Minden szakirodalom nagy vörös betűkkel tolja eléd, hogy ha meg akarsz szabadulni egy nárcitól, akkor az első, második, és akárhanyadik szabály az, hogy NO CONTACT. Azaz töröld az életedből, szakíts meg vele minden kapcsolatot és lehetséges kapcsolódási pontot. Ha ő keres, ne reagálj. Semmit. Sajnos a kelleténél sokkal több olyan helyzet van, amikor ezt nem teheted meg, csak annyit tehetsz, hogy minimalizálod a károkat, vagyis a vele való kommunikációt.

Amikor frissen szabadulsz egy nárci óvó és védő karjai közül, ennek a szabálynak a létfontosságú, és a saját életedet és józan eszedet mentő szükségességét nem fogod belátni (bár azt fogod állítani, hogy érted és belátod).

Vagy azért nem, mert azt fogod hinni, hogy te akkor is megmented saját magától, és bár ugyan ez még senkinek nem sikerült, majd te - a saját akarata ellenére is - bele fogod operálni az igazi, érző hús szívet annak a bádogdarabnak a helyére, ami a mellkasában van.

Vagy pedig azért nem, mert dolgozik benned az igazságérzeted, és igenis bele akarod verni az orrát a saját mocskába, hogy legalább egyszer, egyetlen egyszer fájjon neki is annyira, amennyire neked fájt.

Bármelyik megoldást választod is a fenti két lehetőség közül, jó, ha tudod, hogy ez sajnos azt jelenti, hogy még mindig ő rángat egy hosszú dróton, hiába hiszed eltökélten és meggyőződéssel, hogy már nem. De igen. Ezekkel egy olyan utcába mész bele, aminek az elején van 1 db behajtani tilos tábla, 1 db mindkét irányból behajtani tilos tábla, 1 db zsákutca tábla, 1 db fénysorompó, ÉS el van barikádozva egy kordonnal. De nem baj, te majd jobban tudod, akkor is belemész.

(Drága blogolvasó, aki idáig eljutottál - nyilván azért, mert érintett vagy: nem szórakozom rajtad, mert ez egyáltalán nem vicces. De őszintén tedd föl a kezed kérlek, ha nem ismerősek a fentiek. Aha, nem tetted föl sajnos, innen látom.)

Igen, eleinte nagyon nehéz, hogy ne akarj igazságot tenni, ne akard elmondani neki, ne akard megmagyarázni neki, hogy amit elkövetett, az az aljasságok aljassága. Nagyon nehéz, mert veled TÉNYLEG égbekiáltó igazságtalanság történt. A(z elvileg) legmélyebb emberi kapcsolatodban visszaélt a bizalmaddal, elárult, megcsalt, kihasznált, kizsákmányolt, pókerarccal lehazudta a csillagokat is az égről az az ember, akit szerettél, és aki mélyen a szemedbe nézve azt állította, hogy szeret. Mindegy, hogy ez az ember az anyád, az apád, a testvéred vagy a társad volt. Nem volt az, csak te hitted azt. Egyszerre rúgott gyomron, torkon, hátba, és rúgta ki alólad a lábad. Ami veled történt, az súlyos és durva abúzus, és mint minden abúzus, vérlázítóan igazságtalan.

DE: neked ez akármennyire fáj is, akármennyire szenvedsz is emiatt, tudjad, hogy neki nem fáj, soha nem is fájt, és nem is fog fájni. Ami neki fáj, az az, hogy te milyen csúnyán, gonosz módon elbántál vele, milyen érzéketlen vagy, mennyire kétségbeejtő, amit vele tettél, és mennyire félreismert téged, te önző, ronda, buta, ördögi boszorkány. Igen, ettől még vérlázítóbb, hiszen te tudod, hogy a valóság és a kézzelfogható fizikailag létező tények tökéletesen ellentétesek azzal, amit ő valóságnak és tényeknek GONDOL. És ami még szörnyűbb, hogy a saját valóságát hiszi egyetlen valóságnak. Terjeszti is rólad, persze, és egyre többen adják alá a lovat ehhez. És akkor mi van?

