12 évet vett el az életemből ...utólag visszagondolva hihetetlen, hogy eddig bírtam. Ha másra nem, arra jó volt, hogy már messziről felismerem ezt a típust és még csak véletlenül sem kerülök semmiféle kapcsolatba vele.
Olvasom, olvasom ezt a blogot es egyre inkabb azt latom, hogy itt csupan annyi tortent, hogy a blogger osszejott a velhetoen "helyespasee" fickoval, aki mivel tokeletesen tisztaban van a helyespasisagaval kb. barmit megtehetett vele, amit csak akart, mert a blogger - gondolvan, hogy ilyen jot sosem fog talalni maga melle - meg azt is lenyelte volna, ha a hatan ugral...
Egy karakan no mar ezeknek a tizedeert ugy kivagta volna a joembert, mint macskat sz..ni..
Ismét kísérteties a hasonlóság...az én nárciszomnak a páratlan években volt valakije .De lehet, hogy a párosakban is, csak azokról nem tudtam. És amikor rájöttem ,még azt is elérte, hogy én érezzem rosszul magam, nekem kellett magyarázkodnom: miért , milyen jogon nézek bele a telefonjába ? Normál esetben eszembe sem jutna, mindenkinek jár a magánszféra, de már nem bírtam tovább a hazudozást, azt, hogy teljesen hülyére vesz. Igen, ő is vitte mindenhová a telefonját, ha hazaért, az volt az első,hogy lehalkította, a barátnőit különböző álneveken tartotta nyilván. Csak utólag tudtam meg , hogy amíg pl. gyanútlanul a hajamat szárítottam ( nem hallottam ),addig is a barátnőjével beszélt, minden alkalmat kihasznált. A barátnőnek lett furcsa, hogy a háttérben mintha hajszárító hangját hallaná....Persze neki is megmagyarázta, hogy nem így van, csak a wc -tartályt hallja. Még így utólag is görcsbe rándul a gyomrom tőle. Amikor nem voltam itthon, még fel is hozta a nőket, annyira biztos volt magában. Persze, beetette őket, hogy egyedül lakik itt - ha esetleg női holmival találkoznak, az az anyukájáé, aki gyakran van itt....és ők el is hitték. Nekik is összehazudozott mindent, mint utólag kiderült. Nagyzási dolgokat, pl. hogy van egy nagymotorja, amit a keresztanyjánál tárol (aki valójában az én keresztanyám, motor sosem volt nála ) , bajnokságokat nyer vele, amelyeket videós felvételekkel is " bizonyított". Ő azért nem felismerhető a felvételeken, mert be van öltözve motoros cuccba....mondanom sem kell, hogy nem ő volt, akkor még jogosítványa sem volt, de nagyon jól el tudta ezeket hitetni ...és még rengeteg hasonlót tudnék mondani.Még időnként mondogatta is, ha felmerült a gyanú, hogy ha lenne is valakije, ő úgysem bukna le. ...különben is, időnként nem árt , ha " letesztel". De természetesen nincs senkije rajtam kívül, mindenki csak barát, mindenkivel csak beszélgetnek....Persze. Akkor volt boldog, ha teljesen összezavart. Folyamatos gyanakvásban, bizonytalanságban éltem , egy perc nyugalmam nem volt.Persze egy idő után mindig lebukott, de az sem rázta meg különösebben. Abból a helyzetből is azt hozta ki, hogy én nem bízom meg benne, én vagyok a hunyó...Nem csoda, hogy hamarosan ráment az egészségemre, ép testtel, ép lélekkel ezt nem lehetett sokáig elviselni. Ha már én nem tettem, a testem kezdett el mindez ellen tiltakozni. Nőgyógyászati betegségek, műtétek, bélbetegség, végül rosszindulatú daganat - persze ezeket sem vette komolyan, szerinte nincs is semmi bajom - bezzeg neki ! Fent feküdtem a műtőasztalon, akkor is a nőjéhez ment. A cuccomat nagy kegyesen úgy dobta utánam a kórházba, hálásnak kellett lennem, hogy egyáltalán behozta. Semmiféle empátiát nem mutatott. Amikor közöltem vele, hogy megműtenek, az összes reakció,amit ki tudott préselni magából, annyi volt, hogy " jó " Ezzel el volt intézve, és következhettek az ő dolgai, amik nyilván sokkal fontosabbak. Erre az időszakra már a közös gyermek is megvolt. Ez volt az utolsó figyelmeztető jel : ha most nem lépek, szó szerint belepusztulok. ennyire már tisztelnem kell magamat, és a gyermekemet is szeretném ( normális közegben ! ) felnevelni. És akkor léptem. Ha későn is, de léptem...remélem, nem volt túl késő....Most kettesben élünk a gyermekemmel, ő is sokkal nyugodtabb , kiegyensúlyozottabb, én is. Nincs az az állandó megmagyarázhatatlan feszültség a levegőben, nem " kell " állandóan neki megfelelni, az ő hangulataihoz igazodni, nincs csenddel verés, örökös hibáztatás, lekicsinylés, szemvillogtatás...végre úgy élhetek, ahogy nekem jó. És most végre jó. Van egy normális párkapcsolatom, amelyben úgy érzem, hogy mindketten egyformán számítunk. Már "csak" az egészségemet kellene visszaszerezni....
