Minden nárci Oscar-díjas színész, olyan, mint egy kaméleon: szükség és tetszés szerint bármilyen szerepet (majdnem) hibátlanul el tud játszani. Annyira meggyőző alakítást nyújt a „gondos apa”, „szerető férj”…stb. szerepekben, hogy senki meg nem mondaná, hogy a színfalak mögött nem egészen ez történik. Sőt, aki nem él veletek, azt gondolja, hogy neked milyen jó dolgod van, tuti tiszta cukrostakony az életetek, mert ő biztos mennyit segít. Az álsegítség a mulasztás bűnei közé tartozik.

A meggyőző alakítást egyébként elég sokáig te is bekajálod, mert tényleg megdöbbentően meggyőző. A nárci jelen van, amikor szükséged van rá, segít, amikor szükséged van rá. Legalábbis szavakban erről biztosít nagy vehemenciával és átéléssel. Te meg nem érted, hogy hogyan lehetséges, hogy miközben rendszeresen elmondja, hogy bármikor és bármiben számíthatsz rá, mégis állandóan az a homályos érzésed van, hogy tulajdonképpen soha és semmiben nem számíthatsz rá. Állandóan görcsben van a gyomrod, hogy vajon már megint egyedül kell-e megoldanod az életet. Abszolút nem lehetsz benne biztos, hogy ott lesz-e, amikor megígérte; hogy megcsinálja-e, amit kértél; hogy melletted fog-e állni, amikor bajba kerülsz; hogy kiáll-e érted vagy a gyerekeiért, amikor gáz van; hogy fog-e mentőt hívni, amikor rosszul vagy. Sőt, nemhogy nem lehetsz benne biztos, hanem sorozatosan azt tapasztalod, hogy valójában sosincs ott, amikor igazán fontos lenne.

Amikor mégis ott van, abban sincs sok köszönet. Mert a jelenléte áljelenlét, és a segítsége álsegítség.

Orvosi vizsgálatra kell vinned a gyerekeidet, messzire kell menni, ott előreláthatólag sokat kell várni, a vizsgálat pedig hosszú lesz és fájdalmas, a kisebbiknek legalább egy evésidő is bele fog esni ebbe az időszakba (még szoptatod). Mindehhez tél van (értsd: a föl-alá öltöztetés a többi probléma nélkül önmagában is kihívás). Végiggondolod, hogy hogyan fogod mindezt mégis megoldani. Elsőre föl sem merül, hogy esetleg apja is van a gyerekeidnek, mert megszoktad, hogy az apjuk véres verítékkel keresi a megélhetésetekhez a pénzt, 0-24-ben dolgozik, és amikor mégsem, akkor borzasztóan fáradt, szóval nem várhatod el tőle, hogy még ebben is segítsen neked. Végül, mindenféle haditervek végigzongorázása után nyilvánvalóan érzékeled, hogy az előtted álló problémahalmazt sehogyan sem fogod tudni egyedül kivitelezni, mert túl nagy és túl összetett. Ezért időben (3 héttel korábban) bejelented a nárcidnak, hogy lesz ez a vizsgálat egyszerre mindkét gyereknek, és ezért meg ezért szeretnéd, ha veletek menne. Őrület, de - hiába nyilvánvaló - még alaposan meg is indoklod, hogy miért nagyon muszáj, hogy jöjjön, és azt is részletesen elmagyarázod, hogy nagyon szégyelled magad, amiért egyedül nem tudod ezt megoldani, és tudod, hogy neki ez nagy teher, meg hogy akkor egy fél nap kiesik neki, és nem fog tudni dolgozni. Ő kedvesen lesajnáló mosollyal nyugtázza, hogy hát igen, valóban kicsit gáz, hogy ezt nem tudod egyedül megoldani, de azért ne aggódj, természetesen ő segít neked, még úgy is, hogy ez neki most egyébként nagy időveszteség.

