Van az a lelkiállapot, amikor úgy érzed, hogy sötét van, szmog van, köd van és ráadásul ÁLLANDÓAN zuhog az eső. Egy nárci mellett az élet ilyen állandóan zuhogó eső. Mindegy, hogy egyébként meleg van-e vagy hideg; mindegy, hogy amúgy vidáman lehetne hógolyózni, hóembert építeni vagy éppen ellenkezőleg: pancsolni a strandon és homokvárat építeni; mindegy, hogy hétágról süt a nap, és mindenki vidám. A te fejed fölött mindig esik az eső, mégpedig azért, mert pont a nárci mellett állsz, akinek a fejére mindig esik az eső.

Ismerősek ezek a mondatok?

„Szeretlek” = szeretem, hogy csodálsz engem, még, még, ez nagyon kellemes.

A nárci remek dramaturg. Lételeme a dráma, és a tragédiák világában érzi magát otthon. Vele mindig történik valami drámai. Valami drámaian grandiózus, vagy valami drámaian tragikus. Egy olyan látszólag egyszerű dolog, mint beülni az autóba, és eljutni A-ból B-be, valójában nem más, mint drámák sorozata.

A nárci élete egy egyszemélyes dráma, amelyben minden körülötte élő ember statiszta. Esetleg epizódszereplő. A saját monodrámájában ő a szövegíró, ő a dramaturg és rendező, ő a díszlet- és jelmeztervező, ő a producer és ő castingolja a statisztákat is.

A világirodalom is tele van nárcikkal. Berg ezredes tipikus nárci. Ismerős valahonnan a karakter?

(részlet: Tolsztoj: Háború és béke)

Ha egy nárcival élsz együtt, egyáltalán nem biztos, hogy tudod, mennyit keres. Ő viszont forintra tisztában van a te fizetéseddel. Valahogy úgy alakul, hogy a háztartás és a gyerekek dolgai mindig a te fizetésedből megy, és ő fizeti az összes többit. Azt nem nagyon tudod követni, hogy mi az az összes többi, de nem is nagyon firtatod. Mondjuk a rezsi. A többit nem tudod. Szép lassan kiderül, hogy vannak egyéb számlái is itt-ott, de hogy azokon miféle pénzek vannak, arról csak halvány sejtéseid vannak.

A nárcisztikussal való kapcsolatban a bocsánatkérés előfordulásának valószínűsége egyszerű matek: az ő száját elhagyó bocsánatkérések száma az idő múlásával exponenciálisan csökken, majd teljesen megszűnik, míg a te szádat elhagyó bocsánatkérések száma az idő múlásával exponenciálisan nő.

A dugó kibírhatatlan és igazságtalan dolog, de szerencsére csak a lúzerek ülnek a dugóban „órákig”. Figyelj, lemértem, mert rendszeresen erre járok, és csak 10 perc plusz. - Mondod. Nem, ő 10 percet sem veszteget el az életéből, kerülőutakat keres, kis utcákon megyünk, és ha újabb dugóba botlunk, azt is kikerüljük, hogy a végén 45 perccel később érkezzünk meg akárhová, ahová időre mentünk.

A nárci gyakran azt adja neked ajándékba, amit tőled vett el: a te idődből, a te energiádból vett el, hogy az önzetlen ajándékozó szerepében tetszeleghessen. Olyasmit ad, amit te nem kértél, nem szeretnél és nincs rá szükséged. Esetleg egyenesen kellemetlen vagy rossz neked.

A nárcival való kapcsolat soha nem demokratikus. Látszólag természetesen teljes demokrácia van, valójában azonban kemény diktatúra, amelyben egyetlen embernek van szava: a diktátornak. És az nem te vagy. A diktátor gyakran hangoztatja, hogy mindent érted tesz, gyakran kikéri a véleményedet (amit végül soha nem fogad el), gyakran elmondja, hogy a kompromisszum nagyon fontos (és az ő szótárában azt jelenti, hogy te azt csinálod, amit ő akar). Ezért benned fel sem merül sokáig, hogy diktatúrában élsz. Pedig abban élsz. A te véleményed soha nem számít; a te vágyaid nem érdekesek; a te szükségleteid még várhatnak; a te dolgaid kevésbé fontosak, mint az övéi; neked biztosan nem fáj annyira, mint neki.