Sziasztok, hűha.... ez nagyon nehezen ment...eljutni ide, erre az oldalra. De most úgy érzem olyanok közé kerültem, akik értik, érzik milyen élő-halottnak lenni..... Nagy vonalakban a történetem: 16 évesen első szerelem (2 év korkülönbség Ő 18 volt), pár évente elhagy, de mindig visszajön (soha nem szakított, csak egyszerűen mással kezdett el “járni”.) Egy egyetemre jártunk Bptre vidékről, 10 év után esküvő. Két gyerek. Egy munkahely, azóta is....Most 44 éves vagyok.... lassan 30 (!) éve ismerem...soha nem volt más kapcsolatom. 2-3 évente jöttem rá, hogy van valakije....mindig azt mondta, hogy csak üzenget, meg csak beszélgetnek, mindig csak rajong érte az éppen aktuális nő, de az neki semmit nem jelent és rajtam kívül senkivel nem feküdt le stb...Mindig elhittem, mert el akartam... volt kolléganő köztük, baráti házaspár nő tagja, régi ismerős.... 5 évvel ezelőtt már el akart hagyni, hogy nem működik a házasságunk, nem jutunk egyről a kettőre, de végül megpróbáltuk (illetve én) minden elképzelhetőt megtettem.... ideig-óráig működött.... majd tavaly elkezdődött a szokásos: mobilja állandóan nála, még a WC-n is, megállás nélkül üzengetett, ismét sejtettem, valaki megint van....persze tagadott... egyre jobban távolodott el, ingerült, feszült volt. Erre hivatkozással elment kikapcsolódni, a hegyekbe 2-3 napra, de azt sem mondta hol volt pontosan. Kértem mondja el mi a baja.... önmagát keresi, nem érzi jól magát a bőrében, úgy érzi nem megy neki ez a “családosdi” Kiderült, hogy egy Bpti képzésen megismerkedett egy nála 20 évvel fiatalabb “hölggyel”, aki istenítette. Persze vele sem történt semmi... ő is csak rajongott érte. Ettől függetlenül elköltözött mondván unja a kapcsolatukat, de még mindig nincs senkije. A költözést követően minden nap hazajárt pár órára. 10 hónapon keresztül játszott.... többször lebukott, látták a nővel a kollégáim, de tagadott...pedig külön éltünk... egyszer tévedésből nekem küldte az anyjának szánt SMS-t miszerint viszi hozzá bemutatni a kis hölgyet... innentől kezdve mondtam, hogy akkor talán beszámolhat nekem is és a lányinak is. Karácsonykor elment bemutatkozni a nő szüleinek, akik vele egy korúak. Egy hónapja elváltunk. És együtt él a 26 éves csajjal. Nálam decemberben jött a felismerés.... rengeteget olvastam a megcsalás, hűtlenség, önismeret, hazugság témakörben, de azok kapcsán nem éreztem, hogy igazi választ kaptam volna. Ez most nagyon hülyén fog hangzani, de egyszer egy emberöléssel vádolt férfi személyiség-elemzésére bukkantam, ahol szerepelt a nárcisztikus, passzív agresszív és szociopata kifejezés is és elkezdtem utána olvasni.... belemélyedtem a témába...És akkor jött a hidegrázós-hátborzongatóan-szomorú-belédhasító felismerés...Patológiás nárcisztikus!! Személyiségzavaros... Utána cikkek, könyvek (dr. Bánki György, stb) és azóta sem tudok szabadulni a témától... Gyakorlatilag minden létező “kritériumnak” megfelel...Patológiás hazudozás, extrémen jól űzött manipulálás, felelősség hárítás, zeró empátia (amikor súlyos nőgyógyászati (!) betegségem volt nem volt mellettem - akkor is volt valakije titokban), anyagi kontroll, elképesztő féltékenység, verbális agresszió, lelki zsarolás, örök elégedetlenség stb. Emellett tudni kell róla, hogy rendkívül intelligens, magasan kvalifikált, sokoldalú, sportos (extrém sportok), 3 nyelven beszél és jóképű.... most éppen kis gépen repülni tanult ...Ezek miatt lehetett szerintem annyira nehéz felismerni..Ja és rendkívül jó apja volt a lányoknak, soha nem gondoltam vna, h elhagyja őket. És még egy “Ja”: szerette vna, hogy legyünk barátok. Igazából ahogy írom tök “tipikus” a történetem olvasva a sok kommentet... A legnehezebb megküzdeni azzal, hogy miért most jöttem rá, miért hagytam, és leginkább, hogy lelkileg kiszipolyozva itt maradtam a két gyermekemmel és most ő boldogan éppen a Balatonon hesszel a csajával és semmire nincs gondja... járvány ide vagy oda...Nekem magamat kellene összerakni és a lányaim lelkét ápolni (akik rajongtak az apjukért) úgy hogy gyakorlatilag nemhogy nem tudod lekötni a figyelmet munkával, utazással stb, hanem itthon kell maradni...őrület.. Ja és bocsánat, hogy a fenti íráshoz is hozzá szóljak ... igen volt, hogy féltem tőle, hogy megüt bár soha nem tette, megszorította a karom, meg úgy tudott nézni...és a verbális fenyegetést, dühkitörés, csenddel verés na az volt a kedvence. De olyan is volt, hogy megkérdezte tőlem : “Jön a tavasz, nem félsz, hogy szerelmes leszek?”
