Minden bántalmazó kapcsolat, minden diktatúra, minden szerfüggőség, minden „önként vállalt” rabság mechanizmusa mögött ugyanaz a mintázat. Az elején nem látszik. Pillanatnyilag jó ötletnek tűnt. Te nyitod ki a kaput a trójai falónak. Saját bájos kis kacsóddal, teljesen szabad akaratodból.

A trójai faló egy rendkívül kedves ajándék. Szép, mívesen kidolgozott, meglepő, de megnyerő és meggyőző, csodálatos és gyönyörű. Beengeded, persze. Ja, az ellenség van benne, kinyír mindenkit, hát tetszettek volna elolvasni még időben a használati utasítást, ott volt az apróbetűben, nem titkolta senki. Sajnos mire a falóból kiugrál az ellenség, már rég késő.

A csodálatos cukrostakony időszak után, amikor már bízol, szeretsz és hiszel benne, hogy működni fog, úgy vág pofán a trójai falóból egy pillanat alatt kiugró vassisakos, hogy a fal adja a másikat. Aztán persze magadhoz térsz, összeszeded magad és körülnézel, a vassisakos meg ott áll melletted, kedvesen mosolyog és felsegít. Furcsállod, mert úgy rémlik, hogy ő kent a falhoz. Megkérdezed, heves tiltakozás. Dehogy ő volt, ezek a vassisakok annyira egyformák, összekeverted valakivel. Ja, ha nem ő volt, akkor jó. Cukrostakony újabb felvonás. Aztán megint a falon landolsz, nem ő volt, dehogy, csak a vassisakok egyformák. A sokadik felvonás után egészen automatikussá válik a rendszer, őt már meg sem kérdezed, hogy nem ő volt-e, mert dehogy, hogy lett volna ő, olyan rendes ember. Hálás is vagy érte.

Amikor felismered, hogy bántalmazó kapcsolatban/diktatúrában/súlyos függősében élsz, addigra már szükségszerűen és elkerülhetetlenül régesrég nyakig ülsz a trutyiban. Mire odáig jutsz, hogy felismered, hogy amiben élsz, az súlyosan veszélyezteti a testi és lelki épségedet is, addigra a testi lelki épséged egy része már rég le is lett építve. A nárcival való kapcsolatban a nárci ott támad, ahol a legkevésbé várnád, és úgy, ahogyan a legjobban fáj. Módszeresen és szisztematikusan építi le az önvédelmi mechanizmusaidat, a védvonalaidat, a menekülési útvonalaidat, a lehetőségeidet, az önbecsülésedet. Mire feleszmélsz, már nem nullát mutat a mutató. Addigra már rég egy mélységesen mély gödör alján ülsz a béka feneke alatt. Mégcsak nem is a nulláról kell tehát kimásznod és mindent elölről kezdened, hanem olyan mélységekből, amit korábban el sem tudtál képzelni. Mindezt pedig olyan legyengített állapotban kell megtenned, amiben mázlid van, ha a kezed-lábad csak összetörve van, és nem amputálva. Mármint mind a négy egyszerre, naná. Hát ezért nem szállsz ki előbb, sőt, ezért van, aki soha nem tud kiszállni. Kezek és lábak nélkül a gödör aljáról egyedül kimászni meglehetősen embert próbáló feladat (EZÉRT szemétség az áldozathibáztatás minden formája. A „de miért nem szálltál ki előbb” is áldozathibáztatás.).

A nárcival való szakítás önmagában is rendkívül megterhelő. Olyan, mint a szülés: lehet, hogy sokan mondták már neked, hogy az nagyon fáj, de hogy az a nagyon valójában leírhatatlan és elképzelhetetlen, azt nem gondoltad. A nárcival való szakításra sem lehet felkészülni. Az nem elég, hogy tudod: nem lesz egyszerű. Leírhatatlan és elképzelhetetlen lesz, amit át fogsz élni. Kezek és lábak nélkül éled át, ne feledjük. Amikor rájössz végre, hogyan lehet végtagok nélkül is kimászni a gödör aljából, akkor ő, akinek minden végtagja ép, ügyesen minden megtett centiméteredet azzal fogja jutalmazni, hogy jól beléd rúg. Erre sajnos nem lehet felkészülni, hiába tudod az agyaddal, hogy ez fog történni. Ha még ráadásul nem szólt előre senki (például azért, mert amikor elindulsz kifelé, még fogalmad sincs, hogy pontosan miből próbálsz kimászni), mint a szülésnél, hogy drága szívem, ez sajnos fájni fog, akkor ráadásul a meglepetés erejével is fog hatni a dolog. És a fájdalom, ami felkészületlenül ér, sokkal jobban fáj, mint az, amiről tudod, hogy bekövetkezik.

Ha valamilyen csoda folytán sikerül mégis kimásznod a gödörből, akkor továbbra se feledjük, hogy a kezeid és a lábaid még mindig nem nőttek vissza. A nárcid viszont nem fog beletörődni abba, hogy éppen próbálsz meglépni. Neki épek a végtagjai, és ne feledjük azt sem, hogy neki nem fáj semmi. Neked viszont eléggé. A végtagjaid hiánya a legkevésbé, de az, hogy egy köréd épített hamis valóságban éltél, és végig hazudott neked, akiben bíztál, na az eléggé fog fájni.

Tehát: egy eleve leszedált, legyengített állapotban kell kimásznod a mély gödör aljáról úgy, hogy ha kimásztál, még messze nincs vége. Továbbra is erősnek kell lenni és maradni, hiszen még jó messzire el kell tudni távolodni a falótól és a vassisakostól. Ő pedig, mivel neki minden végtagja ép és semmi sem drága, könnyedén fogja tartani a tempót, és a sarkadban lesz állandóan. Csináltathatsz művégtagokat, de azokat még meg kell tanulnod használni. Akkor van esélyed, ha már úgy tudod őket használni, mint az igazi régieket. Addig még jónéhányszor ki fogja rúgni alólad.