Őt zavarja, ha elmondod neki, hogy sem a valóság, sem a tények nem igazolják az ő szürreális elmeszüleményeit? Nem.

Lámpa fog gyúlni a fejében, ha elmondod neki, hogy mit tett veled? Nem.

Szar neki ez? Nem.

Fáj neki? Nem.

És neked? Zavar? Szar? Fáj? Gyűlölöd? Örülnél, ha valami nagyon csúnyát tehetnél vele? Igen, igen, igen. Nagyszerű. Az van, hogy ennek ő örül. Hogy miért? Hát azért, mert addig is vele foglalkozol.

A nárci lényegileg, legbelül egy magányos kisgyerek, aki úgy éhezik a figyelmed után, mint egy valódi hús-vér éhező a száraz kenyérmorzsa után. Ahogyan a kisgyereknek is teljesen mindegy, hogy milyen típusú figyelmet kap a felnőttől, akire rászorul, éppen úgy a nárcinak is mindegy. A legjobb neki természetesen az, amikor pálmalegyezővel körbelegyezgeted, simogatod a törékeny lelkét, lépkedsz a tojásokon, hogy neki jobb legyen, áhítatosan rajongsz érte, és pislogva csodálod a nap 24 órájában. Persze, hogy ez a legjobb: a pozitív figyelem, csudajó. De ha ezt nem kaphatja meg, mert rájössz végre, hogy miben élsz, és meglépsz mellőle, neki a napi betevő figyelemadagjához akkor is hozzá kell jutnia, egészen egyszerűen azért, mert ő tényleg ebből él. Semmi más nem élteti, mint a másik ember figyelme. És ha nem vigyázol - márpedig az elején biztosan nem fogsz, de még akkor sem, amikor már azt hiszed, hogy mindent tudsz a nárcizmusról -, akkor azután is rá fogsz figyelni, amikor már azt hitted, hogy megléptél. Mert ő provokálni fog, minden létező és elképzelhető módszerrel el fogja akarni érni, hogy ideges legyél, hogy felhúzd magad, hogy csakazértis megmutasd, hogy üvölts, hogy kétszáz legyen a vérnyomásod. Hogy MINDENKÉPPEN azzal kelljen töltened az idődet, hogy

- már megint (valójában pontosítsunk: még mindig) helyette lapátolod a szart,

- helyette oldod meg a problémákat (mert generálni fog olyanokat, amikhez mindenképpen közöd lesz, és semmiképpen nem fogsz tudni kimászni alóluk, pláne azért nem, mert ő viszont kimászik, és már a konzenzcsíkját sem látod. Te meg állsz ott a hegynyi szar alatt, mint Atlasz a vállán a világgal);

- neki magyarázod, hogy éppen megint a lelkedben tapicskál;

- neki magyarázod, hogy már megint egy orbitális idióta…stbstbstb.

Mindegy mi a módszer, a lényeg, hogy megkapja a figyelmedet. Ez a negatív figyelem. De neki mindegy az előjel, a figyelem az figyelem, és kész. És az övé. Mert azt az időt, amit mindezekkel eltöltesz, valójában vele töltöd. És ezt már megint (vagyis: még mindig) tőled veszi el.

Miközben bombabiztos meggyőződésed, hogy már túlvagy rajta. Kap tőled figyelmet? Bármekkorát? Bármilyen előjelűt? Ha a válasz igen, akkor nem, nem vagy túl rajta.

Tanuld meg megkülönböztetni az éhezőt az éhezőtől: adj annak, aki kenyeret kér, de soha, még tévedésből se adj annak, aki a lelkedet akarja. A valódi éhező jóllakik a kenyérrel, de az energiavámpír, aki a lelkedet akarja, soha, de soha nem tud eleget kapni belőled ahhoz, hogy elég legyen neki. Nincs gyomra, nem tudja teleenni magát. Ez az ő valódi és súlyos nyomora, neked azonban nem kötelező ehhez sem asszisztálnod, sem ebbe belehalnod.