Az első gyermekemet vártam,23 évesen,2 hete a kórházban,mert már tulhordtam.....végre,elindult valami.Termeszetesen nem volt telefonom,”hogy ne zavarjanak,tudjal pihenni”.A nővér volt olyan kedves,és értesítette a boldog apát,hogy johet,végre lesz gyerek.Nos,nem rohant.....mire megérkezett,illatosan,szépen felöltözve,vegigudvarolva a szulesznoket,akik mind elaleltak,hogy ez am a férfi,addigra nekem már teljesen mindegy volt.Arra emlékszem,hogy neki gratulálnak,micsoda férfi,hat fia lesz....az meg ugye csak az igazi férfiaknak van.Egyedul,kikotozve,a lábam kengyelben.Ugye mondanom sem kell,hogy tudomást sem vett rólam,csak én éreztem a sürgető kényszert,hogy legyen már meg,hogy végre teljesitsek,ne lopjam az idejet(az egész 4 óra volt)Aztán meglett....a vélemény is.Uristen,tiszta Kabos Gyula!Ezen jól elkacarasztak,cinkosan osszekacsintva,hogy milyen jópofa is o.Aztan,hogy biztos legyen,meg elmondta ,hogy tenyleg nagyon csunya,és csúcsfeju is,de ne aggódjak,majd kialakul,látott o már szép számmal csecsemőt.Aztan ment,megünnepelni az apasagat.Te meg csak pihenj drágám,én is megyek,mert ez elég fárasztó nap volt.A kovetkezonel már csak beugrott a szuloszobara,és szólt,hogy jó lenne,ha osszeszednem magam,mert neki erre nincs ideje.Igsz,az 5 óra hosszat is eltartott.....azóta persze amputaltam az eletembol....
Az első gyermekemet vártam,23 évesen,2 hete a kórházban,mert már tulhordtam.....végre,elindult valami.Termeszetesen nem volt telefonom,”hogy ne zavarjanak,tudjal pihenni”.A nővér volt olyan kedves,és értesítette a boldog apát,hogy johet,végre lesz gyerek.Nos,nem rohant.....mire megérkezett,illatosan,szépen felöltözve,vegigudvarolva a szulesznoket,akik mind elaleltak,hogy ez am a férfi,addigra nekem már teljesen mindegy volt.Arra emlékszem,hogy neki gratulálnak,micsoda férfi,hat fia lesz....az meg ugye csak az igazi férfiaknak van.Egyedul,kikotozve,a lábam kengyelben.Ugye mondanom sem kell,hogy tudomást sem vett rólam,csak én éreztem a sürgető kényszert,hogy legyen már meg,hogy végre teljesitsek,ne lopjam az idejet(az egész 4 óra volt)Aztán meglett....a vélemény is.Uristen,tiszta Kabos Gyula!Ezen jól elkacarasztak,cinkosan osszekacsintva,hogy milyen jópofa is o.Aztan,hogy biztos legyen,meg elmondta ,hogy tenyleg nagyon csunya,és csúcsfeju is,de ne aggódjak,majd kialakul,látott o már szép számmal csecsemőt.Aztan ment,megünnepelni az apasagat.Te meg csak pihenj drágám,én is megyek,mert ez elég fárasztó nap volt.A kovetkezonel már csak beugrott a szuloszobara,és szólt,hogy jó lenne,ha osszeszednem magam,mert neki erre nincs ideje.Igsz,az 5 óra hosszat is eltartott.....azóta persze amputaltam az eletembol....
Régen jártam erre, látom, eléggé leült a blog. Ma olvastam egy olyan blogbejegyzést, ami szerintem jól mutatja, hogy milyen egy valószínűleg nárcisztikus (ex)partner: csajokespasik.blog.hu/2020/02/24/tul_korai_vagy_tul_keso_az_ujrakezdeshez?ajanlo=1
Az sejteti, hogy nárcival állunk szemben, hogy írja a posztoló, hogy az ex lehúzta őt biztatás helyett, valamint próbálta korlátozni. Ez utóbbi nem sikerült, mire a pasi csúnyán beszélt vele (tipikus).
A megdöbbentőek a kommentek. Senkinek nem esik le a tantusz, hogy ezek kóros dolgok (főleg a korlátozás), a nőt elmondják önzőnek, alkalmazkodásra képtelennek, aki azt a csodálatos férfit nem tudta megbecsülni. Van, aki leírja, hogy természetes(!) a férfi részéről a korlátozás. Az a szomorú, hogy a magyar társadalom nagy része itt tart. Egyrészt fel se ismerik a bántalmazás jeleit egy kapcsolatban, másrészt azt tartanák természetesnek, hogy a nő menjen le kutyába, rendelődjön alá a férfinak.
@iwillsurvive: @Only.Me: Örülök nektek. Nagyon jó ilyen pozitív fejleményeket olvasni :) Remélem idővel több fórumtárs is csatlakozik.
Az is pozitív változás, hogy egyre többen foglalkoznak a nárcizmussal, es nyújtanak segítséget az áldozatoknak.
