Teljesen mindegy, hogy a nárci előtti életedben mennyire voltál kreatív, aktív, produktív, hatékony vagy ügyes. Ha egy nárcival élsz, az életed attól kezdve egy szűk, sötét, fullasztó és nyomasztó kórházi folyosóvá változik. Te meg ülsz a piros pecsétes, agyonmosott, feslett szélű kórházi ruhádban (a pecsét szövege: elmegyógyintézet, zártosztály) a fémlábú narancssárga műanyagszékeken, és egyenletes tempóban dülöngélsz előre-hátra 37,5 fokos szögben. Közben számolod a fekete-fehér kórházi csempéket. A feketékből van több. Ha nem számolod bele azt a 3 fehéret, ami leesett a falról.

Minden nárci energiavámpír. Kegyetlenül leszedál, de nem azért, hogy az energiádat fölhasználja, és abból építsen magának várat, hanem azért és csak azért, hogy tőled elvegye. Ha neki sosem lehetett az élete boldog, nyugodt vagy sikeres, akkor a tied se legyen az. Rajtad áll bosszút az egész emberiség összes ellene elkövetett bűnéért.

Ahogyan a nárciság összes apró összetevőjét, úgy ezt is nehezen veszed észre. Sokáig, túl sokáig hiszed azt, hogy az állandó fáradtságod, a karikás szemeid, a hetente egy összetört kávéscsésze (ami egyszerűen kiesik a kezedből reggelente, pedig te azt hitted, hogy fogod), a letargia, a „majd holnap elintézem” hozzáállás, a munkáid halogatása, az általános lelassultság, az elképesztő méretet öltő időhiány, az mind annak a következménye, hogy gyerekeid lettek/túl sokat dolgozol/túl sokat dolgozol ÉS gyerekeid lettek. Ennek a számlájára írod, hogy állandóan ideges vagy és feszült, hogy a legapróbb kellemetlenség is képes egész napra kiborítani; hogy kiabálsz a gyerekeiddel; hogy üvöltesz az idióta barommal, amelyik index nélkül vágott be eléd az autópályán; hogy mindenben bizonytalan vagy, és a legegyszerűbb dologban is képtelen vagy dönteni, hogy a pokolba kívánod az összes családtagodat és barátodat, akik neked szeretnék elmesélni a problémájukat (hát nincs a világon senki más, csak én, akinek sírni lehet??? Na, ez már végképp egy kicsit sok.). Olyan ólmos álmosság tör rád naponta többször, teljesen random időpontokban, hogy akármit csinálsz, leragad a szemed és úgy marad.

Egy állandó repetitív mókuskerék az életed, de következetesen azt gondolod, hogy hát mindenkié az, mindenki rohan, mindenki elfoglalt, ez így van rendjén. A nárcid is megerősít ebben, naponta elmondja, hogy igen, ez most egy milyen nehéz időszak, de hát mindenkinek az (főleg neki), de majd HOLNAP biztosan jobb lesz, és jön a Kánaán. És hogy ő addig is mindenben támogat téged, hiszen látja, hogy mennyire kimerült vagy. Annak ellenére támogat téged mindenben, hogy neki egyébként sokkal nehezebb, mindig is sokkal nehezebb volt, és amúgy nem nagyon érti, hogy mi a problémád, amikor neked nagyon könnyű életed van, hiszen ő mindent biztosít a boldogságodhoz. Ezért is van az, hogy ő MIATTAD ennyire fáradt, de persze ezt az áldozatot hősiesen vállalja érted. Közben egész nap az erőfeszítéstől gyöngyöző homlokát törölgeti, és mivel te látod, hogy mennyire megviseli a sok erőfeszítés, amit érted tesz, ezért még dupla annyit igyekszel beletolni a közös(nek gondolt) életetekbe, hogy könnyíts a terhein.

Állandó lelkiismeretfurdalásod van attól, hogy a lassúságod, feszültséged, idegességed, halogatásod, fáradtságod miatt nem teljesítesz jól az életed egyetlen területén sem: szar anya vagy, szar feleség vagy, szar barát vagy, szar munkaerő vagy. Azt sem tudod, mihez kapjál, hogy legalább valahol betömj egy-egy kisebb lyukat a körülötted tátongó 100-ból.

Aztán amikor valami bárgyú ötlettől vezérelve fogsz egy papírt, és fölírod, hogy mi minden szerepel azon az oldalon, amit ő tett bele az életetekbe hősies küzdelemmel és gyöngyöző homlokkal, és mi szerepel azon, amit te raktál bele (nem mész bele apróságokba, csak a nagyobbacska tételeket jegyzed föl), akkor nagyon meglepődsz, mert kiderül, hogy az egyik oldalon huszonháromszor olyan hosszú a lista, mint a másikon. Nem, nem az ő oldalán.

Azt, hogy mennyire voltál leszedálva, és hogy ez mennyire nem volt normális, akkor fogod megtudni, amikor kiugrasz, és kiderül, hogy gyerekestül, egyedülálló szülőként, kétszer annyi munkahelyi és otthoni melóval is sokkal több időd van mindenre, könnyebb az életed, soha nem vagy késésben, nincsenek elmaradt munkáid, és hirtelen van időd olyan luxusdolgokra is, mint például olvasni csak úgy, a fotelben ücsörögve.