Amikor elérkezik a vizsgálat napja, mindent összekészítesz, végiggondolsz és összepakolsz, a gyerekeket is, szóval elintézed a piszkos munkát, beteszed a gyerekeket a kocsiba, ahol vártok a nárcidra fél órát (overállban, csizmában, mivel tél van, ugye), mert még pont eszébe jutott valami sürgős. Amikor megérkeztek a kórházba, a következő fog történni: te levetkőzteted a gyerekeket, sapka-sál-kesztyű-overáll-csizma le, a kisebbik útközben bepisilt, és átázott a ruhája (az autósülés is egyébként), úgyhogy neki komplett ruhacsere. Mivel tele a váróterem, a gardróbnyi cuccot a nárcid kezébe nyomod, hogy keressen neki fogast. A nagyobbik közben elkószált, ezért a félig fölöltöztetett kisebbiket a hónod alá csapod, és visszahozod a nagyot. Befejezed az átöltöztetést, közben fél kézzel fogod a nagyot, hogy ne kószáljon el újra. Miután mindenki a benti hőmérsékletnek megfelelő öltözékben van (kivéve téged, mert te még télikabátban), megpróbálod őket szórakoztatni addig a 2 óráig, amíg sorra kerültök. 2 óra nagyon sok idő, hogy mennyire, azt most elég jól megtudod. A nárcid közben áll az overállokkal a kezében, és nézi a falat. Amikor már épp sorra kerülnétek, a kisebbik éktelen üvöltésbe kezd, nyilván megéhezett, várható volt. Na, nem baj, amíg megeteted a kisebbiket, a nagyobbal bemegy az apukája, legalább ő legyen túl rajta. Mondod neki, hogy ezt kéne csinálni, mert az üvöltő kisebbiket muszáj megetetni, így nem fogják tudni megvizsgálni. Erre a nárcid: hát az nem lesz jó, mert hova tegye le a kabátokat, és amúgy is, a vizsgálat fájdalmas, a gyereknek az anyjára van szüksége. Okéoké, akkor majd a kisebbik vár, eszik később, csak nem fog éhen halni.

Beviszed az üvöltő és éhes gyereket, közben nyugtatod a másikat, aki retteg a vizsgálattól. A vizsgálat alatt az éhes végig üvölt, de addigra a másik is üvölt, mert őt vizsgálják. Fél kézzel próbálod nyugtatni azt, amelyiket épp vizsgálják, miközben a másik kezeddel tartod a szintén üvöltő másikat. A nárcid az ajtóban áll a kezében a kabátokkal. Aztán vizsgálják a másikat, már úgyis üvölt, mindegy, az egyiket addig megpróbálod megvigasztalni. Közben az orvos kitartóan beszél hozzád, és magyarázza, hogy mi a szituáció, te veszettül igyekszel figyelni, kicsit nehéz, főleg mert nem hallasz semmit, kicsit nagy az alapzaj. 45 perc elteltével mindenki megvizsgálva, az orvos nyújtja feléd a vizsgálati papírt. Nincs szabad kezed, tele van a gyerekekkel. Orvos felismeri a helyzetet, majd megpróbálja a nárcid kezébe adni a papírt. Nincs szabad kezem, mondja a nárci, ezért az orvos feladja, és a hónod alá dugja a papírt. Kimentek, megeteted a kisebbiket, addig a nagyobbik a térdeden ül, aztán mindenkit fölöltöztetsz a megfelelő ruhadarabokba (magadat nem kell, még mindig télikabátban vagy), és végül hazajuttok.

Mire hazaértek, úgy érzed magad, mint akin átment az úthenger. Utána már csak egy hétig hallgatod, hogy emiatt az egész napos kiruccanás alatt - amit lám-lám, nélküle is meg tudtál volna oldani, hiszen a kabátok tartásához ő igazán nem kellett volna, hiszen volt fogas is - mennyire elmaradt a nárcid a munkájával. Te kérsz elnézést, legközelebb még jobban meggondolod, hogy szólj-e neki, ha szükségét érzed a jelenlétének.

A nárci jelenléte tehát áljelenlét, a segítsége álsegítség. Az évek során megszokod, hogy csak magadra számíthatsz. Végülis remek, mert nagyon jól előkészít ez az időszak arra, amikor otthagy/otthagyod, és egyedülálló anyaként kell megoldanod az életet. Azt fogod meglepve tapasztalni, hogy sokkal jobban megy, mint addig, amíg feltétel nélkül és mindig számíthattál a nárcid segítségére.

Na igen. Mert a valójában hátráltató álsegítsége nélkül az élet is egyszerűbb.