Aki még nem ismeri, annak ajánlom Barbara videócsatornáját, támogató csoportját!
Örülök a pozitív változásnak és csatlakozom....kísérteties a hasonlóság a történetünkben. Én 12 évet " húztam le " ebben a pokolban , nem kívánom senkinek. Én is utólag jöttem rá, miben is éltem valójában , fokozatosan tisztult a kép...így visszatekintve nem is értem, hogy tudtam ennyi időt az életemből rááldozni. Mindig éreztem, hogy nem stimmel valami, csak azt nem tudtam pontosan, hogy mi. Bár előbb hallottam volna erről az egészről ! Mennyi szenvedést, testi-lelki betegséget spórolhattam volna meg ! De akkor sem siránkozom, mert az élet kárpótolt rendesen...azt hiszem kiböjtöltem. Most olyan kapcsolatban élek, amiről addig álmodni sem mertem, azt hittem, ilyen nem is létezik. Itt önmagam lehetek,nekem is lehetnek vágyaim, gondolataim, érzéseim, nem kell lélegzetvisszafojtva , folyamatos készenlétben, az ő hangulataihoz igazodva élnem, én is számítok, nemcsak ő, nem vagyok folyamatosan háttérbe szorítva, lenézve, elhallgattatva, lesajnálva, levegőnek nézve, nem a másik árnyékában létezem. Kezdetben furcsa volt, hogy igenis az én igényeim is számítanak...sőt , ugyanolyan fontosak, mint a társaméi, nem vagyok a lábtörlője, nem kizárólag arra vagyok, hogy őt kiszolgáljam . Fantasztikus, felszabadító érzés volt, mára természetessé vált...igen, ez kellene, hogy természetes legyen, nekem akkor az tűnt természetesnek, pedig nagyon beteges állapot volt, de benne élve ezt nem érzékeli az ember... Újjászülettem ,teljesen kicserélődtem, úgy érzem , újra élek...nem lehetek elég hálás a társamnak, aki nem is igazán érti ezt az egészet, hiszen számára ezek teljesen természetes, magától értetődő dolgok...nekem akkor a világot, az újjászületést jelentették, úgy éreztem, feljöttem a víz alól, újra lélegzem...ma már csak egy rossz álomnak tűnik az egész, pedig pokolian szenvedtem benne. Sajnos a közös gyermek miatt muszáj kapcsolatban maradnunk, de már tudom kezelni, tudom, mivel állok szemben...Nem volt könnyű , nagyon nem, de túlvagyok rajta, jól vagyok, a betegségeim is" csendben vannak " azóta . Ki lehet jönni belöle, én aztán tudom, csak soha nem szabad feladni !!!SOHA !!!
Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a blogra. Bár évekkel ezelőtt olvashattam volna ezt. Ijesztő volt végigolvasni sokatok történet, ami kevés kivételtől eltekintve mind-mind akár az enyém is lehetett volna.
Fogalmam sem volt, hogy mi történik velem. Igaz, sokat is fogytam azalatt az időszak alatt, de egyébként is éreztem, hogy elhagy az erőm. A teljesség igénye nélkül: természetesen mindig mindenben igaza volt, természetesen mindig mindenről én tehettem. Semmi nem jó, bármit csinálok, az nem elég. A legnagyobb fegyvereket én adtam a kezébe. Alapból könnyű (volt abban az időben :) ) engem elvarázsolni, de ő egyébként is tudta, mit akarok hallani. Az eleje óta jogot formált arra, hogy kikérdezzen mindenről, így azzal is pontosan tisztában volt, hogy mivel lehet bántani. A jogot formálás nyilván minden másban is megjelent, egyébként ő nem csak rám és a környezetére haragudott az élete miatt, hanem valahogy mindenki, aki csak él a Földön. Azt hiszem, a legnagyobb baj, ami vele történhetne, ha valahogy olyan irányt venne az élete, amivel együtt már abba kellene hagynia az áldozatpózolást (csak vicceltem, egy igazi nárci végtelen számú variációt tud az "ez is szar, az is szar, minden szar" témára :) ).
Nagyon sokszor elgondolkodtam azon, hogy bár nem tudom mi az, de történik velem valami, ami nem normális. Amikor szembesítettem azzal, hogy mit mondott (pl. ígért), akkor egyszerűen csak nem mondott ilyet, vagy olyasmire emlékeztettem, aminek a kiejtése tényleg nagyon kínos az emberre, maximum röhögött rajta. Többek között ezek voltak azok az alkalmak, amikor azt gondoltam, már nem tudom felfogni, hogy lehet ezt csinálni velem. Olyankor bele tudtam volna őrülni ebbe, pedig alapvetően nem jellemez a vehemencia.
