Az utóbbi években egyre többen és egyre többféleképpen foglalkoznak a nárcizmus jelenségével. Gombaként szaporodnak a neten az erről szóló ismeretterjesztő vagy félbulvár cikkek. Ha érintett vagy, vagyis volt szerencséd ilyen párkapcsolathoz, szülőhöz, testvérhez, baráthoz, munkatárshoz, akkor ezeknek a cikkeknek pont az első 2 mondatából tudni fogod, hogy az iromány szerzőjének volt-e már életében szerencséje nárcihoz.

Az, amit a hivatalos tankönyvek és az ismeretterjesztőnek szánt konyhapszichológiai cikkek a nárcizmusról írnak, önmagukban félrevezetőek. Azért félrevezetőek, mert a személyiségzavar jellemzői valóban azok, amelyeket ezek a cikkek felsorolnak, DE (nagyon nagy DE) ezek a hétköznapokban egyáltalán nem nyilvánvalóak, mert nem az ezekben leírt formájukban jelennek meg. Éppen ezért ezekből a cikkekből pontosan a lényeg hiányzik, ami hozzásegítene ahhoz, hogy felismerd, ha nárcival van dolgod.

Azokat a cikkeket, amelyek leírják, hogy a nárcisztikus „szerelmes magába”, "önimádó", valamint egyszerűen bekontrollcézik neked a nárcisztikus személyiségzavar klinikai kórképének jellemzőit, BIZTOS, hogy olyan személyek írták, akik csak tankönyvből láttak nárcisztikust. Először is: a nárcizmus olyan, mint az autizmus, vagyis spektrumzavar. Az enyhétől a patológiásig bármi lehet. Másodszor: nem betegség, hanem személyiségzavar. Harmadszor: sajnos nem gyógyítható, laikusként meg se próbáld. Képzett feketeöves szakembereknek is kihívás.

További zavart okoz az erőben, amikor ezek a cikkek leírják, hogy a nárcizmus jó dolog is lehet. Valóban, de azt úgy hívjuk: egészséges nárcizmus. Ez olyan, mint a szelíd meg a vadgesztenye: hiába néz ki ugyanúgy, biológiailag semmi közük egymáshoz. Az egyik mérgező, a másik ehető. A nárcisztikus ember (csakúgy, ahogy többnyire az áldozata is) ennek az egészséges nárcizmusnak a hiányától szenved. Az egészséges nárcizmusról bővebben is fogok majd szót ejteni.

A közhiedelemmel és a konyhapszichológiai elmélkedésekkel ellentétben a nárcisztikus nem feltétlenül posztol óránként új szelfit a fészbukon (a hangsúly mindig a feltételességen van: posztolHAT, de nem feltétlenül teszi ezt); nem mindig és mindenhol van a középpontban (lehet, hogy ott van, de nem feltétlenül); nem „szerelmes magába” (nos, azért nem, mert valójában utálja magát); nem nyilvánvalóan önző (a hangsúly a nyilvánvalón: önző, naná, de nem veszed észre. Pénzt ad a koldusnak, de nem azért, hogy a koldusnak jobb legyen, hanem azért, hogy te megdicsérd érte, amiért ő ilyen jó).

A nárcisztikus személyiségzavar hivatalos meghatározása szerint az alábbiak vonatkoznak a patológiásan nárcisztikus emberre:

1. Felnagyítja és eltúlozza saját személyének fontosságát, ami nem felel meg a valóságnak.
2. Gyakran fantáziál óriási szerencséről, gazdagságról, hatalomról, szépségről vagy szerelemről.
3. Azt képzeli, hogy különleges személy, akit csak a kiválasztottak érthetnek meg.
4. Fokozottan igényli, hogy csodálják.
5. Úgy érzi, megilletik bizonyos dolgok és/vagy feljogosítva érzi magát olyasmire, amire más nem.
6. Hajlamos bűntudat és lelkiismeret-furdalás nélkül kihasználni másokat.
7. Csekély empátiával rendelkezik.
8. Hajlamos az irigységre, és arra, hogy azt gondolja, mások irigylik.
9. A viselkedése arrogáns, lekezelő.

Ha ezt így elolvasod, az az első reakciód, hogy ez egy elviselhetetlenül egoista és kibírhatatlan ember, szerencsére ilyennel úgysem áll szóba senki, pláne nem te. Sajnos itt van az a bizonyos kutya elásva. Amikor én a fenti 9 pontot először olvastam, már évek óta egy nárcival éltem együtt, és a 9 pont elolvasása után sem gyúlt fény a fejemben, hogy hoppá, miben is élek. Azért nem, mert a mindennapokban ezek a jegyek egészen másféle, egészen banális, egészen rejtett, egészen körülményes módon jelentkeznek. Még ha pszichológus/pszichiáter vagy, akkor is nehezen jössz rá, hogy mivel van dolgod, mert a nárci Oscar-díjas színész (ld. pl. ezt a blogot, amit egy nárcisztikus abúzust elszenvedett pszichológus ír). Ezek a dolgok nem látszanak sem elsőre, sem másodikra. A nárcisztikus ember első, második és századik ránézésre sem hasonlít egy messziről elkerülnivaló súlyos személyiségzavarral küzdő veszélyes emberre. Ha szerencséd van, százegyedik ránézésre derengeni kezd valami.

Borzasztóan fontos és életmentő lehet megérteni, hogy ha nem tudod, mit kell nézni, nem fogod magadtól észrevenni a nárcizmust akkor sem, ha okos vagy és jó emberismerő(nek tartod magad). „Velem ez nem történhet meg.” De megtörténhet. Ezt úgysem hiszed el, amíg bele nem kerülsz egy ilyenbe. Hidd el, ha nárcisztikussal van dolgod, nagyon-nagyon nehéz észrevenni, hogy VALÓJÁBAN kivel élsz és miben. A valódi nárcisztikus soha nem nyíltan és egyértelműen viseli ezeket a jegyeket. Ő a sorok között nárcisztikus. Nem tudod rábizonyítani, mert kicsúszik a kezedből.

Ha a blog olvasása közben azt érzed, hogy ezek neked is ismerősek valahonnan, akkor helló, üdv a klubban. Olvass tovább, olvass sokat a témában. Tanulj meg a sorok között olvasni, figyeld a nárci szavait és hasonlítsd össze a tetteivel. Nincs köztük összefüggés? Helló, üdv a klubban. Irány a könyvesbolt, vedd meg a vonatkozó szakirodalmat.

Ezt: Tuija Välipakka - Arja Lehtosaari: A lélek meggyilkolásának 100 módja. Nárcisztikus személyek áldozatai mesélnek.

És ezt: Steven Carter - Julia Sokol: Segítség, a párom narcisztikus!

Ha úgy érzed, te is írhattad volna ezeket a könyveket, akkor szedd a sátorfád és menekülj. Mindegy merre, mindegy, hogy nem látod, merre van az előre, de menekülj. A nárcizmus nem gyógyítható.