvasni :D), csak már elvesztettem a fonalat, hogy ki mit és mikor írt.

Valahogy ez sehogy sem hangzik jól. Valami elég nagy porszem lehet a gépezetben, mondjuk ezt nem mi fogjuk itt megoldani...

Az elején nyilván legalább látszólag megfelelt az előfeltevés a valóságnak, nem? Hirtelen változott? Milyen időintervallumról beszélünk egyébként?

kismokus41 2017.05.03. 12:05:31

Ez a lényeg:
"Az egyetlen pont, ahol tetten érheted a mátrixot, és beláthatsz a színfalak mögé, az a nárci szavai és tettei között tátongó értelmezhetetlen méretű szakadék."
Köszönöm!

cukrostakony 2018.03.31. 19:16:12

Most kezdem megérteni mit is értesz a Mátrixban létezésen. Ezt én úgy fogalmaztam meg, hogy kreál magának egy másik világot. Egy alternatív valóságot amiben minden más egy kicsit. Egy darabig ez nem vehető észre. Vagyis nagyon nehezen vehető észre. Aztán valahogy mindig kilóg a kezed az alternatív valóság-burokból. Áh hülye vagy! Aztán kilóg a másik kezed is... Áh, minek keresed magadnak a bajt!
Aztán kikerül a fejed is, és akkor minden erejével azon lesz, hogy takarodj kifelé mert te gonosz banya, mindig is egy hárpia voltál, túl jó neked amit eddig is kaptál....

Jól értem a dolgot?
süti beállítások módosítása