Apránként lett elég. Azt gondolom, mindenkit megillet otthon az az alapélmény, hogy szeretve van, és én ezt nem éreztem, viszont amikor józanul végiggondoltam, kilátást sem láttam erre. Akkor már pontosan tudtam, hogy ledolgozom a munkanapot, aztán minden más fennmaradó időt az ő kiszolgálásával töltök, ez akkor sem lesz jobb. Természetesen az én fizetésemnek mindig megvolt a helye, de ő egy időben megtehette azt, hogy hónapokig gondolkodik, hol adnak neki tízezerrel többet, és inkább nem ment el sehova. A kiszolgálását illetően pedig halmozottan hátrányos helyzetből indultunk, mivel ráadásul megszokta otthon, hogy még kimernie se kell magának a kaját, amit a másik megfőzött. Bár nyilván, ha nem ezt hozta volna, akkor is "járna neki". :)
Bármekkora szemétkupac is ez az egész már csak visszagondolva is, minden más áldozat megérti, hogy nagyon nehéz volt otthagyni. Mégis sikerült, valahogy volt egy olyan időszak, amikor az életösztönöm sokkal nagyobb volt ennél a mérgező függőségnél. Nehezen váltam le. Aztán rengeteget foglalkoztam magammal. Arról, hogy nárci, véletlenül győződtem meg, amikor valami kapcsán elkezdtem mélyebben utánaolvasni a témának (mindig érdekelt a pszichológia).
Az eredmény:
Ma már több, mint két és fél éve együtt vagyok egy olyan férfival, akivel szeretjük és tiszteljük egymást. Nincs minden mondatom 2-3 szó után félbeszakítva, mert az én gondolataim, véleményem, érzéseim is ugyanolyan fontosak. Nem csak akkor lehet véleményem, ha az megegyezik a másikéval. Azt hiszem, nagyon ritka az, hogy egy pasi így ki tudja mutatni az érzéseit - és persze ki is akarja. Egyfelé tartunk, és együtt tervezünk. Minden pillanatban érzem azt, hogy értékes vagyok. Amikor nekem szeretne segíteni, vagy adni valamit, azt olyan formában teszi meg, amit tud, hogy én örülnék neki, és attól, hogy kapok tőle valamit, nem érzem, hogy ennek még meg kell fizetnem az árát (régen ezt éreztem, bár a nárcim praktikusan meg is jegyezte, hogy akkor most nem szeretne panaszkodást hallani - miután megkaptam az ajándékot, amit nem kértem :) ).
A közérzetem teljesen megváltozott. A párom egy pozitív, megoldásorientált, nyugodt ember, aki mellett soha egy pillanatig sem kellett félnem. Szereti a munkáját, jó is benne (számomra ez azért fontos, mert teljesen más ízt ad a hétköznapoknak, hogy esténként az új ötleteiről mesél, és nem egy savanyú, kiégett embert látok). Már az egészen korai randik egyike után bemutatott a barátainak - nagyon szeretem őket, ma már ők az én barátaim is. A nárcimra senki nem volt kíváncsi - egy időben emiatt ostoroztam magam a legtöbbet, hiszen ennek a tényezőnek akkora árulkodó jelnek kellett volna lennie, mint egy ház. Nem szeretem az általánosítást, szóval a tanácsom, hogy mindenképpen legalább gondolkodjunk el, amikor azt látjuk, hogy a másiknak nincs legalább egy közeli barátja. Igen, legtöbbször ebből kerül ki a "mindenki hülye, csak én nem". Ugye ismerjük?
Az egész komment annak jegyében született, hogy akármilyen stádiumban vagytok jelenleg a nárcitokkal, el kell indulni. Az első lépés a legnehezebb. A lezárását követően 2 év múlva találtam meg az igazi szerelmet. Legyetek magatokkal türelmesek! A nárcik esetében hatványozottan igaz, hogy egyedül is százszor jobb, mint velük.
Azoknak, akik hasonlóan romantikus idealisták, mint jómagam;
azoknak, akik reménykednek, hogy hátha a nárciszuk a feltétlen szeretet hatására megváltozik/orvoshoz fordul/rájön hol hibázik,
és végül azoknak, akik reménykednek, hogy mégis ki fogják bírni, vagy felfedezik azt a csodálatos viselkedési formát, amellyel elérik, hogy a nárcisz ne akarja őket bántani, vagy csenddel verni, ajánlom az alábbi honlapot, amit egy nárci ír, ha nem tudsz angolul, nyersfordításban is érdemes olvasni, a lényeg átjön:
És még egy adalék kicsit régebbről. Egyik este nagyon rosszul lettem, erős hasi görcseim voltak, szinte az ájulás határán voltam, a padlón feküdtem, kértem,, hogy hívjon mentőt, meg sem tudok mozdulni...mire rögtön a kifogásokat kereste: ő ilyet még nem csinált, nem tudja, hogy kell, különben is reggel dolgozik, pihennie kell...stb..., ha annyira rosszul vagyok, hívjak én magamnak...így is történt....
Tipikus eset a közelmúltból : kisfiunk kórházba került, én voltam vele hat napig.Ő ( az apuka ) " "nagylelkűen" felajánlotta, hogy hazahoz minket, hiszen éppen belefér a szabadidejébe....én persze hittem is, nem is ( előző tapasztalatok alapján...nála az ígéretek csak ígéretek maradtak mindig.... ) , azért szóltam nővéremnek is, hogy legyen készenlétben a hazautazásunk napján.... Persze apuka nagylelkű ajánlatát mégsem "illik " elutasítani, ezért a hazautazás napján hívtam telefonon...aztán újra ...és újra...és újra....összesen TÍZSZER...mindhiába....az egész délelőtt ráment, ott ültünk a szobában összecsomagolt holmival, ebéd nélkül....Dél körül elfogyott a türelmem, hívtam nővéremet, aki fél órán belül odaért értünk....ekkor szól a telefon: őurasága szólt bele ásító, fáradt hangon, hogy ELALUDT, nem hallotta, hogy hívtam...még majdnem őt kellett sajnálni, hogy milyen fáradt...mondtam, köszönöm, már megoldottam...semmi elnézést vagy bocsánat... a saját fiáról volt szó, nem kértem , saját maga ígérte meg, számított rá, nem váratlanul kellett volna ugrani... ennyi ...no comment ...azt hiszem, ez önmagáért beszél és mindent elmond róla.
Vannak a nyilvánvaló szemétségek: a nyílt alázás, a nyílt agresszió, a szemedbe mondott nyílt lenézés, a nyílt üvöltözés, a szándékos elgáncsolás, a verés…stb. Ezek nyilvánvalóak és jól láthatóak, nem kell hozzájuk túlzott figyelem, mert a kék-zöld foltok láthatóak, az üvöltözés hallható, az elgáncsolás látható. Ezek a tettekben megnyilvánuló bűnök. Na, ilyeneket a nárci nem követ el.
Ezt a véleményt nem osztom.Laposra vert többszőr is és nem csak a lelkemet
@Eperke2222: Szia! De jólesik,h.érdeklődsz! :-) Épp azzal küzdök,h.a hozzám közel állók sem értik már,miért szenvedek miatta még mindig. Nem bántom őket,hisz én sem értem.... Még egy hét,és elhúz innen..s közben óriási ambivalencia van bennem: TÉNYLEG örülök, hihetetlen ajándék,h.nem nekem kell váltanom és végre ismét biztonságos,nyugodt közeg lesz az imádott munkahelyem (19 éve dolgozom itt)...és egyúttal esténként zokogok,h.végleg vége mindennek.. Olyan nehéz ez..nem vagyok büszke,sem önbizalommal teli,de értelmes felnőtt nőnek tartom magam,aki két lábbal áll a földön,egyedül teremtettem egzisztenciát magamnak,szépen,szeretettel igyekszem nevelni a gyermekem... S mégis hibáztatom magam még mindig,h.én rontottam el, miközben TUDOM,mennyit bántott,hitegetett,félretett,hányszor hazudott.. Ahogy Bodli tanácsolta,percet sem unatkozom, most épp újítom a lakásom, s vannak terveim, tudok nevetni,már enni is (ez is ajándék,hát kilót fogytam).. De még folyton ezen agyalok, nagyon fáj,és olykor szerethetetlennek érzem magam.. Szenvedek a tudattól,h.most mással éli a cukrostakony időszakot, sztem én ezt engedem el nehezen,mert fantasztikus volt...Írom az emlékeim,amikkel bántott,h.legyen mibe kapaszkodni..van bőven. A mai pl.: egy hónapja megkértem,az öt év közös fotóit adja oda nekem (nem akartam,h.a gyerek és a saját fotóim nála legyenek,hisz ő tényleg átlépett rajtunk, teljesen). Időt kért,mert sok fotót kell átnéznie..ma odaadta a pen-driveomat ÜRESEN.. (ő nagyon ilyen,mindig ígér,alig valósít meg,és felháborodik,ha ezt visszatükrözik)..Sztem azt gondolta,nem nézem meg,de megtettem,persze megkérdeztem, jól szórakozik-e,s hogy valóban ennyire sem képes.. Nézett nagy szemekkel,h.nem érti,mi történt,ő rátette,jajdekellemetlen.. Tipikus amúgy,soha nem fogadta el,a munkában sem,h.alig csinál vmit... Szóval miért bánkódom én,aki fáradhatatlanul dolgozik és mindig őszinte és segítőkész vagyok egy ILYEN ember után? Bevallom azt is,félelemmel tölt el a gondolat,h.az új párjával végleg boldog lesz esetleg,mert az azt jelentené nekem,h.bennem volt a hiba.. Reálisabban kellene mindig gondolkozom, elengednem a hamis,általa keltett illúziót,mert ő az,az ígéret földje volt. Néha még abban is kételkedem,h.nárci,pedig rengeteg dolog stimmel,amit olvastam..a zsigereimben érzem,h.az...de hogy jövök én ahhoz,h.egy szerelmi csalódás feldolgozása céljából ilyet mondjak rá? Néha azt hiszem,nem vagyok normális.. Úgy döntöttem, egy hét múlva,ha eltűnik, törlöm mindenhonnan,hisz engem csak meggyötört: a boldogságát nem kell látnom, harmadszor pedig nem szabad hinném neki,mert az az életembe kerül. Szóval én így vagyok,nem vagyok rá büszke,de küzdök ezerrel. Nálad próbálkozik még??? S te hogy tudsz viszonyulni hozzá? Hálás vagyok minden sörért,amit itt kapok,mert érzem,h.ugyanazt a poklot jártuk itt még mindannyian....
@kigyomlaltnarcisz: Örülök, h.neked könnyen ment..és köszönöm a jókívánságot. Az én exem is úgy nézett ki,mint aki tönkrement, pedig azonnal beújított, viszont mára éli világát, teljesen átlépett rajtam..én meg beledöglök, hiába TUDOM,h.nem bánt jól velem (sem), és jelenleg nem vigasztal,h.akit most a mennyekbe repít, valószínűleg ő is szenvedni fog..
Kisvirág6 2021.07.25. 11:58:07
Van itt még valaki? Szeretném tudni, ki higy van, hogy alakult az élete!
Bejegyzés: A jéghegy csúcsa alatt
iwillsurvive 2020.07.13. 23:24:59
Bejegyzés: "Hát Bástya elvtársat már meg sem akarják ölni?"
kormanyrud 2020.07.12. 05:05:45
Egy karakan no mar ezeknek a tizedeert ugy kivagta volna a joembert, mint macskat sz..ni..
Uff!
Bejegyzés: Piszkos munka
kormanyrud 2020.07.12. 04:54:33
Bejegyzés: "Hát Bástya elvtársat már meg sem akarják ölni?"
kormanyrud 2020.07.12. 04:52:48
Bejegyzés: "Hát Bástya elvtársat már meg sem akarják ölni?"
iwillsurvive 2020.05.13. 10:33:44
Bejegyzés: Félj bátran!
szabozs44 2020.04.08. 07:54:35
Bejegyzés: Félj bátran!
Rabakozi Szilvia 2020.04.02. 01:14:11
Bejegyzés: Segítség, nárci a szülőszobán!
Rabakozi Szilvia 2020.04.02. 01:14:11
Bejegyzés: Segítség, nárci a szülőszobán!
Almandin 2020.02.25. 13:22:41
csajokespasik.blog.hu/2020/02/24/tul_korai_vagy_tul_keso_az_ujrakezdeshez?ajanlo=1
Az sejteti, hogy nárcival állunk szemben, hogy írja a posztoló, hogy az ex lehúzta őt biztatás helyett, valamint próbálta korlátozni. Ez utóbbi nem sikerült, mire a pasi csúnyán beszélt vele (tipikus).
A megdöbbentőek a kommentek. Senkinek nem esik le a tantusz, hogy ezek kóros dolgok (főleg a korlátozás), a nőt elmondják önzőnek, alkalmazkodásra képtelennek, aki azt a csodálatos férfit nem tudta megbecsülni. Van, aki leírja, hogy természetes(!) a férfi részéről a korlátozás. Az a szomorú, hogy a magyar társadalom nagy része itt tart. Egyrészt fel se ismerik a bántalmazás jeleit egy kapcsolatban, másrészt azt tartanák természetesnek, hogy a nő menjen le kutyába, rendelődjön alá a férfinak.
Bejegyzés: Félj bátran!
csámcsám 2019.12.07. 11:48:14
Az is pozitív változás, hogy egyre többen foglalkoznak a nárcizmussal, es nyújtanak segítséget az áldozatoknak.
Aki még nem ismeri, annak ajánlom Barbara videócsatornáját, támogató csoportját!
youtu.be/pzu2hB9Qp5E
Kitartást a még küszködőknek!
Bejegyzés: Félj bátran!
iwillsurvive 2019.12.06. 20:05:37
Bejegyzés: Félj bátran!
Only.Me 2019.11.28. 22:37:07
Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a blogra. Bár évekkel ezelőtt olvashattam volna ezt. Ijesztő volt végigolvasni sokatok történet, ami kevés kivételtől eltekintve mind-mind akár az enyém is lehetett volna.
Fogalmam sem volt, hogy mi történik velem. Igaz, sokat is fogytam azalatt az időszak alatt, de egyébként is éreztem, hogy elhagy az erőm. A teljesség igénye nélkül: természetesen mindig mindenben igaza volt, természetesen mindig mindenről én tehettem. Semmi nem jó, bármit csinálok, az nem elég. A legnagyobb fegyvereket én adtam a kezébe. Alapból könnyű (volt abban az időben :) ) engem elvarázsolni, de ő egyébként is tudta, mit akarok hallani. Az eleje óta jogot formált arra, hogy kikérdezzen mindenről, így azzal is pontosan tisztában volt, hogy mivel lehet bántani. A jogot formálás nyilván minden másban is megjelent, egyébként ő nem csak rám és a környezetére haragudott az élete miatt, hanem valahogy mindenki, aki csak él a Földön. Azt hiszem, a legnagyobb baj, ami vele történhetne, ha valahogy olyan irányt venne az élete, amivel együtt már abba kellene hagynia az áldozatpózolást (csak vicceltem, egy igazi nárci végtelen számú variációt tud az "ez is szar, az is szar, minden szar" témára :) ).
Nagyon sokszor elgondolkodtam azon, hogy bár nem tudom mi az, de történik velem valami, ami nem normális. Amikor szembesítettem azzal, hogy mit mondott (pl. ígért), akkor egyszerűen csak nem mondott ilyet, vagy olyasmire emlékeztettem, aminek a kiejtése tényleg nagyon kínos az emberre, maximum röhögött rajta. Többek között ezek voltak azok az alkalmak, amikor azt gondoltam, már nem tudom felfogni, hogy lehet ezt csinálni velem. Olyankor bele tudtam volna őrülni ebbe, pedig alapvetően nem jellemez a vehemencia.
Apránként lett elég. Azt gondolom, mindenkit megillet otthon az az alapélmény, hogy szeretve van, és én ezt nem éreztem, viszont amikor józanul végiggondoltam, kilátást sem láttam erre. Akkor már pontosan tudtam, hogy ledolgozom a munkanapot, aztán minden más fennmaradó időt az ő kiszolgálásával töltök, ez akkor sem lesz jobb. Természetesen az én fizetésemnek mindig megvolt a helye, de ő egy időben megtehette azt, hogy hónapokig gondolkodik, hol adnak neki tízezerrel többet, és inkább nem ment el sehova. A kiszolgálását illetően pedig halmozottan hátrányos helyzetből indultunk, mivel ráadásul megszokta otthon, hogy még kimernie se kell magának a kaját, amit a másik megfőzött. Bár nyilván, ha nem ezt hozta volna, akkor is "járna neki". :)
Bármekkora szemétkupac is ez az egész már csak visszagondolva is, minden más áldozat megérti, hogy nagyon nehéz volt otthagyni. Mégis sikerült, valahogy volt egy olyan időszak, amikor az életösztönöm sokkal nagyobb volt ennél a mérgező függőségnél. Nehezen váltam le. Aztán rengeteget foglalkoztam magammal. Arról, hogy nárci, véletlenül győződtem meg, amikor valami kapcsán elkezdtem mélyebben utánaolvasni a témának (mindig érdekelt a pszichológia).
Az eredmény:
Ma már több, mint két és fél éve együtt vagyok egy olyan férfival, akivel szeretjük és tiszteljük egymást. Nincs minden mondatom 2-3 szó után félbeszakítva, mert az én gondolataim, véleményem, érzéseim is ugyanolyan fontosak. Nem csak akkor lehet véleményem, ha az megegyezik a másikéval. Azt hiszem, nagyon ritka az, hogy egy pasi így ki tudja mutatni az érzéseit - és persze ki is akarja. Egyfelé tartunk, és együtt tervezünk. Minden pillanatban érzem azt, hogy értékes vagyok. Amikor nekem szeretne segíteni, vagy adni valamit, azt olyan formában teszi meg, amit tud, hogy én örülnék neki, és attól, hogy kapok tőle valamit, nem érzem, hogy ennek még meg kell fizetnem az árát (régen ezt éreztem, bár a nárcim praktikusan meg is jegyezte, hogy akkor most nem szeretne panaszkodást hallani - miután megkaptam az ajándékot, amit nem kértem :) ).
A közérzetem teljesen megváltozott. A párom egy pozitív, megoldásorientált, nyugodt ember, aki mellett soha egy pillanatig sem kellett félnem. Szereti a munkáját, jó is benne (számomra ez azért fontos, mert teljesen más ízt ad a hétköznapoknak, hogy esténként az új ötleteiről mesél, és nem egy savanyú, kiégett embert látok). Már az egészen korai randik egyike után bemutatott a barátainak - nagyon szeretem őket, ma már ők az én barátaim is. A nárcimra senki nem volt kíváncsi - egy időben emiatt ostoroztam magam a legtöbbet, hiszen ennek a tényezőnek akkora árulkodó jelnek kellett volna lennie, mint egy ház. Nem szeretem az általánosítást, szóval a tanácsom, hogy mindenképpen legalább gondolkodjunk el, amikor azt látjuk, hogy a másiknak nincs legalább egy közeli barátja. Igen, legtöbbször ebből kerül ki a "mindenki hülye, csak én nem". Ugye ismerjük?
Az egész komment annak jegyében született, hogy akármilyen stádiumban vagytok jelenleg a nárcitokkal, el kell indulni. Az első lépés a legnehezebb. A lezárását követően 2 év múlva találtam meg az igazi szerelmet. Legyetek magatokkal türelmesek! A nárcik esetében hatványozottan igaz, hogy egyedül is százszor jobb, mint velük.
Bejegyzés: Félj bátran!
illogikusszurrealizmus 2019.11.19. 08:28:44
azoknak, akik reménykednek, hogy hátha a nárciszuk a feltétlen szeretet hatására megváltozik/orvoshoz fordul/rájön hol hibázik,
és végül azoknak, akik reménykednek, hogy mégis ki fogják bírni, vagy felfedezik azt a csodálatos viselkedési formát, amellyel elérik, hogy a nárcisz ne akarja őket bántani, vagy csenddel verni, ajánlom az alábbi honlapot, amit egy nárci ír, ha nem tudsz angolul, nyersfordításban is érdemes olvasni, a lényeg átjön:
narcsite.com/author/malignnarc/
Bejegyzés: Új év, új élet - nárci nélkül
iwillsurvive 2019.11.02. 21:18:01
Bejegyzés: Álsegítség és áljelenlét
iwillsurvive 2019.11.02. 21:05:31
Bejegyzés: Álsegítség és áljelenlét
AkS 2019.07.21. 17:50:49
Ezt a véleményt nem osztom.Laposra vert többszőr is és nem csak a lelkemet
Bejegyzés: A mulasztás bűnei
Bánatkövecske 2019.06.22. 00:44:27
Bejegyzés: Szakítás a nárcival - Tragédia 4 felvonásban
Bánatkövecske 2019.06.22. 00:40:22
Bejegyzés: Szakítás a nárcival - Tragédia 4 felvonásban
Bánatkövecske 2019.06.20. 20:43:42
Bejegyzés: Új év, új élet - nárci nélkül